Amikor a Brassói Lapok szerkesztőségébe kerültem – fél évvel a decemberi forradalom után –, gyakran beszélgettünk az éppen hogy zárójelbe tett múltról és terveztük a jövőt. Amikor Szennyei Sándor kollégám – mily borzongás járt át valahányszor kimondhattam: kollégám – arról mesélt, hogy mekkora erőfeszítés, fineszesség, nyelvi és gondolati találékonyság kellett ahhoz, hogy a legvonalasabbnak rendelt riportba is belecsepegtessenek egy csipetnyi életet, én harsányan közbekiáltottam: „Én csak a valóságot szeretném leírni.” Sándor keményen rám szólt, József Attilát idézte:  „Az igazat mondd, ne csak a valódit!”

Megjegyeztem.

Az elmúlt napokban, hetekben egyre gyakrabban hallom Sándor bátyám intelmét, miközben egyre többször támad olyan sejtésem, hogy a sajtó, az újságíró a valódit mondja, de nem az igazat. Ezzel pedig elköveti a legnagyobb bűnt, amit elkövethet: hazudik. Manipulál. A gyanútlan olvasó pedig észre sem veszi, hogy aljas félrevezetésnek az áldozata.

Nemrég erős reakciókat váltott ki egy jegyzet, amely megvédte a római pápát egy protestáns véleménytől. Noha a református lelkésznek szíve joga bírálni Ferenc pápát, joga van kételkedni tévedhetetlenségében, mert a reformáció többek közt erről is szólt és szól, a szerzőnek vagy a szerkesztőnek sikerült egy fondorlatosan uszító címet biggyesztenie írása fölé: A NAP, AMIKOR EGY ERDÉLYI REFORMÁTUS LELKÉSZ LEBOZGOROZTA A PÁPÁT…

Mivel sokan a címnél tovább nem jutnak, mielőtt kommentelnének a közösségi médiában vagy csak magukban reagálnának az olvasottakra, bizonyára voltak katolikusok, akik azonnal fölháborodtak a lelkész faragatlanságán. És bizonyára voltak protestánsok is, akik csóválták a fejüket: erdélyi magyar lelkésznek mégsem illik az általunk is szitokszóval illetni egy idegent.

Valójában – és ez a provokatív írást végigolvasva kiderül – hogy nem bozgorozta le Őszentségét.

Az igazat írta meg az egyik bukaresti napilap is, amikor Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitányának nyilatkozatát idézte címlapján: Bukarestben jobb volt, mint Budapesten… Történt ugyanis, hogy a francia lapok riporterei tudósításaikban lehúzták a román főváros rangját. Többen is erőltetettnek nevezték a Párizs–Kispárizs párhuzamot. Didier Deschamps próbálta enyhíteni a francia újságírók udvariatlanságát. Elmondta, hogy nem minden olyan rossz Bukarestben, ahogyan ők leírták, majd hozzáfűzte: Bukarestben jobb volt, mint Budapesten, mert enyhébb volt a kánikula, kevésbé párás a levegő. A valóságtól eltekintő hazafi újságíró aztán igazságként tálalta, hogy Bukarestben is jobb mint Budapesten.

Apropó nacionalizmus!

Elborzasztóan írják le a romániai magyar és haladó román lapokban, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a román választók közel hatvan százaléka szavazna egy nacionalista pártra. Úristen, meneküljünk! – kiálthatja rémülten, aki kisebbségi, ha csak az újságcímet olvassa el. Kissé megnyugodhat, ha tovább böngészi a hírt, mert azt olvashatja, hogy kétharmaduk nem szavazna olyan pártra, amely  Románia Európai Unióból való kilépését vagy a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozását támogatná. Ez az igazság. A valóság az, hogy a felmérés készítői azt a pártot nevezték nacionalistának, amely a vallási értékeket és a hagyományos családot támogatja…

Nos, így lettem én is nacionalista, mert én is azt a politikai alakulatot támogatom, amely a konzervatív, vallási értékeket védi és a hagyományos családot tartja a közösség, a társadalom alapjának.

Való, hogy ezek után ellenségeim és barátaim is megbélyegezhetnek. De nemcsak a valóság, hanem az igazság számít.

Igyekeztem mindig nemcsak a valót, az igazat mondani. Természetesen nem mindig sikerült. Mikor rájöttem a tévedésemre, rosszul éreztem magam. Mint mostanság, amikor az irányított valóság-hírözön zuhatagában elveszni látom az igazságot.

Kedves Olvasóm, aki idáig eljutottál az olvasásban, kérlek, figyelj te is József Attila szavaira: az igazat keresd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.