A Bánffy kastélyban beszélt Winkler az Erdély 2020-ról

Hegedüs Csilla képviselőjelölt és Lőrinczi Zoltán szenátorjelölt meghívására a bonchidai Bánffy kastélyban mutatta be Winkler Gyula EP-képviselő az Erdély 2020 stratégiát. A keddi találkozón részt vettek a térség önkormányzatainak képviselői, polgármesterek, alpolgármesterek.

Hegedüs Csilla kampánystábjának tájékoztatása szerint a találkozó célja az volt, hogy a térséget felkészítsék a következő pályázati ciklus kihívásaira, hiszen az európai uniós pénzalapok lényeges fejlesztési eszközt jelentenek. Winkler szerint ezek a források az önkormányzatok költségvetésének akár a 30 százalékát is kitehetik.

Az EP-képviselő tájékoztatása szerint az Erdély 2020 stratégia megalkotását széles körű konzultáció előzte meg. Ennek része volt az Erdélyi Konzultáció, valamint a különböző szakmai és rétegszervezetekkel való egyeztetés. Ennek köszönhetően az Erdély 2020 reális igényekre és potenciálokra, helyi értékekre épül. Winkler szerint olyan pályázatokat lehet majd leadni, amelyekre ténylegesen szükség van az adott térségben.

Tizenhárom célirány

Az Erdély 2020 stratégiát az előző költségvetési ciklus rossz tervezése szülte. A következő költségvetési ciklusban 110 célirányzat várható, ez 110 pályázati lehetőséget jelent. Ezek közül 55 került be a stratégiába, amelyek különösen fontosak az Erdélyiek számára. Várhatóan ezekre fognak pályázni az önkormányzatok, az üzleti szféra és a civil szervezetek – mondta Winkler.Bonchida Hegedus Winkler

A politikus 13 célirányt emelt ki, amelyek a teljes pénzösszeg körülbelül 65 százalékát fedik le. Egyikük a vidékfejlesztés, amelyben helyet kap az infrastruktúra felújítása is. A másik a mezőgazdasági üzemek és vállalkozások fejlesztése. Cégek és egyéni vállalkozók egyaránt pályázhatnak, többek között mezőgazdasági eszközökre, fontos az, hogy többletpontot kap a pályázatok elbírálásánál az, aki társulás formájában pályázik.

Az energiahatékonyság Winkler szerint a közintézmények felújítását jelenti. A polgármesteri hivatalok, iskolák felújításakor, ha kicserélik a tetőzetet, az ablakokat, szigetelik az épületet, akkor nő az energiahatékonyság, ugyanakkor jól jár a gyártó,és a vállalkozók is dolgoznak. A folyamat végén az intézmény energiafogyasztása akár 40 százalékkal is csökkenhet. Ennek egyik jó példája Romániában a Zöld Ház program, amelyre viszont nagyon kevés pénzt utaltak ki. Ugyanez az elgondolás érvényes a cégek mellett az önkormányzatokra is.

Integrált pályázatokról beszélt Hegedüs

Lőrinczi Zoltán szenátorjelölt, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ frakciójának vezetője a mezőgazdasággal kapcsolatos pályázatok jelenlegi állapotáról beszélt, illetve arról, hogy milyen változásokra lehet számítani a közeljövőben. A szenátorjelölt szerint szemléletváltásra van szükség, a kis háztáji gazdaságról át kell térni a nagyobb, előre tervezhető gazdasági formákra, ezt társulások formájában lehet a legkönnyebben életben tartani.

Hegedüs Csilla képviselőjelölt az integrált pályázatokról beszélt, amelyben a mezőgazdasági támogatások mellett szerepet kapnak a vidék más fejlesztési lehetőségei. A mezőgazdaság mellett hangsúlyt kell fektetni az alternatív gazdasági egyesületek kialakítására is, mint a kisipar, a turizmus, a helyi hagyományos termékek ipara.{loadposition szeben}

Kimaradt?