Nemrég látott napvilágot a BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézetének második évkönyve, amely az Erdélyi Évszázadok sorozat részeként Migráció. Integráció? címmel jelent meg a Bolyai Társaság Egyetemi Műhely kiadójában. Az igen vaskos, közel félezer oldalas munka egy napjainkban jelentős és még inkább, félreértett, politikai és ideológiai háború egyik vezérszavaként használt történelmi jelenséggel, a migráció problematikájával foglalkozik történelmi perspektívákban. A kötet kiemelkedő erénye, hogy felvet egy rendkívül fontos tudományos kutatási területet, amellyel azonban sokkal többet kellene foglalkoznunk erdélyi és globális viszonylatban is.

A kötet első nagy fejezete foglalkozik a migráció és integráció kérdéskörével. A téma ma már könyvtárnyi irodalmat gyártott: konferenciák százait rendezik a témában, rangos folyóiratok, kézikönyvek és monográfiák foglalkoznak a jelenséggel. Mindez azért vált a szociológusok, földrajztudósok, jogászok, történészek, teológusok, biológusok és megannyi más tudományág képviselőinek vesszőparipájává az elmúlt években, mivel az aktuális politikai és gazdasági helyzet érezhetően a kortárs társadalom egyik legégetőbb problémájaként jeleníti meg a nagy tömegek mozgását. A kulturális identitás, biztonságérzet változása, a beérkezők, „idegenek”, „mások” kulturális, vallási és jogi tradíciói, valamint a migráció gazdasági hatásai csak néhány olyan téma, amely ma égetően aktuális Európa és a világ társadalmaiban ám ez messzemenően nem új keletű jelenség. A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet oktatói által szerkesztett, de az intézet számos vendégelőadóját és társult oktatójának munkáját is magába foglaló kötet egyik nagy hiányossága, hogy a migráció kérdését leszűkíti időben és térben a modern Európa területére. A tanulmányok nagy része a XIX-XXI. század időintervallumát elemzik, rövid kitérésekkel az Oszmán és Habsburg Birodalom migrációs jelenségeire, igaz ezeket nem esettanulmány szintjén elemzik. Fontos megjegyezni, hogy Erdély területén jelentős migráció folyt már az őskorban is, hisz Európának ez sajátos földrajzi régiója számos emberi, gazdasági csoport és hatalmi struktúra találkozási pontja volt már a bronzkorban is. Különösen sok adatunk van Erdély római kori (Kr. u. I–III. század) történetének idejéből, amikor 106-ot követően ez a vidék is része lett az emberi történelem első globális hatalmi és gazdasági struktúrájának, a Római Birodalomnak. Az Erdélyben akkor élő becslések szerint félmillió ember a birodalom minden szegletéből ide sereglett: voltak itt Britanniából, Hispániából, Itáliából, Mauritániából, de Szíriából, Dalmáciából is. Többségük a rövid távú, politikai-katonai migráció sajátos esete, mások a „gazdasági” migráció kiváló példái, de ritkán akadt háborús menekült is már az ókorban is. Az ókori migráció és mobilitás globális méretéről és sajátosságairól – melynek Erdély közel három évszázadon át szerves része volt – ma már tudományos kötetek és konferenciák százait inspirálja. Sajnálatos, hogy ezzel a témával ez a kötet nem foglalkozott, pedig – véleményem szerint – a római mobilitás és migráció jelenségeinek máig ható következményei vannak Erdély történetében, az erdélyi kollektív mentalitásban és gazdaságtörténetben is.

Hasonlóan fontos fejezete az erdélyi mobilitás és migrációk történetének a Kr. u. IV–IX. századi időszak, mondhatni a rómaiak kivonulása és a magyarok megérkezése, migrációja közötti időszak, amely alighanem a régió legintenzívebb népességmozgását és az ezzel együtt járó gazdasági, társadalmi változásokat okozták. A régebbi irodalomban és elavult tankönyveinkben a „népvándorlások koraként” is ismert időszak annyiban anakronisztikus, hogy alapvetően nincs olyan korszak az emberi történelemben, amely ne lenne „népvándorlási” kor: az ember már homo erectusként is vándorolt (lásd a pekingi ember történetét, vagy Ötzi időszakos migrációját) és ez a folyamat nem állt le azóta sem. Mondhatni, biológiai-genetikai ösztöne az emberi fajnak.

Ebben a perspektívában kissé szerénynek tűnik a most megjelent kötet kronológiai és térbeli dimenziója, hisz Erdély történetében a migráció messze nem korlátozódik a XIX-XXI. századra, de még csak nem is áll meg Közép-Kelet Európa határainál. Ettől függetlenül azonban, a témával foglalkozó tanulmányok kiváló példákon keresztül mutatják be az emberi mobilitás és migráció néhány főbb típusát és a földrajzi terület-váltás módjának és következményeinek változatos jelenségeit. Nagy Róbert Miklós az 1894-1916 közötti erdélyi ipari migráció felekezeti és etnikai aspektusaival foglalkozik részletesen, Fodor János az 1916-os marosvásárhelyi migránshelyzettel, Nagyné Rózsa Erzsébet a közép-európai muszlim közösségekkel foglalkozik, Angyal Ágnes a kortárs európai migrációs-krízis fő útvonalait vázolja fel, Kiss J. László Európa jelenéről és jövőjéről lamentál, Jungbert Béla az EU globalizációs és a migrációs kihívásairól elmélkedik. Tóth Szilárd a migráció fontosságáról értekezik a romániai magyar közösségek életében, Szigeti Attila a menekültek jogi státuszával, Demeter Attila az interkulturális párbeszéd referenciáiról, Kiss Gabriella a migráció demográfiai hatásairól és idősellátásra, szociális ellátórendszerre történő hatásáról ír a kötetben. Salat Levente és Székely István Gergő kiváló tanulmányában három migrációs közösséget hasonlít össze: a moldvaiakat Romániában, erdélyi magyarokat Magyarországon és az erdélyi magyarokat Németországban. Végezetül Salat Levente és Szabó Tamás a civil szervezeti részvétel és politikai mobilizáció szerepét elemzi az etnikai migránsok körében.

A kötet néhány, a témától eltérő műhely-tanulmánnyal, könyvbemutatóval és a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet múlt évi tevékenységét összefoglaló jelentésekkel zárul.

A téma felvetése és elemzése történészek, szociológusok, filozófusok által erdélyi esettanulmányokat vizsgálva igen fontos és aktuális, ennélfogva a most megjelent kötet igen jelentős a maga nemében.