Két keréken kampányol a legvagányabb államelnökjelölt

A politikus is ember, így neki is van kedvenc sportja, könyve, szenvedélye, csak erről kevesebbet tudunk. Mi azonban feltettük Kelemen Hunornak azokat a kérdéseket, amelyekre mindenki kíváncsi.

A politikusok nagy része talán nem is álmodott arról, hogy egyszer majd közéleti szereplőként vesz részt a társadalomban, legalábbis Kelemen Hunor államelnökjelölt biztosan nem. Eleinte mozdonyvezető akart lenni, majd állatorvos, ez utóbbiról diplomája is van.

Nyitókép: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Meggyőződése, hogy mielőtt bárki politikusi karrierbe vágná a fejszéjét, kell legyen egy ettől független szakmája. Hogy milyen szakma, az teljesen mindegy, a lényeg, hogy valamihez érteni kell, hiszen a parlamentben helyet kell foglalni egy szakbizottságban. És egyébként is jó, ha van rálátásod a világra nem politikusként.

A kampányában visszatérő motívum a motorbicikli, amellyel már gyermekkorában megismerkedett, hiszen édesapja is motoros volt. Véleménye szerint teljesen más perspektívából lehet látni a tájat két keréken, mint például autóból. Továbbá riportunkból kiderül az is, hogy szokott-e még verseket írni, milyen zenét hallgat és milyen sportot űz szívesen az RMDSZ államelnökjelöltje.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ezeket ajánljuk

Kimaradt?