Eljött február 16. A háború azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődött volna. Az információs hadviselés azonban folytatódik.

Már az is blamás volt az amerikai sajtóra, hogy a Bloomberg elszellentette, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Aztán napokig a független sajtó is megfürdött a kétes hírek és álhírek talmi dícsfényében. Mifelénk is olvashattunk arról, hogy Románia készen áll az ukrán menekültek fogadására, hogy a külföldön dolgozóknak is haza kell jönniük és be kell rukkolniuk, hogy faluhelyen nincs elegendő óvóhely, ha Putyin támad az égből.

Aztán elhangzott a bombahír: megnevezhetetlen, de biztos forrásoktól származó információk szerint Oroszország február 16-án fogja lerohanni Ukrajnát, vélik az USA titkosszolgálatai.

Miközben egyre többen váltak katonai elemzőké, miközben Joe Biden elhaló hangon fenyegette meg Vlagyimir Putyint, miközben Vologyimír Zselenszkijt ukrán elnököt kizárták az Ukrajnáról szóló tárgyalásokról, a színészből lett politikusnak keserűen meg kellett értenie, hogy neki csak mellékszerepet osztottak ebben a színjátékban.

Ukrajna úgy járt, mint az a török basa, aki Allahhoz imádkozott, hogy fel tudjon ülni a lóra, nekirugaszkodott, a ló túlsó oldalán lehuppant, majd így sóhajtott fel: Kértelek, Allah, hogy segíts, de nem ennyire!

A sok együtt érző, segítőkész nyilatkozat miatt is piaci pánik uralkodott el, a nemzeti pénznem hatalmasat gyengült, égbe szöktek a hitelkamatok, a befektetők potom pénzért igyekeztek megszabadulni az államkötvényeiktől. Pár hét leforgása alatt 12,5 milliárd dollárt vontak ki az ukrán gazdaságból, amire értelemszerűen nagyon rosszul reagált a pénzpiac, erős devalváció és infláció robbant ki, tovább gyengült az energiabiztonság, ami még kiszolgáltatottabbá teszi az egyébként is ezer sebből vérző Ukrajnát.

Az ukrán belbiztonsági szolgálat kétségbeesetten fordult az állampolgárokhoz: „Mindannyiunknak higgadtnak kell maradnunk, ne engedjünk a provokációknak. A pánik és a destabilizáció csak az ellenségnek kedvez. Kritikusan kell gondolkodnunk és ellenőriznünk kell minden információt”, áll a közleményben. A hivatal arra szólította fel a lakosságot, hogy hivatalos forrásokból tájékozódjon, tanulja meg megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól.

De hogyan! Szisszenhet fel a keleti propaganda hagyományait jól ismerő ukrán. De hogyan! Szisszenhetünk fel mi is, akik a nyugati sajtó szavahihetőségét etalonnak tekintettük. Egész idáig.

Mert odáig ment a nyugati média, hogy beleállt a titkosszolgálatok játékába. Riogatott február 16-tal. Majd amikor ráébredt, hogy nem jön be jóslata, azzal takarózott, hogy Vlagyimír Putyin köréből nehéz információkat szerezni. Bár azt azért bármilyen médiaetika könyvből megtudhatták volna, hogy a bizonytalan információkat illik feltételes módban tálalni. Így: Február 16-án lerohanhatja Oroszország Ukrajnát.

Nem pedig úgy, ahogyan a nagy manipulátorok kívánják, hogy lerohanja...

A szándékos médiamanipulációk sajnos, egyre inkább mindennaposokká válnak.

Igaz hogy az elrejtett igazságként eladott hazugság mindig is része volt a sajtónak. Caragiale Riport című tárcájában leplezte le a lapkiadók és a firkászok összeesküvését az olvasó ellen. Caracudi a Cișmigiu padján ülve találta ki a szenzációsnál szenzációsabb híreit a királyi udvar és a kormány viszonyáról. Amikor ez kiderült, kiadója karon ragadta, ám nem kipenderítette, hanem elvitte vacsorázni.

Csakhogy Caracudi a maga és a lapja kétes dicsőségéért hazudott igazat és szépet. Manapság az indíttatás ugyan hasonló: helyet kapni a nagyok asztalánál, de ezért hajlandók a Nagy Manipulátorok kisstílű hazugjaivá lenni.

A február 16-iki háború beharangozása csak a legkirívóbb példa arra, hogy mi maradt a sajtó szakmai, etikai alapelveiből. Kis közösségünk dolgaiba is beleártják magukat Caracudik. Például amikor arról akarnak meggyőzni, hogy a magyar kormány egyre kevesebb pénzzel támogatja a külhoni magyar közösségeket, ezért sugallják, ne szavazzunk a FIDESZ-re, válasszuk azt, aki elvenne jogainkból.

Caracudi az emberi hiszékenységre épített.

A modern Caracudik hülyének tartanak.

Kép forrása: wikimedia.com