Nagy sikert aratott nemrég a Maszolon megjelent egyik – MTI-s – hír, miszerint Németország egyik régiójának iskoláiban választható lesz az iszlám vallási ismeretek oktatása.

Siker alatt persze azt értjük: sokan nem olvasták el, de kommentálták a hírt. Olvasni ugyanis nincs idő: annyi megírni való van, olyan sürgős reagálni a morális pánikot látszólag igazoló Facebook-falidíszekre, hogy gyakran nem futja arra is, hogy a cikkig eljusson a nagyérdemű.

Nem ez az első alkalom, persze. Jómagam nemrég beletörődőn vettem tudomásul, hogy a Vajon miért hülyék az emberek? című írásomra – amelyben éppen az emberek lehülyézését tompítom – dühös kommentárok születtek a Facebookon, önérzetes, és persze… nem olvasó emberek anyázásai. Egyet kellett értenem azzal a hozzászólóval, aki ezt javasolta: „Csinálni kell egy online újságot, ami csak egy címből + egy kiemelt mondatból áll cikkenként”. Ezúton is köszönöm neki, hiszen nagyjából itt tartunk…

Vissza a morális pánikra. Aki olvasta a cikket, tudja: Németországról van szó benne, elsősorban muszlim diákoknak szól, nem kötelező, és az alkotmánnyal összehangoltan oktatják az iszlám vallási ismereteket. Ráadásul nincs ebben sok újdonság: már hét évvel ezelőtt is 250 iskolában oktatták az iszlámot.

Sokan viszont elmulasztották ezt. Bombakészítés, lefejezés, Eurábia, népkeveredés, Mein Kampf, „agyrém”, „szomorú”, hogy csak néhányat kiemeljünk a kedvenc toposzokból, de volt, akit a cím sem irányított el megfelelően, és Romániáért aggódott.

A célom persze nem az olvasók gyalázása. Már csak azért sem, mert nem osztom azt az elképzelést, hogy az újságíró és az újságolvasó más és más csónakban evez. A cél legalábbis az volna, hogy ugyanabba kerüljünk. Ehhez persze nem bánnám, ha a jóindulat alapfeltétel volna, és egyes olvasók nem azt találgatnák, hogy egyes mondatok mögött Soros György, az RMDSZ vagy a Magyarevők Intergalaktikus Szövetsége áll, hanem azt vitatnánk meg, amiért mind összejárunk erre a felületre: a tartalmat.

Ennek az alapfeltételnek azonban alapfeltételei vannak. És ezek már túlmutatnak egyes lapokon – bár minden lap felelős a tartalmáért. A Maszol, ahogyan minden más felület, mára nemcsak más lapokkal verseng az olvasók figyelméért, hanem minden mással, az orrvérzésig ugyanazt elmutogató TikTok-kamaszok produkcióitól a macskás mémekig. A figyelem megragadása komoly verseny, és ez a tartalom kárára megy. Az olvasó abba a helyzetbe kényszerül, hogy ha nem akar lemaradni valamiről (folyamatos jelenlétben élünk, folyamatos információéhségben), akkor semmire nem szánhat időt.

(A könyvek korszaka lejárt. Már Örkény egyperceseire is nehéz odafigyelni némelyeknek. Hosszúak egy Twitter-bejegyzéshez képest, és fantáziát is igényelnek. Manapság évi 12 könyvvel elitolvasónak számít az ember. Elkeserítő.)

Mivel a tartalmak nem számítanak többé, a képek és címek uralkodnak (már másfél évtizede, nyomtatott hetilap mellett is ezt tanították nekem), ez pedig megágyaz a kamuhíreknek is. Az például teljesen elsikkad, hogy melyik forrás, kire hivatkozva, mennyire megbízhatóan állít valamit: a Facebook mint egy propeller, szórja körbe a híreket, amelyeket az algoritmusa az egyes felhasználóknak szán. Nincs többé újság, csak cím és kép – és morális pánik, majd facebookos kommentárok.

Hogy tovább gördítsük a témát: így még a létező képviseleti „demokrácia” is összeomlik. Az korábban is mítosz volt, hogy tudatos, jól értesült állampolgárok racionális vitákat folytatva, képviseleteik mellett a garast letéve működtetnek társadalmakat, de mára a maradék esélyeket is, úgy tűnik, eljátsszuk. És ezzel könnyű visszaélni.

Vissza is élnek a lehetőséggel.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy ez egyben osztálykérdés is: akinek több ideje és energiája, kulturális tőkéje van arra, hogy figyelmesen olvasson, illetve ezt az igényt megalapozó habitusa, annak előnye van. Aki már az összetett mondatoktól is zavarba jön, azt könnyebben az orránál fogva vezethetik – bár ellenpélda is bőven van, nem ad „védettséget” sem családi háttér, sem diploma. Nem szólva arról, hogy aki nem olvas idegen nyelveken, és külföldi információit csak a hazai forrásokból akarja összekaparni, hátrányos helyzetben van. Ilyen szempontból is könnyen szétszakadhat a társadalom (persze a kérdés nem ennyire egyszerű, az osztályhelyzet nem determinál, csak esélyeket módosít).

Nem sok lehetőség van, mint újragondolni az online jelenlétet. Tudatosan elszakadni tőle, egyre több időre. Odafigyelni a forrásokra. Alakítani az algoritmust, vagy nem aszerint találkozni a hírekkel: például inkább a Flipboardot vagy hasonló oldalakat használni, amelyek a saját preferenciáink szerint válogatnak. Nem nagyítóval keresni a minket igazoló híreket. Gyanakodni, ha mégis ezekbe ütközünk. Különösen, ha egyszerre sokba. Szokni a másféle véleményeket, barátkozni azzal, hogy más is létezik.

És persze: kattintani a cikkre, elolvasni. Ha nem érdekes, akkor csak az első sorait. Akkor viszont tartózkodni a hozzászólástól. Ugyanis azt fel kell mérni, hogy nem vagyunk mindentudók, szakértői az összes létező témának, azokkal szemben is, akik valóban értenek hozzá.

Úgy különösen nem, hogyha a címet sem olvastuk el végig.