„A hiedelmekkel nem érdemes vitába szállni” – javasolja roppant körültekintően Alwyn Hamilton fiatal kanadai írónő. Hogy ezzel egészen pontosan mire is gondol, arról több adatot nem találtam. Mindenesetre ezúttal sem fogadom meg ezt a tanácsot. Jobban mondva, részben nem. És azért, mert úgy gondolom, hogy a hiedelmek nem valamely megingathatatlan szentségek, bár kétségkívül szívósak és túlélnének egy esetleges atomtámadást is. A hiedelmeket itt olyan uralkodó, közkedvelt nézetekként értelmezem, amelyeket úgy szokás szajkózni, hogy senki soha nem gondolta végig ezek hátterét, vagy éppenséggel képes lazán eltekinteni mindattól, ami az illető meggyőződést cáfolná.

A múlt héten öt ilyen nézetet mutattam be, amely szerintem ebbe a kategóriába sorolható, íme, újabb öt. (Ezekkel a meglátásaimmal lehet, sőt, kell is vitatkozni, hiszen csak akkor ér célba ez a gondolatsor, ha bekövetkezik az, amiért ezt itt mind megfogalmazom: a megalapozott megkérdőjelezés).

1.Mindenért, ami történik, egy fogalommá szublimált élő személy a hibás: Soros György. (Import-termék)

Mindmostanáig a becsületes keresztény ember csupán a Biblia legfontosabb szereplőjét tekintette a világ egyetlen teljhatalmú vezetőjének. Persze, nem azt mondom: összeesküvés-elméletek mindig is voltak, mindig is lesznek arról, hogy ki vezeti a háttérből a világot. De egy idő óta szép kövérre duzzadt és még hivatalos kommunikációs csatornákon is csak az folyt be a fejekbe, hogy létezik egyetlen hús-vér figura, aki olyan roppant befolyással rendelkezik a világ dolgai felett, hogy az már szinte a tudományos-fantasztikus irodalom bestsellerek témája is lehet. Az ő nevének még a kiejtése is borzongást, utána pedig néma csendet idéz elő az emberekben. Két szinonimája is van: az „ördög” és a „migráns”. De ezek egymásnak is szinonimái. Az illető perszóna hőstettei közé tartozik egy roppant méretű közel-keleti, illetve afrikai migránshullám elindítása, Európa kormányainak a bomlasztása, és úgy általában az idegenbarát szervezetek megsokszorozása, ami hosszú távon az európai civilizáció vesztéhez, soha nem látott apokalipszishez vezet majd. Ha ezeket megpróbálnánk elképzelni egyetlen, igen előrehaladott korú ember napi programjaként, rájövünk, hogy mindez nem is férne bele 24 órába. (De ugye, az ördög is segédekkel dolgozik, és nem is alszik, ha-ha-ha!) Mindenesetre, ha jókora riadalmat szeretnék előidézni a környezetemben, elég volna kiállnom a köztérre és a következőket mondanom (közismert vers parafrázisaként):

„Soros György unokája vagyok én,

Hazáért síró, bús, bocskoros migráns”…

Rögtön kerülnének néhányan, akik lecsukatnának. Persze, csakis a véleménynyilvánítás szabadságának nevében.

2. A családi boldogtalanságunknak egyetlen felelőse van: a mindenkori kormány.

Ha tetszik, ha nem, Soros Györgynek, a legnagyobb össztársadalmi boldogtalanságok okozásában még így is osztozkodnia kell egy verhetetlen szereplővel: a mindenkori román kormánnyal. Ez a kollektív szereplő – nem mintha nem szolgálna rá sokszorosan a méltatlankodásra, de – annyira beköltözött az agyakba és az ágyakba, hogy ha valakit most véletlenszerűen az utcán megkérdeznék, hogy elsősorban ki vagy mi teszi őt boldogtalanná, két nagyon rövid gondolat után (a férjre vagy a feleségre való kitérő nélkül) kilyukadnánk egyenest a jelenlegi kormánynál.

A nálamnál sokkalta okosabbak azt szokták mondani, hogy egy társadalom akkor viszonyul egészségesen a politikához, ha azt sem tudja ki az államfő/kormányfő. És nem azért, mert nem érdekli, hanem azért, mert annyira jól mennek a dolgok, hogy mindegy is, hogy ki tölti be a tisztséget. Én ezt egyszer egy svéd honpolgáron kipróbáltam, és tényleg nem tudta, pedig még szavazott is (akkor éppen Svédország 78 százalékához hasonlóan). Nálunk egyelőre ettől nem kell tartani, legalábbis nem ebben a megközelítésben…

3. Migránsok lepik el Romániát. Még azok is beépített illegális bevándorlók, akik esetleg turistaként jönnek ide. (Import-termék)

Egy propaganda sikerét azon is le lehet mérni, hogy milyen széles körben vet hullámokat. Ilyen tekintetben a mindennapi magyarországi közszolgálati migránsozás meghozta székely gyümölcsét, sőt túlérett gyümölcsét.

Mert például Székelyudvarhely lakosságának a kelleténél nagyobb hányadáról kiderült nemrég, hogy egyáltalán „nem téveszti” meg az, hogy a migránsok nem csempésződnek át a határokon különböző teherszállítókon, ahogy azt eddig az M1 is bemondták. Ők jól tudják azt, hogy Soros György zsidó találékonysága kifürkészhetetlen, és igenis kitalálhatta időközben a sokkal becsapósabb motoros migráns műfaját. Ennek a legújabb divatú illegális bevándorlónak a viselkedése piszokul olyan, mint egy turistáé: megérkezik, szállást foglal, és a megtévesztés szándékával határozottan úgy tesz, mintha relaxálna, a hely szépségeit nézegetné. Pedig dehogy…

És azt, hogy „pedig dehogy” rögtön tudták a hatóságok is, hiszen roppant előzékenyen megköszönték a lakosság hozzájárulását ahhoz, hogy bár közös erőfeszítéssel, de sikerült végül jó alaposan feljelenteni, kényelmetlen helyzetbe hozni valamivel több, mint egy tucat, Izraelből motoron érkezett turistát, aki – lám-lám! – immáron azt is megtapasztalhatta, milyen a székely vendégszeretet. Na, és következő alkalommal ne itt költse a pénzét, hanem menjen haza!

4. Iohannis kisebbségi elnök, aki a kisebbségek érdekeit védi.

Ráadásul még húsvétkori is üzente, hogy „boldog húsvétot”, pedig akkor csak az ortodox virágvasárnap volt. És persze, arra is üzent, de ez csak természetes…

Traian Băsescu óta, de inkább rögvest Ion Iliescu után nem ritka az, hogy szerelmesek vagyunk az államelnökbe. Nem, nem véletlenül írtam ezt így. A szerelem azt is feltételezi, hogy még akkor is érzelmeket táplálunk valaki iránt, amikor nagyon jól tudjuk, hogy az illető nem feltétlenül szolgál rá. Érzelmeink ettől függetlenek. Ez igaz volt Traian Băsescu idején is, és igaz ez ma is. A vicces az, hogy a tisztséget éppen betöltő kisebbségi államférfi huszonötödszörre is megtehetné, hogy semmit se üzen március 15-én, teszem azt, vagy bebizonyosodhat róla ezredszer is, hogy a kisebbségi „kártya” nála éppen csak egy kéznél levő jolly joker, mert még ezekben az esetben is csupán halovány kételyek merülnének fel azzal kapcsolatban, hogy nem érdemli ki az általános rajongást. Netán kissé több fenntartással kéne hozzá viszonyulni.

5. A román–magyar viszony megrontói kizárólag a politikusok, különben mindenki jól van, jól egyezik a szomszédjával. Csak az a mocsok „autonómiázás” ne volna…

A legvégére hagytam azt a hiedelmet, amelyet magyarok és románok is igencsak kedvelnek, és annak illusztrálására szoktak használni, hogy a szomszéddal való viszony esetleges megromlásáért soha nem az érintett felek a felelősek, hanem a politikusok. Mert ezt leszámítva, kérem, a magyar–román szomszédi kapcsolat felhőtlen, a havercsávóság netovábbja. Na, ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy Nagy Britanniában a válással végződő házasságokért egyetlen nő, Theresa May tehető felelőssé. Mert igaz ugyan, hogy ez a gátlástalan némber – vegyes házasságok ide vagy tova – ki fogja kivezérelni országát az EU-ból, és imígyen „megválik” az európai közösségtől, azonban ezt egy jókora állampolgári felhatalmazás tudatában és eszközével teszi.

Idehaza, amikor a jó szomszédi viszony megromlásának legfőbb okaként és előidézőjeként az „autonómiázást” hozzák fel (mert ezt leszámítva minden rendben lenne), akkor el kell mosolyodnom kicsit, és megkérdeznem: bocsáss meg, Józsi, de ki vót az, és melyik hatlövetűvel kényszerített arra, hogy a román szomszédoddal az időjárás helyett feltétlenül erről beszélj? Ja, hogy ő kezdte… Aham, értem!