Leaderségre tör Háromszék
Kovács Zsolt | 2009-10-23 08:18:12
nyomtat | elküld

Összefogtak Háromszék fejlesztéséért a térség civil szervezetei, a vállalkozók és az önkormányzatok. Hatvan alapító taggal alakult meg az Alutus Régió Egyesület Nagybacon községben tegnap. Az uniós Leader program révén kívánják a vidéket előremozdítani.

„Eddig a vidéki értelmiség jelentős része és a vállalkozók is távol tartották magukat az önkormányzati munkától, az Alutus Régió Egyesület révén viszont aktívan és döntően beleszólhatnak a településük fejlesztésébe” – mondta érdeklődésünkre Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, az Alutus Régió Egyesület egyik kezdeményezője.

Az egyesület az erdővidéki és Olt menti településeket foglalja magába – tájékoztatott Demeter –, aki szerint már az is előremutató, hogy ez a két térség nem egymás ellen dolgozik, hanem egyesítik erejüket. A 33 ezer lakosú területet átölelő vidékfejlesztési társulásban nagyon széles az alapító tagok skálája. Az egyesület 49 százalékát civil szervezetek teszik ki, amelyek között vannak vállalkozói szövetségek, gazdaszervezetek, kulturális egyesületek és fúvószenekarok is.

Emellett 33 százalékban a vállalkozók és 18 százalékban az önkormányzatok vannak jelen a tömörülésben. Demeter János szerint megalakulásuk után az első cél, hogy elnyerjék a Leader státust, amely azzal jár, hogy az Unió öt évig fedezi az egyesület működési költségeit. Ebből fiatalokat lehetne alkalmazni, akik elkészítik a térség fejlesztési stratégiáját és pályáznának.

„Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, csak alkalmazni kell mások tapasztalatait” – fejtette ki Demeter János, aki szerint felvették a kapcsolatot több magyarországi hasonló egyesülettel, illetve az osztrák nagykövetség is ajánlott egy partnert tapasztalatszerzésre. Az ausztriai tömörülés tagjai Háromszékre látogatnak.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András
Várományosok

Olvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »

Székedi Ferenc
Hofi után, szabadon

Ha nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »

Bogdán Tibor