A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal kérésére román nemzeti színekbe öltöztették december elsején a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házát. A polgármesteri hivatal gesztusát – amelyet ugyancsak vegyes érzésekkel fogadták a szeredaiak és az erdélyi magyarok – Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere megpróbálta magyarázni.

A kérdés, hogy feladhatók-e a szimbolikus tereink, hogy árulásnak tekinthető-e a gesztus, netán megalkuvásnak, rendkívül összetett. Ezért ne is menjünk el szó nélkül mellette!

Kezdjük mindjárt a prefektusi hivatal kérésével. Mennyire volt az udvarias felkérés? Mennyire tetszett át rajta a megye kiskirályának zsarolási potenciálja? Mert lehet ugyan az RMDSZ hűséges partnere a kormánykoalícióban az inkább nemzeti, mint liberális pártnak, annak csúcsvezetése Hargita megyében elképzelni sem tud mást, mint román prefektust. És a szocdemek sem.

És ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy a mindenkori kormánymegbízottak mindig igyekeztek a megye magyar lakossága, azok minimális elvárásai ellen fellépni. Érthető tehát, ha a csíki magyarok nem partnernek, hanem jobbik esetben is ellenfélnek tartják a prefektusi hivatalt.

Hirtelen eszükbe jutnak a március 15. kapcsán kiosztott büntetések, amik azért jártak volna a közösségi vezetőknek, mert magyar nemzeti színekbe öltöztették településüket. Felidézik azt a nagyképű hatalmi gondolkodást, amely vezérvonala a quod licet Iovinon licet bovi.

A kolozsvári magyaroknak meg az jut az eszébe, hogy a kincses város vezetése néhány nappal korábban, ígéretét megszegve, megfeledkezett a magyar feliratok kifüggesztéséről a karácsonyi vásáron. Azon a téren, ahol a legnagyobb magyar király szobra őrzi a teret, abban a szimbolikus térben, ahol számos többségi lakos is elfogadná, sőt hiányolta a magyar nyelvű táblákat.

Eme magyarok rossz emlékeit el lehetne űzni a hatalom és szellem elefántcsonttornyaiból azzal, hogy a szimbolikus politizálás káros, és azt folytatni nem kellene. De ehhez képest a valóság az, hogy tetszik, nem tetszik, nyakig vagyunk a szimbolikus politizálásban, ami ma világjelenség.

A csíkszeredai városvezető arra is utalt Facebook-bejegyzésében, hogy október 23-án – a város életében először – magyar nemzeti színekkel világították meg Csíkszereda több középületét. Ami egy demokráciában a normalitás határán belüli, és remélem, nem kellett hozzá prefektusi engedély.

„Hiszem és vallom, hogy minden egyes lehetőséget meg kell ragadni, hogy megéljük nemzeti identitásunkat, hagyományainkat, gyökereinket, mind a mindennapokban, mind ünnepségeken, megemlékezéseken. Használnunk kell anyanyelvünket, ahol csak lehet, fontos, hogy a gyermekeink magyar iskolákban tanuljanak, itthon kell maradnunk, családot alapítanunk, életet építenünk, és ezek mellett minél több lehetőséget teremtsünk olyan eseményekre, amelyek segítenek megélni magyarságunkat” – írta a városvezető.

Ez is normális.

Miként az is, hogy „intézményként, városházaként a román állam ünnepén meg kell adnunk a tiszteletet.”

Amit sokan nehezményeznek: e tisztelet nem kölcsönös. S ha nem az, sokan érezhetik a magyarok közül úgy, hogy a december elsejei gesztus megalkuvás volt. A szimbolikus politizálást magas szinten űző hatalom pedig behódolásnak könyvelheti el.

Nem tudom, a prefektusi hivatal hányadik kérésére reagált pozitívan a városháza. Mindegy is. A gesztus megtörtént. Mi következik? Az, hogy nemcsak, hogy nem büntetik meg március 15-én polgármestereinket, hanem valamely kormányintézményt magyar nemzeti színekben világítják meg?

Megelőlegezett a csíkszeredai polgármester egy kéznyújtást a többség felé. Hátha nem harapnak immár bele… Mert ideje volna több reálpolitikának és toleranciának, kevesebb szimbolikus politizálásnak a többség–kisebbség viszonyban. És ezt már közel harminc éve mondjuk…