Hiába ömlenek a hírek a posztszovjet Eurázsia éppen aktuális atyuskájának krímbeli és mariupoli látogatásáról, a Vlagyimir Vlagyimirovics, amint megtekinti… című sorozat alig éri el a klasszikusan propagandacélú médiaprodukciók ingerküszöbét (még ha első ízben is jár harci terepen oroszhon elnöke). A dolgok máshol történnek: enyhén északkeletre a putyini vizit gondosan berendezett helyszíneitől.

Bahmutról bizonyára akkor is tanítanak majd a hadiakadémiákon, amikor már a Kreml jelenlegi főbérlője nem lesz az élők között; a sóbányáiról híres várost Verdunhoz, újabban Sztálingrádhoz hasonlítják, és olyan plasztikus kifejezésekkel illetik, mint a vérszivattyú vagy a húsdaráló.

A szakemberek bizonyára pár éven belül alapos érveléssel és adatok birtokában szankcionálják majd, hogy ezek a párhuzamok mennyire indokoltak, tény, hogy a környék már 1571-ben is stratégiai jelentőséggel bírhatott, mivel ekkor határvédelmi erődítményt hoztak létre, hogy megvédjék a helybeli sóbányákat a tatár betörésektől. I. Péter várat építtetett az 1700-as évek legelején, szűk három év alatt álltak már a falak.

A lelőhely fontosságára utal, hogy az 1870-es években Bahmut adta a birodalom asztalára a sószükséglet 12 százalékát. A készletek csappanása rendszerint visszaveti a bányászatra szakosodott településeket, nem így Bahmut esetében: a kontinens legnagyobb pezsgőgyára jött létre itt a múlt század derekán; az egykori vájárokat vélhetően gyors átképzéssel a csilletologatásról a gyöngyöző nedűt rejtő palackok forgatására szoktatták rá, hiszen a már kitermelt tárnák ideális érlelőközeget szavatoltak a pezsgőre menendőnek.

Az élet is pezseghetett, mert 1989-ben 90 ezren lakták Bahmutot, melyet 92 esztendőn át Artyomovszként említettek, és ekként szerepelt az orosz híradásokban is. A majdnem porrá rombolt városban most kevesebb, mint 4 ezer civil van, a védők létszámát 12-20 ezer közöttire becsülik (ugyebár háborús időkben ajánlott az intervallumokban megadott mennyiségekkel operálni), és mintegy 10 ezerre az ostromló hadak eddigi veszteségeit.

A 2014-es háborúban Bahmutot mintegy három nyári hónapig foglalták el az oroszok, azóta megint ukrán kézen van, dacára annak, hogy 2022 májusa óta majdnem szünet nélkül bombázzák a térséget, tavaly augusztus közepétől pedig konkrétan ostromolják. (Hirtelen, pillanat erejéig bevillan a tordai csata, de az 1944 őszén vívott háromhetes II. világháborús küzdelem és a most zajló öldöklés között bizonyára csak két közös tényező van: a sóbányászat és az, hogy a harcok egy-egy folyó, az Aranyos, illetve a Bahmutka mentén zajlottak-zajlanak. A támadók számbeli túlereje lenne a harmadik közös vonás, de nem szeretném fokozni-erőltetni a párhuzamot.)

Az utóbbi két hónap csapatmozgásai, frontfejleményei körülzárási szándékra utaltak. Kijev nagyjából bő egy hete döntött úgy, hogy nem adja fel a várost: Bahmut védelme, jelentős véráldozat árán is fontos, mert a jelentések szerint így lehet a támadóknak még nagyobb veszteségeket okozni.

Itt megint csak becslésre hagyatkozhatunk. Klasszikusan a védelmi hadműveletek kevesebb vérrel járnak, a szakirodalom eddigi tudása szerint az ostromló félnek három-négyszeres veszteségekkel kell számolnia. Bahmut felől érkező információk szerint itt az arány akár 1 a 7-hez is lehet a védők „javára”.

A héthavi állóháború költségeivel nem számolva Putyin hadvezetése erőlteti a bahmuti áttörést, akár úgy is, hogy egyéb frontszakaszokról vont el erőket több ízben is. Március hetedikén egy közösségi oldalon megejtett bejegyzésben megkockáztattam a következő, első olvasatra talán bornírtnak tűnő mondatot: Bahmutba botlott a Mamut.

Az azóta eltelt időszakban naponta százával estek el a többnyire zsoldosokból álló ostromlók közül, nagyjából ennyibe kerül egy tömbház, egy utcasarok birtokba végtele. A védelem is ritkul közben, most éppen a Bahmutot kettészelő folyó választja el a harcoló feleket. Lehet, hogy május 9-re beveszik a várost, s győzelem napi trófeaként helyezik majd a Kreml lépcsőjére, mint ahogy az sem kizárt, hogy az ukrán ellentámadás idejében lendül be ahhoz, hogy Bahmut hosszabb ideig fellélegezhessen.

Nem tudni, annyira képlékeny a helyzet, és oly kevés lecsekkolható infó áll rendelkezésre. Az viszont már most borítékolható, hogy ha nem is a döntő ütközet, de az ukrajnai háború egyik viszonyítási pontja az a hadművelet-sorozat, amely a hajdani sótárnák körül immár több mint fél éve zajlik.

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)