Egyik írásom, a március 9-én e rovatban megjelent Felülnézetből című jegyzethez fűzött kommentjében egy olvasó számon kérte a következő mondatomat: „Nem lehet nem mögéje látni a konfliktusnak, mindenki nyer a végén, csak nem tudni, hogy mi a vég, ezen még vita lesz…”

A sajtófogyasztó azt nehezményezte, feltételezhetően cinikusnak ítélve ezt a részletet, hogy a háborúról egyáltalán hogy lehet olyat írni-gondolni, hogy mindenki nyer (a végén). Az azóta eltelt bő hónap (és annak történései) elegendőnek bizonyult arra, hogy tovább gondoljam ezt a dolgot; ami most következik, az tehát nem replika Árus Zsoltnak – vagy ha igen, akkor igen kis mértékben, inkább a téma egy újabb regiszterben való folytatása, kifejtése.

1. Mert a felmérhetetlen kár és pusztítás, az emberéletek és sorsok, közösségek megnyomorítása mellett mit hozott-hozhat a különben barbár és eszement háború?
2. Éppen választási kampányban levő politikai aktoroknak nem remélt fogódzót: Macron hirtelen átment főmunkaidős diplomatába, és pontokat szerzett az elnökválasztás első turnusa előtt azzal, hogy igen aktívnak mutatta magát a Putyin-puhításban. A Fidesz–KDNP sorban negyedik győzelme a parlamenti választásokon részben annak tudható be, hogy a kormánypárt elnöke idejében kapta elő a békeharcosi mezt a kommunikációs kelléktárból, és ezzel enyhén ötven százalék fölötti tetszést váltott ki a vokstulajokban.

A NATO nettó nyeresége többrendbéli: a) az Északatlanti Szerződés Szervezete bővülni fog, amennyiben Finnország és Svédország komolyan gondolják eddigi katonapolitikai semlegességük feladását, b) a keleti szárny megerősítése vélhetően a tagországok fegyverkezésre költött büdzséjének növekedését hozza, és c) a koherens, határozott és eléggé gyors döntések révén elrettent a konfliktus kiterjedésétől, ezáltal jelentős presztízs-növekedést könyvelhet el. (Az EU-beli szolidaritás és összehangoltság fokozódását csak így, zárójelesen bátorkodom jelezni, itt ugyanis még nem olyan egyértelmű a közös fellépés csapatszellem-erősítő jellege.)

1. Nyerhetnek a háborún az alternatív energiaszektor vezetői + a zöldítés politikai tényezői (nem lepődnék meg, ha az ökologista pártok és mozgalmak most villámgyorsan rügyeznének ezen a tavaszon és borulnának virágba, akár egy természettudományos ismeretterjesztő dokumentumfilm gyorsított felvételén). Az orosz energiakészletektől való függetlenedés felülírni látszik számos eddigi fenntartható fejlődéses forgatókönyvet.
2. Fellendül középtávon az albérletpiac azokban az országokban, ahova a menekültek jelentős hányada érkezik. Ugyanakkor a munkáltatók is részben profitálhatnak, főleg a jól képzett angolul beszélő fiatalok miatt, de például Lengyelországban is jól fog az évek óta Britanniába távozott klasszikus vízszerelő helyett egy hozzáértő ukrán szaki.
3. Diplomáciatörténeti szempontból ez egy igen sűrű időszak: a világszervezetek, nemzetközi grémiumok olyan tapasztalatot halmozhatnak fel, amelynek birtokában a jövőben vélhetően átírják a glóbusz rendjét statuáló konfliktusmegelőző mechanizmusokat (Stefano Bottoni például az ENSZ Biztonsági Tanácsának összetételét és működését látja változni): a garanciák ténylegesek és hatékonyak lesznek, sőt a túlbiztosítástól sem riadnak vissza a nemzetközi élet döntnökei.
4. Ukrajna túlárazott – mert minden egyes elveszett lélek felbecsülhetetlen érték – katarzisa révén a tőlünk keletre-északkeletre levő állam (a Kreml részben sikeres obstrukciója dacára) elindulhat az európai betagozódás irányába, előtte pedig nemzetként lép szintet: az orosz agresszió olyan kollektív tudatosságot hozott a felszínre és aktivizált, amit gyaníthatóan maguk az ukránok sem gondoltak. Hogy újsütetű patriotizmusuk ne torzuljon öncélú, és a kisebbségekkel türelmetlen-gyanakvó hazafisággá, annak most csak drukkolni lehet, annyira képlékeny a helyzet.
5. Oroszhon is kap esélyt arra, hogy változzon; Putyin nem fog diadalmenetnek integetni a tribünről a május 9-i hagyományos Vörös-téri parádén; ha mégis erőlteti a fesztivizmust, és az előttünk álló három hétben igen drágán kicsikart hadisikerekre hímezi rá a klasszikus győzelem-napi koreográfiát, arra kell majd ügyelnie, hogy a több mint tízezer fiát-férjét, vőlegényét sirató katonaanya, feleség és ara ne rontsa el az összbenyomást ott a menetoszlopok végén. A 2022-es ukrajnai hadjárat közvetett kihatásainak egy része majd a 2024-es elnökválasztásokra érik be. Vlagyimir Vlagyimirovics jó ideje már csak külföldi infúziókkal tudja fenntartani népszerűségét: elegendő megnézni a támogatottságát a Krím annektálása előtt és után, illetve idén a februári támadási parancs kiadása előtt és azt követően. Biztosan lesznek még ilyen imidzsjavító akciók: például Dél-Oszétia és Abházia hirtelen megnépszavazza az Orosz Föderációval való egyesülést, de ezek elkeseredett terelő gesztusok, az ukrán fronton elszenvedett eddigi veszteségeket és kudarcokat nem tudják álcázni. Még akkor sem, ha újabb „referendumok” döntenek a két szakadár – vagy elszakított – megye, egyéb elfoglalt területek úgymond visszatéréséről. Mindent összevetve: ha Ukrajna megtámadásáig betonbiztos Putyin-rezsimről lehetett beszélni, a változás leghalványabb előjele nélkül, most a történet hirtelenjében nyitottá vált, és az új fejezet első ötven napja érdekes adalékokat, feladványokat hozott.

Lezárom itt a téma taglalását és egyben a szöveget, mert végül tényleg háború-pártinak minősülök; már-már kiderül, hogy profitgyanús vállalkozás a fegyveres konfliktus, pedig még a szakma igazi nagyágyúiról, az arzenálok gyártóiról és forgalmazóiról épp, hogy csak szót ejtettem. Busás nyereségeiket amúgy sem lehet, legfeljebb megsaccolni, mint a háborút megelőző világjárvány maszkmaffiájának és lélegeztetőgép-lobbijának üzletelését is csak csekély arányban sikerült eddig felfedni.

(Nyitókép forrása: t3.ftcdn.net)