Néptánctalálka Kolozsváron
Idén is szerepet kap a hagyományőrzés a kincses város magyar napjain
Sipos M. Zoltán | 2011-08-18 08:45:55
nyomtat | elküld

Ma kezdődik – immár második alkalommal a Kolozsvári Magyar Napok keretében – a tizenharmadik Szent István-napi Néptánctalálkozó. A már nagy hírnévnek örvendő néptánctalálkozó szervezői idén is kitettek magukért: a világ nyolc országából mintegy 350 táncos érkezik a kincses városba, ahová hat Kolozs, illetve Szilágy megyei település 180 hagyományőrzője is meghívást kapott.

Ma kezdődik – immár második alkalommal a Kolozsvári Magyar Napok keretében – a tizenharmadik Szent István-napi Néptánctalálkozó. A már nagy hírnévnek örvendő néptánctalálkozó szervezői idén is kitettek magukért: a világ nyolc országából mintegy 350 táncos érkezik a kincses városba, ahová hat Kolozs, illetve Szilágy megyei település 180 hagyományőrzője is meghívást kapott.

A táncosok nemcsak Kolozsvárra hozzák el műsoraikat, hanem, mint ahogy az előző években már megszokhattuk, a fesztivál keretében fellépnek a kincses város melletti falvakban is. A szervezők elmondták, örömmel tapasztalják, hogy „a fesztivál egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik Erdélyben, és erdélyi magyar közösségünk autonóm nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének tényezőjévé vált”.

Félezer hazai és külföldi táncos veszi birtokába mától Kolozsvárt és környékét

Fotó: archív

Félezer hazai és külföldi táncos veszi birtokába mától Kolozsvárt és környékét

Ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált. A program idén nemzetközi táncházzal veszi kezdetét ma este 11 órától a Heltai Alapítvány székházában. Holnap a tánccsoportok népviseleti felvonulást és gálaműsort tartanak Gyalun, Mákófalván, Zsobon és Bánffyhunyadon, szombaton pedig Magyarfenesen lépnek fel.

Vasárnap ismét a kolozsváriaké a fesztivál, az immár hagyományos délelőtti népviseleti felvonulás, a Mátyás-szobor előtti tánckavalkád, amelyet ünnepélyes szentmise követ a Szent Mihály-templomban. A Diákművelődési Házban 17.00 órától zárógálára invitálják az érdeklődőket, akik a néptánctalálkozó külföldi vendégeinek produkciói mellett a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, a Zurboló Táncegyüttes, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Dor Transilvan táncegyüttes, valamint a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes műsorát is megtekinthetik.

Markó Béla könyvét mutatják be

A Kolozsvári Magyar Napok keretében Markó Béla: Visszabontás című verseskötetét mutatják be ma este hat órától a kolozsvári Bánffy-palotában. A kis híján egy évet felölelő szonettsorozat egyes darabjai finom visszafogottsággal szólnak szerelemről, meghitt családi eseményekről, a természet hétköznapi csodáiról, az örökké változó kertről, a nyaralás, a tenger vagy a művészet adta élményekről. A szerzővel Demény Péter beszélget.

Szervátiusz szobra a magyar napokon

Szervátiusz Jenő Hét vezér című nemrég restaurált alkotását mutatták be tegnap a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-plébánia udvarán. „Szervátiusz Jenő Hét vezér című alkotásával megvalósította a szobrászatban a transszilvanizmust, amelyet Kós Károly a kultúra valamennyi területén szorgalmazott, ezzel gyakorlatilag megteremtette az erdélyi magyar szobrászatot” – jelentette ki tegnap Banner Zoltán művészettörténész a restaurált műalkotás bemutatóján.

A Dési Károly és Venczel Attila által restaurált szoborral kapcsolatban a művészettörténész elmondta, az valószínűleg csak vázlata volt egy tervezett, de el nem készített nagyobb alkotásnak, erre utal például az egyharmados mérete. A magyar napok résztvevői egyébként ma is találkozhatnak restaurálás témával – este hat órától Maksay Ágnes Mathias Rex. A szobor és a restaurálás története című harmincperces dokumentumfilmjét tekinthetik meg.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos