Megsértődött a Művelődési Minisztérium. Felszívta a vizet, miután Alexander Nanau filmrendező nem egyszerűen csak visszautasította a művelődési tárca által felterjesztett, és az államfő által átadni szándékozott kitüntetést, hanem pontos helyzetjelentést nyújtott a hazai kulturális élet állapotáról.

Alexander Nanau sokszorosan díjazott dokumentumfilmje kíméletlenül szembesít bűneinkkel, tehetetlenségünkkel, azzal, hogy a borzalmas tragédia (tűz martalékává vált fiatalok), a felháborító korrupciós botrányok (a fertőtlenítőként a titkosszolgálatok cége által eladott desztillált víz, stb.) ellenére sem tudjuk elérni, kierőszakolni a változást.

A film utóélete, rendezőjének esete a romániai kultúra korifeusaival is ezt a változtathatatlanságot igazolja.

Semmi sem változott a Művelődési Minisztérium attitűdjében, amikor a számos nemzetközi díjat besöpört rendezőnek felrója, hogy tiszteletlen, noha a Filmalaptól 1,5 millió lejes támogatást kapott. A minisztérium szerint Nanau rosszindulatú, ráadásul bírálatának, miszerint a tárca nem próbálta meg kezelni a válság kiváltotta kulturális krízis helyzetet, semmi alapja sincsen.

Mivel a minisztériumi illetékesei sem voltak teljességgel meggyőződve arról, hogy a betiltott előadások, fellépések miatt egzisztenciális gondokkal küszködő művészek a hivatalnokoknak és nem Nanaunak fognak hinni, bedobták azt az információt is, hogy valójában a Minisztériumnak köszönheti a film a nemzetközi elismertséget. Hiszen támogatták anyagilag a vetítését az amszterdami, a torontói és a velencei fesztiválokon, illetve az Oscar-jelölő vizionálásokon is.

A Művelődési Minisztérium szerint ezek után az alkotóművésznek joga van elfogadni vagy elutasítani a Kulturális Érdemrendet, de nem kellene olyasmiket mondania, hogy a koronavírus járvány idején a román állam  viszonyulása a kulturális intézményekhez, művészekhez, illetve a segítségnyújtás egyenlő volt a zéróval.

Mert nem egyenlő a zéróval, így a Minisztérium, hiszen például a kortárs  hazai képzőművészeti alkotások vásárlására is szántak 2 millió lejt. (Ami köztünk legyen mondva egyébként egyenlő a zéróval...)

A Minisztérium közleményéből kitűnik, hogy régi gyakorlat szerint, megpróbálja hitelteleníteni az embert, aki művészként kapott egy kis pénzt, mégis kritizálni meri jótevőit. Akikről egyébként szeretném megtudni, ugyanígy támogatnák-e a dokumentumfilm folytatását, a suceavai kórháztűzről szólót. Vagy dilemmát jelentene számukra, hogy a tűz idején már nem a Szociáldemokrata Párt regnált, hanem a Nemzeti Liberális Párt kormányzott, s a tűzeset bizonyította, hogy mifelénk mégsem mozog a föld.

Vagy talán mégis?

Alexander Nanau ahelyett, hogy megfürdött volna a dicsőségben, ahelyett hogy parolázott volna az államfővel, a művelődési miniszterrel, erkölcsösebbnek találta, hogy azokért szólaljon fel, akik nem annyira szerencsések, mint ő, akik nem kerültek rivaldafénybe, akik szellemi tevékenysége fölött átnézett a társadalom.

Nem tudom, ki nyeri az idei Oscart dokumentumfilm kategóriában, de nekem Alexander Nanau a győztes: többet elmondott a valóságról, mint bárki más. Kivételezettként is szólt a kollektíven mellőzöttek érdekében.