Bíró Béla: Józan ész vagy „újprüdéria”

A #meeto kampány ugyanúgy lecsengeni látszik, mint a poszt-posztmodern világ egyéb hisztérikussá fajuló jelenségei, a gender-elmélet, a Wilkommenskultur és társai. Azaz számos jel mutat arra, hogy a mesterségesen előidézett, a figyelmet az emberiség valóságos problémáiról elterelni szándékozó „világrengetőnek” szánt kampányok előbb-utóbb ad acta tétetnek.

Magyarán: a józan ész előbb-utóbb csak diadalmaskodik. Maradnak a kérdésfelvetések értelmes és következésként hasznos vonatkozásai. Azaz, úgy tűnik, előbb-utóbb a #meeto is, a férfivilág hatalmi visszaélései, azaz a női karrierek ágy-vonalának fokozatos kiiktatása is a helyére kerül. Annál is inkább, mert ez a jelenség nem annyira a férfi-nő egyenlőség alapelveit sérti, mint inkább a nők egymás közti egyenlőségét. Demokráciánk nőket érintő elveinek az alapvonásait. Hiszen azok a nők, akik a minden áron való érvényesülés jegyében azért, hogy nőtársaikat érdemtelenül kiszorítsák a valóban demokratikus karrierversengésből, elfogadják a kontrollálhatatlan hatalomra szert tett (tehát a demokrácia versenyfeltételeit egyéb tisztességtelen eszközökkel is kijátszó) gátlástalan férfiak „bársonyos” erőszaktételeit.

Alig férhet kétség hozzá, hogy azoknak a nőknek a zöme, akik ma tömegesen „leleplezik” férfitársaik erőszaktételeit, valamiképpen maguk is belementek a játékba. Csaknem önként.

Lehet, hogy „tapasztalatlanságom” okán bizonyos dolgokat nemigen értek. Mióta a kampány folyik, számtalanszor felmerült bennem az alapvető „technikai” kérdés: hogyan lehet véres erőszak nélkül, melynek természetesen látható nyomai maradnak, egy nőt megerőszakolni. Hiszen bármekkora különbségek is vannak egy férfi és egy nő közt, nincs az a „gyönge nő”, aki ne lenne képes a férfit legérzékenyebb pontján megrúgni. Vagy karmolni, harapni, vergelődni…

Mért nem tették? Ez a kérdés (az előbbivel ellentétben) persze valóban naiv. Én is ismerni vélem a választ. Mert úgy spekuláltak, hogy a dologból mégiscsak több hasznuk lehet, mint káruk.

A valóságos kérdés tehát az, egy demokratikus világban hogyan kerülhetnek folyton-folyvást olyan férfiak hatalmi pozíciókba, akik jellemtelenek, erőszakosak, sőt minősíthetetlenül aljasok, mert hajlamosak reflexszerűen visszaélni hatalmi helyzetükkel.

És amikor ezt írom, korántsem túlzok. Állításaimat egy másik botrányra alapozom. A napokban került nyilvánosságra, hogy az angol parlament férfitagjai az utóbbi időben 24 000 alkalommal kezdeményeztek vagy folytattak le pornóhívásokat. Magából a Parlementből, annak infrastruktúráit igénybe véve. Azaz nem csak valamiféle kíváncsiságból. Egyszer-kétszer én is belenéztem a tévé-pornó műsorába, már csak a tanítványaim miatt is meg kellett tennem, hiszen egy tanárnak tudnia kell, mi van azoknak a diákoknak a fejében, akiket oktat. Viharos gyorsasággal elment a kedvem. Pedig minden vagyok, csak éppen prűd nem. (Ennek lehetőségét már csak a világirodalom többé-kevésbé alapos ismerete is kizárja.)

Nos, azzal kezdtem, hogy mintha kezdene a közvélemény esze is megjönni.

Mind többen vannak azok, akik szembefordulnak a hisztérikus és hiszterizáló divattal.

A kampány „persze” tovább folytatódik, legújabban (a filmvilág nagyágyúi, Dustin Hoffmann és a színházi élet képviselői után) a divatszakma hatalmasai is sorra kerültek. A legújabbak: Mario Testino és Bruce Weber.

De ma már erőteljes hangok hallhatóak, ha nem is a „másik oldalról”, de a közélet saját fejjel is gondolkozó képviselői közül. Liam Nesson a 96 óra című nyugaton nagy sikerű filmsorozat emblematikus színésze –  arca fontos filmekből sokunk számára ismeretes lehet – az írországi RTÉ éjszakai műsorában kendőzetlenül kritizálta a gáttalanná dagadó #meeto kampány bizonyos aspektusait. Véleménye szerint a világszenzáció inszcenírozói nemcsak túl messzire mentek, de a „műsor” lassan valamiféle boszorkányüldözéssé fajul.

Ami azonban még megnyugtatóbb az az, hogy Franciaországban maguk a nők látszanak kézbe venni a dolgot. A Süddeutsche Zeitung párizsi tudósítójának, Joseph Hanimannak a tollából számol be a fejleményekről. Juliette Binoche már a kampány kezdetén elmondta, hogy neki is volt dolga Harvey Weinsteinnal (a botránysorozat ugyanis a hollywoodi filmstúdiók eme tótum-faktumának viselt ügyeivel indult), de nagyon hamar kiismerte az ipse jellemét és hajlamait, s ettől kezdve távol tartotta magát tőle. A karrierje mégsem sínylette meg. S szerinte épp ebben rejlik egy nő ereje.

Catherine Deneuve, Ingrid Caven színésznők, Catherine Millet írónő és a képzőművész, Gloria Friedman aláírásaikkal is tiltakoztak a kampány elfajulásai ellen.

És nem csak ők vélik úgy, hogy egy a nő térdére tévedt tenyér vagy a kollégák otromba közeledése nem föltétlenül igényel erkölcsi kiközösítést vagy jogi verdiktumokat. Bőven elégséges egy csattanós pofon. A férfiú tolakodásnak vagy nagyképűségnek egyébként sem törvénycikkekkel, hanem neveléssel kellene elejét venni. Egy a kolléganő sarmant kinézésére vonatkozó bók vagy megjegyzés – ha a hátsó szándékok jól érzékelhetően hiányoznak – még korántsem sértés, sőt.

A #meetot a franciák át is keresztelték. Az ottani nők jelszava a Balence-ton-porc (azaz Képeld fel a disznót!). Franciaországban egyébként a gender-elmélet sem aratott akkora sikert, mint Európa más országaiban, sőt, elutasításra is talált. A homoszexualitás természetesen Franciaországban is természetesnek számít, de amint azt a neves pszichológus, Iréne Théry megfogalmazza, az elismerésnek a különbözőségek egyensúlyát és nem valamiféle egybemosását kell jelentenie. Ezért ő az Új nemi civilizáció elméletét egyértelműen elutasítja.

Belinde Cannone írónő arról álmodik, hogy eljön az idő, amikor nem a férfiak és a nők közti különbségeket fogjuk tagadni, hanem a nők ugyanúgy közeledhetnek majd a férfiakhoz, mint ma a férfiak a nőkhöz. Ez lenne az igazi egyenjogúság.

A férfiak nemigen vesznek részt a vitában. Vagy ha igen, ők is a valamikori prüdéria reneszánszától óvnak. De ezzel csak a nők törekvéseit támasztják alá.

Férfiasan.

Kimaradt?