Sike Lajos: Hungaricum

Mivel mással alig van esélyem jó magyarságomat bizonyítandó (egyes olvasóim szerint nemzetvezetőinket kritizáló írásaimmal meg pláne nem), elhatároztam, hogy a hungaricumnak nevezett magyar termékek listáján teszem halhatatlanná nevemet.

Van egy találmányom, amelyről csak jó barátaim és tisztelőim tudnak, úgy hívják, hogy Tigristej. Ne tessék világrengető dologra gondolni, mert lényege a jó avasi magyar szilvapálinka, ami Tigristej feliratú félliteres üvegben kerül az asztalra vendégeim elé, persze néha a szatyrukba is, mert nem vagyunk fából, a barátságot ápolni kell.

Nem családi, sőt egyelőre nem is állami titok, hogyan kapta a finom nedű a Tigristej elnevezést. Sokáig bevett szokásom volt, hogy amikor fáradtan hazajöttem terepről, bementem a kamrába, és evés előtt nyeltem két korty pálinkát. Mindjárt jobb lett az arcom színe (állítólag a pálinka és a bor jobban meglátszik rajtam, mint az olvasás!), s az erőm is észrevehetően visszatért. A változást látva, feleségem kedvesen csak annyit mondott: "Látom, ittál egy kis tigristejet, egészségedre váljon!"

Mikor másodszor vagy harmadszor mondta, homlokomra csaptam: zseniális ötlet, ezután Tigristejnek nevezem a pálinkámat. S nosza a címkét is elkészítettem hozzá egyik grafikus barátommal!

Párszavas humoros szöveggel kiegészítve, az ötlet nem várt sikert aratott. Egyik Izraelbe települt barátom mindjárt kétezer üveggel akart rendelni. Azért se mondom, mi lett az üzletből, nehogy valamelyik igazi barátom feljelentsen az adóhatóságnak. Állítom, a Tigristej népszerűsége mára elérte azt a szintet, hogy hungaricum lehet!

Ha kell tanúkkal bizonyítom: bár az Avast kilencven százalékban románok lakják, az én szilvafáim jó magyar szilvafák, olyannyira, hogy a szilvaszedéskor is magyar nótákat éneklünk, s ha a tövis néha megszúrja a kezünket, csak magyarul káromkodunk, olyan ősmagyar cifraságokkal, amelyeknek zöme minden bizonnyal már ott van megérdemelt helyén a hungaricumok listáján.
Biztosra veszem, hogy olyan híres magyar termékek, mint a szegedi és a kalocsai paprika, a hortobágyi gulyásleves, a szegedi halászlé, a tokaji aszú, az egri bikavér, a magyar puli és a mangalica, a Rubik-kocka, a Béres-csepp, sőt a napóraként is használt pásztorbot, a tihanyi visszhang, az ostorcsörrenés, a pusztai komondor morgása, a kunsági lónyerítés és még annyi minden elsők közt került a listára.

De abban is biztos vagyok, hogy sok minden hiányzik még róla. Megtiszteltetés számomra, hogy mint az újraegyesített nemzet határon túli részének (vagy inkább elrabolt darabjának) egyik szerény, de pótolhatatlan szemcséje, megtehetem itt javaslataimat. Én úgy látom, ott kell hogy legyen a magyar specifikumok listáján az urambátyámozás, a sógorkomázás, a puszipajtázás, s miért ne a kurva-anyázás, a gazemberezés, a komcsizás, nyilasozás, cigányozás, oláhozás, tótozás, hazaárulózás, jobb és még jobb-magyarozás.

Mert ha még lesznek ükunokáink, kötelességünk őket korrektül tájékoztatni.

Kimaradt?