Budapesten „vendégszerepel" Jakubinyi György

Idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja a szentbeszédet az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a szentmisét.jakubinyi

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatalának közleménye szerint az eseményre, amelyen jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, meghívták mások mellett a közjogi méltóságokat, a kormány, illetve a diplomáciai testület tagjait, továbbá a parlamenti pártok reprezentánsait.

A szertartás Szent Jobb-körmenettel zárul, amely a Szent István tér-Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi tér-Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A körmenetben az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.

I. Szent István király testét halála után az eredeti szarkofágból kiemelték, hogy a fehérvári bazilika padlója alá rejtsék, és ekkor jobb karját levágták. Ereklyeként a fehérvári káptalan kincstárába került, ennek őre, Merkur a Szent Jobbot eltulajdonította és családi monostorában, Biharban helyezte el, ahonnan a XV. században Székesfehérvárra, majd Raguzába vitték.
 

Mária Terézia szerezte vissza az ereklyét 1771-ben. A Szent Jobbot ünnepélyesen Budára hozták, és 1777-ig az angolkisasszonyok rendjének gondjaira bízta a királynő. 1865-től 1944-ig az Esztergomi Főegyházmegye papsága őrizte a budavári királyi palota Zsigmond-kápolnájában. A II. világháború végén külföldre vitték, majd egy amerikai katonai küldöttség közvetítésével került vissza Magyarországra. 1945-től a budapesti angolkisasszonyok templomában őrizték a Szent Jobbot.

Kimaradt?