"Volt egy marxista, akit a csecsemő kisfia fülét nézegetve hirtelen meglepett a tudat, hogy mégiscsak létezik Isten: merthogy rácsodálkozott a gyermeke fülére. Itt csendben kéne lenni, mint József tette karácsonykor, és ámulni, megrendülni". Karácsonyi beszélgetés Horváth Levente református lelkipásztorral, a Református Mentő Misszió és a szenvedélybetegeken segítő Bonus Pastor Alapítvány alapítójával.

Mit jelent számodra a születés a maga elsődleges értelmében?

Még nem is voltam házas, még nem voltak gyerekeim, amikor egyik barátom felesége szült, és nézegettem a kis csecsemőt, és akkor lejátszódott bennem valami, ami azóta nagyon sokszor ismétlődött, sok-sok csecsemő mellett. Elkezdtem azzal a gondolattal játszadozni, hogy tegyük föl, hogy ez egy egyedi eset. Milyen jogon is tartok minden születést egyformának, vagy értelmezhetőnek? Ne zárjam ki azt a születés csodájából, ami maga a csoda, hogy egy egyedi lény születik a világra.

Konkrétabb leszek talán, ha Blaise Pascal elhíresült gondolatfuttatását idézem, aki azt mondta: mit csodálkoztok azon, hogy egy ember feltámadhat halála után, hisz az, hogy egy ember megszületik, épp olyan csoda, megmagyarzáhatatlan, döbbenet. Miért tartjuk mégis elfogadhatóbbnak a születést a feltámadásnál? – csupán csak azért, mert hozzászoktunk, hogy emberek születnek a világra. A feltámadásra pedig még nem volt annyi empirikus tapasztalatunk. A Pascal eszmefuttatásához is csatlakozva mondhatom azt, hogy meg kéne állnunk a születés csodájánál, nem rögtön megmagyarázni, és észrevenni, hogy végső soron mégiscsak egy megragadhatatlan dolog történik. Volt egy marxista, akit a csecsemő kisfia fülét nézegetve hirtelen meglepett a tudat, hogy mégiscsak létezik Isten: merthogy rácsodálkozott a gyermeke fülére. Itt csendben kéne lenni, mint József tette karácsonykor, és ámulni, megrendülni.

Mit jelent az újjászületés?

A vakondoknak is van szemük, de nem használják. Bizonyos szerveink elsatnyulnak és elüszkösödnek, ha nem használjuk őket. Mindenki ismeri Saint Exupery-nek azt a mondatát, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Elkezdődik egy olyan szerv használata, ami már ott volt, de nem éltünk vele. Mint ahogy a magzat nem a szemével lát, nem a szájával étkezik, de mikor megszületik, attól kezdve nincs szüksége a köldökzsinóron keresztüli táplálásra, hanem használni kezdi a szerveit, amelyeket eddig nem. Amely szerveit az ember nem használja, azok nem is fejlődnek, vagy visszakorcsosulnak: így a látás, a hallás, a kifinomult érzékenység, a finom empátia, és a metszőéles igazságérzet is.

Nehéz magyarázni a magzatnak, hogy majd látni fog a szemével, táplálkozni fog a szájával, és nem csupán a köldökzsinóron át – ezt nem lehet elmagyarázni, csak átélni lehet. Ha meg már átélted, akkor megtudod, hogy miről beszélünk. Nem csak a keresztyénségben, hanem minden nagyobb vallásban a fölébredés, megvilágosodás, az éberség, a kilépés az alvajárásból, ami addig jelentette az életet, ezek óriási mérföldkövei az emberi életnek. Aki még nem tapasztalta, annak nem lehet elmagyarázni, aki pedig már megtapasztalta, annak nem szükséges.

Milyen gondolatokkal várod a Jézus születésének ünnepét abban a környezetben, ahol élsz és dolgozol?

A Feltámadott születése körül hallatlanul súlyos tényező a szégyen. Annyira, hogy tapintatra készteti Józsefet, hogy titokban elbocsássa Máriát. Meg kell küzdenie a szégyen bélyegével, valamilyen formában erre reagálni kell. Nagyon emberi módon megoldást keres. Az is szembetűnik nekem, hogy József a Jézus születéséig és azután sem mond semmit, nem hallod a hangját, nagyon halk férfi. Általában dühös vagyok magunkra, férfiakra, hogy olyan hallgatagok vagyunk. De itt valami egyéb is van: beszédesebb az, amit cselekszik, annál, mint amit mondhatna. De azt hiszem, azért is pozitív a József hallgatása, mert valahogy másként illetődött meg a születésnél, meg tudott rendülni.

József valahol rácsodálkozik arra, aki született. Ez nem kis dolog. Nem akármilyen születésről van szó. Aki született, az sem akárki. A férfi agyam olyan könnyen beskatulyázza, hogy ez van, elfeledkezek arról, hogy minden csoda, és mindent csak ámulattal lehet szemlélni, függetlenül attól, hogy megmagyarázható-e vagy sem, vannak-e kész megoldásaim, vagy megmentési stratégiáim, végül is minden része ennek a csodának.

Azt Józsefnél is látjuk, hogy vannak megmentési kísérletei: először Máriát akarja megmenteni, aztán Máriát és a kis Jézust, Egyiptomba menekül velük, aztán nem mer visszajönni, továbbra is félti őket, az angyal kell hogy biztassa, hogy menjen vissza, mert meghaltak, akik halálra keresték a gyermeket. Nem tud teljesen bizalommal lenni az angyal szavára sem, mert visszaindul, de megtelepszik Názáretben, nem mer tovább menni. Van egy megmenteni akarás, segíteni akarás, konok, hallgatag, de nagyon tapintatos, érzékeny. És jön az angyal: kedves részedről, hogy meg akarod oldani, de másként rendelte az Úr, ezt a szégyent nem lehet elkerülni.

A segítő szakmában dolgozó embereknél ez gyakran előjön, hogy mintha az Úr Istennek egyéb dolga sem lenne a földön, minthogy megmenteni a megmenteni akarókat azokból a helyzetekből, amelyekbe hozták magukat, és néha az általuk megmentendőket is.

Vannak olyan közösségek, ahol nem tartanak ünnepi istentiszteleteket, mert úgy gondolják, hogy minden vasárnap ünnep, és bármikor lehetne Jézus születéséről beszélni, és mindig ünnepeljük?

Nálamnál bölcsebben Angelus Silesius fogalmazta meg, aki azt mondta: hiába születhet meg akár ezerszer is Jézus Betlehemben, ha még nem született meg a szívedben. Mi a fontosabb: megünnepelni a karácsonyt ezerszer, vagy hogy én vagyok a jászola, a megszületendőnek a hordozója. Hiába az egész, ha ez belülről nem érvényes rám. Ilyen értelemben el kell vetni minden ünnepet radikálisan, azonnal, ha mágikus hatást várunk tőle, vagy ha szurrogátuma annak, ami elmaradhatatlan, és amiről lemondani nem lehet, hogy bennünk megszülessen az, aki érettünk megszületett rajtunk kívül.

Azonban az ünnepnek mégis óriási jelentősége és érvénye van. Az ünnep lényege, hogy ha belülről valósággá vált, akkor ne felejtsem el. Az emlékezésnek is van egy ritmusa, körforgása. Így beszélünk az egyházi évről is: adventkor kezdődik és adventig tart. Nem tudom a teljességet egyszerre befogadni, de rendre és ismétlődően több esélyem van elmélyülni, átélni, magamévá tenni, azonosulni azzal, ami rajtam kívül és érettem történt, hogy megvalósuljon bennem.

Ha valaki ebben az adventi csodaváró időszakban mégis csodát várna, mit tanácsolnál neki?

Újjá nem tudok születni, ha magammal kezdem, mert nem én vagyok az első. Krisztus ezért mondta magáról, hogy: én vagyok a kezdet és a vég. Ha vele kezdem, akkor vele folytatni tudom. Mert én a régi vagyok nélküle, de Vele, a számunkra szokatlannal, mindig új lehetek és más lehetek. Nagyon vágyunk megváltozni, de nem akarunk mégsem igazából változni. Ez a lehetőség adatik meg Krisztussal, hogy ne csak vágy maradjon, hanem megújuljon a változni való akarás is bennem. Ha az Ő akarata után igazodik az én akaratom, akkor akarni tudom azt is, amit addig nem akartam, és nem csak vágyni az életet, hanem a vágy valósággá is válik, hiszen Ő az út, az igazság és az élet is. Ez a nagy esély most karácsony felé haladva, ha adventben várakoztam. Az adventet követheti a megszületés, hogy amit vágytam, az valósággá is váljon. Elég szentimentalizmus az, ha egy ünnepen csak a születésre szorítkozunk, mert azért a betlehemi jászolra felvetül a kereszt árnyéka, de a nagypénteki sötétségben ragyogni kezd a húsvét hajnala is, és a húsvét hajnalában már a Szentlélek kitöltetése is ott van ígérettel teljesen. Jézust nem lehet szétszakítani több ünnepre. Ahhoz, hogy megváltson, szükség volt a megtestesülésre, és ez a karácsony. De a megtestesülés nem lett volna teljes kereszt nélkül, és a kereszt nem volna diadal a húsvét nélkül. A mennybemenetel nélkül pedig nem töltetett volna ki a Szentlélek. Mindegyik mindegyikkel összefügg. Minden mindennel Őbenne függ össze.