Rosszul mennek a dolgok az orosz–ukrán fronton, most éppen az oroszok szempontjából. Az ukránok az utóbbi napokban jelentősen előretörtek és hatalmas területeket szabadítottak fel az orosz uralom alól. Válaszul most Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte Oroszországban a részleges mozgósítást és arra is felhívta a figyelmet, hogy szükség esetén a nukleáris fegyverek bevetésétől sem riad vissza. Ez nem blöff! – tette hozzá az orosz elnök.

A részleges mozgósítást a Nyugat Putyin elnök pánikreakciójaként értékeli. Nem tudom, miért? Mark Rutte holland miniszterelnök nagyon reprezentatív euroatlanti hozzáállást fogalmazott meg: „A részleges mozgósítás, illetve a népszavazások kezdeményezése Donyeckben, mind a pánik jelei. Az elnök nukleáris fegyverekre vonatkozó retorikáját hallottuk már eleget, ezért hidegen hagy bennünket. Ez mind része a megszokott retorikának. Javasolom, hogy maradjunk nyugodtak”.

Én azt javasolom, hogy nagyon komolyan kellene venni a fenyegetést. Tény, hogy nem megy jól az orosz invázió Ukrajnában, tehát Putyin most überel, jelentősen megnöveli a háborúra fordított humán erőforrásokat. Részlegesen mozgósít, és ha szükség lesz rá, elrendeli az általános mozgósítást is. Ezzel párhuzamosan feladja a speciális katonai hadművelet fogalmának erőltetését és nevén nevezi az eseményeket: háborút üzen. Megszervezi a donyecki és luhanszki népszavazásokat, és ezek eredményeképpen az Orosz Föderációhoz csatolja ezeket a területeket. A Nyugat természetesen nem ismeri majd el a népszavazásokat, de az orosz jog szerint attól a pillanattól kezdve Oroszország már honvédelmi háborút vív az elfoglalt területek visszafoglalására törekvő ukránok, illetve az őket támogató nyugatiak ellen, az ehhez nélkülözhetetlen hadiállapot elrendelésével egyetemben.

Ha mégis minden kötél szakad, Putyin megnyomja a sokat emlegetett gombot. Csakis akkor, de akkor biztosan. Persze nem Párizst, Londont vagy Washington fogja megtámadni, nem lesz világháború. Az orosz elnök előbb a forró vonalon korrektül felhívja az amerikaiakat és közli velük: nézzétek, mi történik Kijevvel hamarosan, pontosan ennyi és ennyi idő múlva. Ma már sokféle nukleáris fegyver van, egész kis bombákat is csinálnak, éppen arra elég, hogy kiirtson egy várost.

Ha megtörténik az elképzelhetetlen, a Nyugatnak két lehetősége van: visszalőni vagy leülni végre tárgyalni. Tárgyalni fognak. A Nyugat sok mindent vállal az ukrán szövetségesért, pontosabban saját hatalmi ambícióinak előőrséért, de semmi pénzért nem vállal fel egy nukleáris világháborút. Ez már olyan üzlet, mely senkinek nem éri meg. A világ azonnal és maximálisan egyetért ezzel. Ahogy a tárgyalások megkezdődnek, megváltozik a nyugati retorika is. Másként nem is lehet: a ma még pokolfajzatnak tartott ellenségből gyorsan szalonképes partnert farag majd a nemzetközi diplomácia. Miután a feszültségek az égig nőttek, annál nagyobb lesz a viszonylagos megkönnyebbülés. A geopolitika instabil, cseppfolyós állapota kezd ismét megszilárdulni az új status quo mentén. Más forgatókönyvet én nem tudok elképzelni. Szerintem a nyugati felelősök is pontosan tudják, hogy egy olyan embert, mint az orosz elnök – aki több ezer nukleáris töltettel rendelkezik – nem lehet sarokba szorítani. Nincsen ahogy: részben vagy egészben nyer a konvencionális eszközökkel, ha pedig mégsem, akkor habozás nélkül beveti a legszörnyűbb fegyvereit.

Nem Putyin blöfföl, hanem a Nyugat. Nem Putyin fog pánikolni, hanem a Nyugat. Miért kell végigjárni ezt a szörnyű utat? Mert nem a közvetlen felelősök fizetnek! A jólétébe belefáradt Nyugat valamelyes izgalmakra vágyik, és azt erőlteti, ami nyilvánvalóan nem megy. Persze, a jólét hamar odalesz, és a nyugati háttérország hamarabb fellázad majd a merész nyugati stratégák és világmegváltók mögött, mint az oroszok a diktátoruk ellenében.

Ne tévesszen meg bennünket az oroszok pillanatnyi sikertelensége. Konvencionális vereségük nem a békét hozza el, hanem a sokkal pusztítóbb háborút. Kard által vész el, ki karddal él – igaz –, de ez a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákra nem mindig vonatkozik. Ha az egyik fél a másik számára nem életbevágóan fontos célponton demonstrálja sziklaszilárd tántoríthatatlanságát, a másik hadviselő félnek azonnal megjön az esze és tárgyalni fog. Ugyanoda jut a világ, mintha már az elejétől fogva tárgyalt volna, de ez sokak számára már késő lesz. Sajnálattal, de kezdem kétségbe vonni Gabriel García Márquez mondását, miszerint az emberiség nagyon lassan, de mégis tanul. Mi történik, ha mégsem tanul?

Nyitókép: Léphaft Pál rajza