Mi fér bele egy kávéba? Damokos Csaba „Mackóval” beszélgettünk

Damokos Csaba – közismertebb nevén egyszerűen Mackó – 1965-ben született Sepsiszentgyörgyön. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor mesterségét tekintve látványtervező, viszont ezen címke mögött valójában egy nagyon szerteágazó és változatos életút húzódik.

Baász Imre irányítása alatt kezdődött a pályafutása, amelynek során az elmúlt évtizedekben több területen is kipróbálta magát, mint például belső design, de a színházi plakáttervezéstől a könyvillusztrációkon át a különböző filmek díszleteinek tervezéséig gyakorlatilag mindenhol jelen van. Aktív tagja a háromszéki művészi közösségnek, de országos és nemzetközi szinten is ismerősen cseng a neve szakmai körökben, és nem csak. Mackóval Sepsiszentgyörgyön ültünk le kávézni, eközben rengeteg dolog szóba került, mint például az, hogy hogyan is fedezte fel magában a rajz és a képzőművészet iránti vonzódást, innen pedig milyen folyamatok vezettek el oda, hogy ma már saját designstúdiót működtet Sepsiszentgyörgyön.

Beszélgettünk ugyanakkor a hagyományok és a 21. századi technológia hatékony ötvözéséről, de azt is megtudtuk, hogy mi köze a sportnak és a csapatjátéknak a hatékony művészi fejlődéshez, valamint fény derül arra, hogy a nyolcvanas évek Romániájában milyen dilemmák merültek fel a pályaválasztást illetően. Tartsanak velünk!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ezeket ajánljuk

Kimaradt?