Elment a vonat?
Sike Lajos | 2010-03-04 22:22:40
Ül a székely a vasútállomás előtti padon, s vígan kortyolgatja komájával a köménymagost! Észre se veszi, hogy a vonat, amellyel fontos ügyben Brassóba kellett volna utaznia, kifutott. Komája szól, hogy lemaradt.
Igen, az utazás vagy lemaradás következményeiről sosem írnak a menetrendek. Azt magának az érintett utasnak kell kikövetkeztetnie. Akárcsak azt, hogy mi lesz a következménye annak, hogy lemaradtunk az EU egyik igen fontos vidékfejlesztési programjáról, a LEADER-ről. Az ismert közgazdász-írótól, Csutak Istvántól tudhatjuk ezt meg részletesebben az ÚMSZ múlt pénteki mellékletében.
Engem gazdasági elemző rég nem rázott meg így, mint ez az aránylag rövid írás. Kezünkben volt az autonómia egyik alapvető eleme (az Unió adta, anélkül, hogy a román hatóságok tilthatták volna!), de mi kiengedtük a kezünkből, mert nem figyelünk oda kellően a bennünket igazán érintő dolgokra, mert többet adunk a harsány szavakkal kísért látszatmunkára, mint a csöndben végzett, szorgos cselekvésre.
A LEADER óriási jelentősége abban rejlik, hogy a helyi közösségekre ruházza a fejlesztések kidolgozását, fontossági sorrendjének megállapítását, és rájuk bízza a vidékfejlesztési források nagy részének a kezelését is. Az ötéves kifutású program kétszáz pályázatot támogathatott, a kiírásra viszont (2009 nyaráig) csak száztizenhét érkezett, mindegyik nyerő lett.
Kovászna megyéből csak egy, Hargitából is csak három futott be?! Pedig: „A kistérségek összefogása révén, megyehatárok fölött átívelő, összefüggő LEADER-térség lehetett volna a Székelyföld, megteremtve a helyi közösségek gazdasági autonómiájának alapkövét”.
De a vonat elment, s akiknek cselekedniük kellett volna, jórészt elvitatkozták, eldumálták, látványos pótcselekvéssel töltötték az időt. Netán úgy látták fontosabb a faragott Székelyföld-tábla, a rovásírás és Csaba királyfi csillagösvénye, mint a sok, apró munkával járó építkezés. Az eredmény: „A Székelyföld a LEADER-vonatról lemaradt, lehet, végleg. Vidékfejlesztési szempontból nem létezik egységes Székelyföld, EU-s mércével mérhető székelyföldi identitás”.
Lehet EU-s parlamenti képviselőink is okolhatók ezért? Nem szóltak előre, nem sulykolták belénk a LEADER fontosságát! Netán ők sem ismerték eléggé?
Hacsak a híres székely találékonyság nem éri utol mégis azt a vonatot!
kapcsolódó
vélemény
vélemény
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!