Egyházi és világi elöljárók, katolikus és protestáns hívek töltötték meg szerda este a kolozsvári Szent Mihály templomot, hogy megemlékezzenek a legnagyobb erdélyi püspök, Márton Áron felszenteléséről, a történelmi nap 75. évfordulóján.

Doberdónál katona, Brassóban vasesztergályos, Gyulafehérváron papnövendék, 18 évvel később pedig már ugyanott püspök. Ez volt Márton Áron, a Világ Igaza, akinek a boldoggá avatását egész Erdély keresztény közössége szorgalmazza felekezeti hovatartozásától függetlenül, hisz ő sem különböztette meg az embereket hitük szerint: 1938-ban éppen amiatt utasították ki Kolozsvárról, mert felemelte szavát a háború és a zsidók deportálása ellen.

1939. február 12-én, kereken 75 évvel ezelőtt szentelték püspökké a kolozsvári Szent Mihály templomban, noha gyulafehérvári püspök lett. Felszentelése helyszínéül azért választotta a kincses várost – mondta az ünnepi megemlékezésen Jakubinyi György érsek -, mert 1939-ben Kolozsvár még magyar többségű település volt, Márton Áron itt érezte magát otthon.

A szabad vallásgyakorlás ügyében tett lépései, karizmatikus személyisége, a kisebbségben élők iránti mély elkötelezettsége a kommunista hatalom szemében egyes számú ellenséggé tették. A hívek tömegeinek rajongása tovább növelte a román kormány félelmét a püspökkel szemben, akiről tudni lehetett, hogy egy szavára százezrek mozdulnának. Végül 1949-ben csellel letartóztatták, és életfogytiglanra ítélték. 1955-ben mégis szabadlábra helyezték, de a tömegek olyan látványosan ünnepelték, hogy még veszélyesebbnek tűnt, mint korábban. Így 1956 és 1967 között, 11 éven át fogságban tartotta a román államhatalom a püspöki palotában, amelyet nem hagyhatott el. Szabadulása után, 1969-ben mehetett el csak Rómába. Hosszas szenvedés után, 1980-ban hunyt el, temetése felért egy tüntetéssel, ahol több mint tízezer ember dacolt csendesen az elnyomással.   

A kolozsvári ünnepi szentmisén elhangzott: Márton Áron élete végéig hű maradt választott jelmondatához: Non recuso laborem – azaz: „Nem hátrálok meg a munkával járó szenvedéstől.” A Szent Mihály templomban kőbe vésve emlékeztetnek ezek a szavak a legnagyobb és legigazabb székely püspökre.