Csendőrség: teljes mértékben indokolt volt a közbelépésünk

A csendőrség péntek esti közbelépései „teljes mértékben indokoltak” voltak – nyilatkozta egy szombati sajtótájékoztatón Marius Militaru csendőrségi szóvivő.

A bukaresti kormányellenes demonstráción történtekről beszélve a szóvivő azt mondta, a csendőrség úgy szervezte meg csapatait, hogy bármilyen helyzetben „fokozatosan, a megnyilvánuló erőszak mértékével arányosan” tudjon fellépni. Válaszreakciót csak akkor adott, amikor „a rendfenntartókat megtámadták”.

A szóvivő szerint a csendőrség közbelépései „teljes mértékben indokoltak és védekező jellegűek” voltak. Militaru úgy véli, előre kitervelt akciókkal álltak szemben, szerinte erre enged következtetni az, hogy a délutáni órákban, amikor még nem volt olyan népes a tömeg, hogy ne fért volna el a Győzelem téren (Piaţa Victoriei), több demonstráló hirtelen kilépett a forgalmas útra, az autók közé, majd rögtön ezután megkísérelték áttörni a kormányépület köré vont kordonokat.

Militaru hangsúlyozta, a médián és a közösségi médián keresztül is figyelmeztették a tüntetésen résztvevőket, hogy az első sorokban levők, akik a csendőrök és a rendbontásokat kezdeményező, agresszív demonstrálók között helyezkedtek el, nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen hátulról állandó jelleggel tompa tárgyakat dobáltak előre, a csendőrök felé.

„Jól szervezett” csoport erőszakoskodott

Első körben könnygázt vetettek be a csendőrök, majd miután a rendbontások fokozódtak és gyakoribbakká váltak, a törvény által előírt három figyelmeztető fényjelzést követően elkezdődött a tér kiürítése – magyarázta Militaru.

Hozzátette, az erőszakos tömegoszlatásról szóló parancsot a főváros prefektusa adta ki 23 óra 11 perckor, miután a demonstrálók közül többen is rendkívül agresszívan léptek fel a rendfenntartókkal szemben. Ezt követően minden intézkedést meghoztak annak érdekében, hogy a jóhiszemű tüntetők, akik között számos nő és gyermek is volt, biztonságban elhagyhassák a teret.

„Utólag bebizonyosodott, hogy az erőszakos tüntetők csoportja jól szervezett volt, és jól meghatározott céljuk volt: az, hogy káoszt okozzanak a Győzelem téren” – mondta Militaru. A szóvivő nem nevezte meg: kikből álltak, honnan jöttek azok a szervezett csoportok, amelyek az erőszakot provokálták, még azt a korábbi, éppen a csendőrségtől származó információt sem akarta már megerősíteni, hogy ismert futball-huligánokról van szó.

Az első erőszakos cselekmények már délután elkezdődtek, ezt követően a karhatalom folyamatos „ostrom” alatt állt, volt amire könnygázzal, vízágyúval, fizikai erő alkalmazásával válaszolt – magyarázta a szóvivő. A csendőrség működését szabályozó törvényre hivatkozva emlékeztetett: amikor támadás éri a rendfenntartó erőket, azoknak meg kell védeniük magukat és azokat az intézményeket, amelyek védelmére kirendelték őket.

33 személyt állítottak elő

Egyikük, egy csendőrnő, súlyos fejsérüléssel és nyakgerinc-törés gyanújával került kórházba – a szóvivő szerint nem kizárt, hogy „egy életre megbénult”. Amikor földre került, lőfegyverét is ellopták: az elkövetőt videó-felvételek segítségével próbálják azonosítani.

A csendőrség azt állítja, hogy – mivel a tüntetők között rengeteg nő és gyerek is volt – „fokozatosan, mérsékelten” alkalmazott erőt, időt hagyva minden „jóhiszemű” embernek, hogy elhagyja a teret. A csendőrök elutasították azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint „aránytalan és brutális” fellépésük vezetett az erőszakhoz. Az erő alkalmazásának jogosságát a katonai ügyészség vizsgálja.

A szóvivő szerint 33 személyt állítottak elő a rendbontások nyomán, és eddig nyolc személy ellen indult eljárás.

Kapcsolódók

Kimaradt?