Megerősítették az erdélyi magyar politikai alakulatok azt a 25 évvel ezelőtt Kolozsvárt vállalt szándékukat, hogy közösen dolgoznak a személyi, a kulturális, illetve Székelyföld területi autonómiájáért, valamint Partium sajátos, kétnyelvű-közigazgatási jogállásáért. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló közös állásfoglalást írt alá hétfőn.

Van, aki – például Szili Katalin miniszterelnöki biztos – elismerésre méltónak tartja a közös akarat kinyilvánítását. Mások szerint ez több mint semmi, de sokat nem ér, hiszen nem tartalmaz konkrétumokat, sem azt nem írja elő, hogy mit kell lépni, sem határidőket nem tűzött ki. A józan elemzőknek azonban be kell ismerniük, ha mindezt tartalmazta volna a megegyezés, akkor sem léptünk volna túlságosan sokat előre. Az idők ma nem kedveznek az önrendelkezés gondolatának Romániában. (Igazából sohasem is kedveztek, talán a NATO- és EU-csatlakozás előtt  rövid ideig.) Az, hogy a magyar politikai alakulatok ismét megerősítették, hogy nem mondanak le a 25 évvel ezelőtt megfogalmazott célról, s ezt Nagy-Románia létrejöttének centenáriumként ünnepelt 98. évében teszik, erősítheti az erdélyi magyarság megcsappant hitét, hogy a kisebbségi helyzet európai mintára történő rendezésének lehetősége mégsem foszlott teljesen szét.

Nincs helye azonban a hőzöngésnek, nem hinthetjük el a szép hazugságnak a magját, hogy az autonómia csak azért nem valósult meg, mert az RMDSZ – és újabban szövetségese, az MPP – nem kérte azt hangosan és határozottan. Nem old meg semmit, ha az autonómia választási szlogenné válik (ismét), amelynek be nem váltása csak a kiábrándultságot, a lemondást növeli.

A hárompárti egyezmény aláírása utáni román állásfoglalások tükrözik a valós helyzetet. A Nyugat-Európában a többség és kisebbség közös szándékával megvalósult autonómiának ma esélye sincs Romániában. A többség számszerűségéből fakadó fölényének tudatában, elzárkózik még az önrendelkezésről szóló viták lehetőségétől is. A leggyorsabban a félig magyar Ludovic Orban vezette liberálisok (?) utasította el kategorikusan az autonómia gondolatát. Területi autonómia pedig egy demokratikus államban nem létezhet – állította zavartalanul, így antidemokratikus államnak titulálva ezzel többek Olaszországot (Dél-Tirol) és Spanyolországot (Katalónia).

Némi udvarias késéssel szólalt meg a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea, aki csak annyit mondott: Székelyföld autonómiája alkotmányellenes és elfogadhatatlan, tárgyalni sem lehet róla. Nem úgy, jutott eszembe, mint a monarchiáról, amely alkotmányellenes, ám az SZDP népszavazást akar kiírni róla...

A Băsescu-féle bohócpárt reakcióját említeni sem érdemes. Talán azt érdemes megjegyezni, hogy a szociáldemokraták ismeretlenségből előbújt képviselője, Răzvan Rotaru felvetette: azonnal meg kellene szavaztatni a népet, hogy a magyarok is megértsék, soha nem lesz itt autonómia, sőt, előírhatják azt is, hogy a parlamentbe jutáshoz kötelező lesz elérni minden megyében az öt százalékot. Azaz míg Liviu Dragnea a jó rendőrt, Rotaru a gonosz, zsarolórendőrt játszotta el.

Ilyen körülmények közt kell előrelépni az autonómia ügyében. Nem lesz könnyű, ha csak a cél lebeg a három erdélyi magyar politikai alakulat szeme előtt. Rossz lesz nekünk, erdélyi magyaroknak, ha az autonómiát választási fegyverként használják egymás ellen.

Ideje higgadtan és felelősen feltérképezni az utat, melyet meg kell tenni az önrendelkezésig, határozottan kell képviselni azokat a törvénykezdeményezéséket, amelyek a decentralizáció, a másság elfogadásának irányába vezetnek.

Az autonómiát nem kikiáltani, még kevésbé elkiabálni kell.

Fotó: MTI