Csillag az égen: ezreket mozgatott meg a Bagossy Brothers Company csíksomlyói koncertje
Egy héttel a búcsú után ismét megtelt élettel a csíksomlyói nyereg. A Bagossy Brothers Company Csillag az égen című szuperprodukciója ezreket mozgatott meg.
Másfél évnyi munka gyümölcsének lehettek szemtanúi azok, akik június 14-én, szombaton este kilátogattak a csíksomlyói nyeregbe. Egy héttel a búcsú után ismét ezrek gyűltek össze, hogy meghallgassák a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című koncertjét, amelyben közreműködött a Bartók Táncegyüttes Berecz István koreográfiáját állítva színpadra.
Ugyan a nap folyamán esős idő volt a környéken, estére mégis kitisztult az ég: minden adott volt egy szuperprodukcióhoz. Minden bizonnyal még az előadókat is meglepte a hatalmas érdeklődés: órákkal a koncert előtt már forgalmi dugó alakult ki a Csíksomlyó felé vezető Szék útján, így nem meglepő, hogy sokan úgy döntöttek, inkább gyalogosan vágnak neki a hegynek. Éppen emiatt a koncert is egy kis csúszással kezdődött csak el: a szervezők szerették volna, ha mindenki kényelmesen kiér és megtalálja a helyét. Így is lett.
A zenekar tagjainak elmondása szerint ez a koncert másabb volt, mint bármelyik nagyszínpadi műsoruk. Mélyebb volt. Számos gyerekkori emlékük van erről a helyről, így nem meglepő, hogy úgy érezték, soha nem izgultak ennyire egy fellépés előtt sem. Óriási megtiszteltetésként élték meg az itt töltött órákat.
Hasonlóképpen érezhettek azok is, akik a közönség soraiban foglaltak helyet. Mindamellett, hogy a legközismertebb Bagossy-dalok csendültek fel egy új, népzenei köntöst kapva, végül közösen énekelhették el velük a régi székely himnuszt is, amely biztosan minden jelenlévő számára egy meghatározó, szívetmelengető pillanat volt.
CSAK SAJÁT