Milyenes vagy, ááá, asztrás, hmm, az is jó… – látom a sután, sebtében leplezett kételyt, aztán hirtelen másra vált a párbeszély. Hogy akkor nyári tervek, meg rendbe jön, még akkor is, ha az már másként lesz rend. Ettől még ott munkál hátul a kérdés: van ugye, ez a rétegződés, mely több szintű; a procisok, akik a sorban úgy furakodtak előre, hogy nemcsak a közvetlen családjukat, de az unokatesót is magukkal sodorták. A régi jó hús- meg cukorsoros technikák jöttek be hirtelen a nyolcvanas évek derekáról; a harsány és öntudatos (egyben önjelölt) sorfelelősök, az otthagyott sámli vagy szatyor, amelyik „tartotta a sort”, időnként a kihúzott madzag, nehogy széltiben meghízzon a várakozók tömege. Dacára a spárgának, a sorban nem kettesével álltak a népek. Volt, hogy négyen is egy vonalban. Rendszerint a negyedik a szélén, aki nyilván legkésőbb csatlakozott, lassan araszolt (Májkeldzsekszon irigykedhetett volna, hogy micsoda furmányos koreográfiával), és ha nem voltál elég éber, fél órán belül már csak a tarkóját láttad rézsút, amint negyed centi/félórás sebességgel távolodik, és tuti, hogy hamarabb kap porciót… jó esetben épp előtte fogy el az áru, neked meg ott a kárörvendés nagy adag katarzisa. Mert nem szóltál, csak eltűrted, ahogy semmibe vesz téged meg a másik kettőt, akik ugyebár előtte álltak be a sorba.

Mielőtt végleg eltoccsannék ebben a retroid negédben, jó, ha a jelenhez kanyarodunk: szóval előbb voltak a szerencsések, akiknek sikerült éjszaka bejelentkezni az előjegyzési platformon, velük párhuzamosan a „speciálisak” (erőszakszervezetek meg mindenféle szolgálatok + a már említett rokonság), majd a „ turisták”, vagyis a mobilisabbak, akik máris előnybe kerültek a kevésbé dinamikusokhoz képest, mint a magányos nyugdíjas, a kispénzű, az infóktól elzárt vidéki, a munkahelyéről elkérezni képtelen melós, tehát egy nagy bagázs a zöméből. Meg akik még nem döntötték el, illetve akik elvből nem. Ez utóbbiakat most kihagyva a képletből (mert hiszen van opciójuk – tesztelhetnek feszt), még mindig akad egy kis gond az esélyegyenlőséggel és a non-diszkriminatív közeggel. Kötve hiszem, hogy illetékesék olvasták Asztalos Csaba ebbéli aggályait (s ha igen, mélyen belegondoltak), hogy akkor most miként korlátozod azt a honpolgárt, aki amúgy szeretne oltatni, csak eddig nem volt rá módja, a polgártársa pedig a bizonyítvány birtokában élvezheti az eddig sztornózott szolgáltatások valamelyikét. Azt viszont már életszerűbbnek tartom, ha szemfüles ügyvédek ebben a szürkére pacsmagolt tájban az ilyen jellegű sérelmek orvoslására szakosodnak. Végül tehát mindenki (majdnem) jól jár, a napszámban morgolódóknak pedig szintén kijut a kézenfekvő replikából: a nemrég letudott Európa-napra visszasandítva, mintha nem ilyen sokféleséget szerettünk volna az egységben?