Vincze: a FUEN tovább bővíti az európai kisebbségi együttműködést

„Az Európai Unió nem szorítkozhat csupán gazdasági együttműködésre, belső piacra vagy euró zónára, hiszen közös európai értékeken alapul, ezért többség-kisebbség együttműködésre, nyelvi sokszínűségi piacra és az alapvető jogokon belül kisebbségi zónára is szükség volna. Erősítenünk kell az elmúlt években összekovácsolódott európai kisebbségi szolidaritást. A Minority SafePack kezdeményezésben foglalt intézkedési javaslatok EU-s elfogadását széles összefogással hatékonyabban tudjuk érvényesíteni” – jelentette ki Vincze Loránt, a FUEN kongresszusának második napján, pénteken.

A FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára elmondta, a Föderatív Unió tovább erősíti európai platformját, amelyet az RMDSZ javaslatára a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés indított el.

A kisebbségi ernyőszervezet tanácsadó testület létrehozását javasolta a görögországi Komotiniben tartott kongresszusán, amely a polgári kezdeményező bizottság tagjai mellett európai közéleti személyiségeket, a kisebbségekkel való együttműködés mellett elkötelezett többségi politikusokat, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó civil szervezeteket, régiók képviselőit és szakértőket egyesít. A belgiumi németajkú közösség kormányának meghívására a kezdeményezés első találkozójára ősszel, Belgiumban kerül sor.

A kisebbségi párbeszéd fórumról szervezett görögországi beszélgetést Vincze Loránt moderálta. A témát Nils Torválds, az Európai parlament kisebbségi Intergroupjának társelnöke vezette be. A vitán Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke mellett jelen volt a Meirion Prys Jones az NPLD nyelvi sokszínűséget támogató hálózat vezetője, Johann Hagmann a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség Magma központjának képviselője, Matic Gremovsak, az Európai Nemzetiségi Fiatalok elnöke. Több kisebbségi kérdéssel foglalkozó európai szervezet üzenetben biztosította támogatásáról a javaslatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?