Visszakézből röviden – nagyjából ezzel a technikával oldotta meg (vagy vélte dűlőre juttatni) az Alkotmánybíróság a Toader–Iohannis mérkőzést a tegnapi döntéssel. Az indoklás közzététele már csak procedurális részlet, s mihelyt a Hivatalos Közlönyben lehozzák a szöveget... nos, attól a pillanattól élesedik a játszma.

Nem lévén alkotmányjogász, de még csak szimpla úgymond mezei jogász sem, kontárkodás lenne a döntés „szakszerű” jogtechnikai elemzésére vetemednem, hadd csűrjék-csavarják a tudorok és tudorelek! Beérem hát azzal a megállapítással, hogy olybá tűnik: fogást találtak az elnöki visszautasításban, amely pontokba szedve kifogásolta az igazságügyi miniszter menesztési kérelmét, a végén pedig úgy konkludeált, hogy nem tartja célszerűnek a DNA-főügyész visszavonását. Az érdemi kommentárok eddigi (szerda késő esti)  áttekintéséből néhány mirelit-következtetést meg lehet (sőt kelletik) fogalmazni:

1. Tudorel Toader első reakciójában az alig palástolt rosszindulat mellé a nyomásgyakorlás enyhén perverz válfajához folyamodott: miközben kijavítja az elnöki szóhasználatot (motivaţie helyett valóban motivare a megfelelő), és ezáltal kicsinyességéről vizsgázik jelesre, a tárcavezető  megjegyzi, nem hinné, hogy az államfő az Alkotmány ellenében cselekedne, és semmibe venné az AB döntését. Ha mégis, akkor létezik a „választói szankció”, vagy „létezhet egy politikai szinten meghozott döntés”. Ugyanezt, csak nyersebben mondta ki a PSD másik vezéralakja a szintén jogász Şerban Nicolae. Ám mindezt lekörözi Florin Iordache ex-igazságügyminiszter jópofának hitt, valójában agyonfrusztráltságból serkenő, igencsak nívótlan (magyarán tahókra jellemző) beszólása:  Codruţa, go home!

2.     Szokatlan, állítják a jogalkotás berkeiben jártas elemzők, hogy a taláros testület, miután megállapítja az alkotmányos természetű konfliktust a felek között, második tételben utasítja mintegy az elnököt a Kövesi visszavonását tartalmazó rendelet kiadására. Eddigi hasonló esetekben az AB megállapította, hogy sérül az alaptörvény, és arra kérte a „sértőt”, hogy szüntesse meg az állapotot, de nem szabott meg konkrét módozatot erre.

3. Iohannisnak van három+egy dobása: a) aláírja a DNA főügyész távozását kimondó rendeletet, b) kivár, és mivel az AB nem szab időhatárt döntése teljesítésére, csak nagysokára mondatja le Kövesit – párégzamplő: a nyári szabadságolások kellős közepén, vagy jövő tavasszal, egy héttel a főügyész mandátumának lejárta előtt. c) nem szignóz rendeletet, és vállalja a saját felfüggesztésével járó kockázatot (huzavonát), illetve d) megegyezik Kövesivel, hogy önszántából nyújtsa be a lemondását.

4. Az első variáns komoly presztízs  és szavazat-vesztéssel kecsegtet, a második szintúgy beárnyékolja, talán valamivel kevésbé az új mandátumra még jócskán esélyes Iohannis alakját-teljesítményét. A harmadik, vagyis a nyílt sisakos ellenszegülés (meg az ebből fakadó felfüggesztési hercehurca+referendum) jókora adag töltényt halmozna fel a Cotroceni-palota  félig kiürült arzenáljába. Megerősítené őt az ellenzék egyetlen hiteles képviselőjeként, és innen, a felfüggesztéséről szóló (és jó eséllyel) elbukott referendum romjai közül már sétagalopp lenne a jövő év végén várható elnökválasztási kampány. Ha pedig a referendum – az immár törvényileg enyhített érvényességi és sikerességi feltételek okán – révbe jutna, egy trónfosztott király, ki épp Iohannis lenne csak csatát vesztett, igaz jelentőset, meglehet, a bumeráng effektus hatványozottan érvényesülne majd, és újra hadba szállhat. Iohannis valósnak vélt igaza mellé tömbben és elánnal sorakozik majd fel a jobboldal (pontosabban az ellenzék in extenso). Azzal számolnia kell viszont az egykori nagyszebeni polgármesternek, hogy míg ő épp függőben van, a törvény szerint egyik legádázabb ellenfele, Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke lesz az ideiglenes államfő...  A negyedik variánsról, mint titkos, de annál hatékonyabb fegyverről illene beszélni. Amennyiben Kövesi, a megfelelő háttéralkuk és garanciák után bejelenti lemondását, huszárvágással oldódik meg a most szorongató-feszült helyzet. Itt sem lehet kalkuluson kívül hagyni, hogy a posztjáról távozó főügyész magával visz a bizalmi tőkéből egy ígéretes politikai karrierre valót, és immár szolgálati kötelmektől mentesülve aktív (akár Iohannisszal vetélytárs) szereplővé avanzsál (vedlik át). Az államfő képzeletbeli tanácsosaként, ha Werner kikérné a véleményemet, a harmadik, konfrontatív változatot ajánlanám. Minden kiköbözött és váratlan kockázatával együtt.

5. Mert tanácsosként valójában nem Klaus Iohannis személyének sorsa és közéleti pályája lenne a fontos, hanem a jelenlegi berendezkedés megőrzése, az elnöki hivatalnak, mint intézmények a megóvása. Mely védelem sem öncélú aktus, mindössze az éppen aktuális alkotmány által némileg ( hiszen láttuk: olvasata válogatja) fenntartott hatalmi egyensúly.

6. És miközben mindezt elmondanám KWI-nek, diszkréten, a protokollumot végsőkig betartva átadnék neki egy dossziét: benne az új alkotmány tervezetével, amelyből hiányoznának az elnököt-országot zsákutcás válságokba terelő két/három, vagy éppen négyértelmű megfogalmazások.