Bő fél évvel ezelőtt keresett meg dr. Reisinger János irodalomtörténész azzal a javaslattal, hogy Ana Blandiana közelgő nyolcvanadik születésnapjára jelentessük meg a költő verseinek, esszéinek magyarra fordított válogatását. Ana Blandiana költészetét magam is szerettem, gyakran mélyültem el gondolatiságába, így azonnal igent mondtam.

A kötet bemutatója március 25-én volt Bukarestben, a Petőfi Házban a költő jelenlétében. Ekkor született meg az ötlet, hogy őszelőn, a Brassói Magyar Napok után Brassóban is mutassuk be a válogatáskötetet. Ana Blandiana készségesen vállalta az utat, és azt, hogy válaszol középiskolás diákok, majd a felnőtt olvasók kérdéseire is.

Így 1990 óta először vettek részt az Áprily Lajos Főgimnázium, az Andrei Șaguna, a Dr. Ioan Meșota és az Unirea Főgimnázium diákjai közös irodalomórán Molnár Stefánia főtanfelügyelő-helyettes, romántanár, az interkulturális párbeszéd szorgalmazójának meghívására.

Az esti író-olvasó találkozón, a George Barițiu Megyei Könyvtár dísztermében a reméltnél is többen várták a költőt.

Ana Blandiana a vers mai helyzetére reflektált. Elmondta, hogy arra a kérdésre, hogy mi a vers egyre kevésbé tudja a választ. Nemzetközi és hazai költészeti fesztiválokon szembesül ugyanis a posztmodern divattal, amely beemelte a prózát a versbe, és a kísérlet nem minden esetben sikeres. Maga sem tudja már, mi a vers – mondta Ana Blandiana –, csak sejti, hogy a költészet lényege nem változott megjelenése óta. És a vers egyidős az emberré válással. A vers a misztikum megjelenítése, egy magasabb fokú létállapot, mint az állaté.   

Blandiana korábban utalt arra, hogy a kelet-európai népek sajátja a szenvedés. Az általunk, kelet-európaiak által átélt szenvedés tapasztalatába az emberi hitelesség rögzült – mindazon jó vagy rossz lehetőségével, amit ez a szószerkezet hordoz – amit örökségként átnyújthatunk a közös európai kincstárnak.

Átvillant rajtam, hogy mégis minket másodrangú polgárokként kezel a Nyugat, miközben a szenvedés átválthatóságának tapasztalatával hozzájárulhatnánk a woke-kultúra ellen megszülető új kultúra nemzéséhez. Szüksége lenne Európának erre. Mert mint Ana Blandiana mondja: „A kultúra általi védettség a tegnap a szabadság hiányában, még hatékony volt, de ma is szükséges a szabadság túladagolásával szemben, amikor már nem a költők megmentési eszköze, hanem egyenesen a civilizáció megmentése.” 

A költészet arra jó, mondta Ana Blandiana, hogy betöltse életünkben keletkező űröket. Fokozottan szüksége volna rá a fogyasztói társadalom sivárságában sínylődő embernek.

Román és magyar olvasók hallgatták együtt Ana Blandianát, a verset, amely betöltötte – igaz rövid időre – azt az űrt, amely a hajdan interkulturális városban, Brassóban a közelmúltban és a mában jelentkezik a város etnikai csoportjai közt.