Védelmezőm szerint megerőszakolnának engem. Méghozzá Nyugati úr, aki az éppen soros, Soros nevű milliomos tanácsára erőszakolna meg engem.

Védelmezőm híres ember, magas pozícióban van, sok mindent tud, így tehát odafigyelek tanácsára. Ki tudja, lehet, hogy Nyugati úrnak valóban rossz szándékai lehetnek, bár azért szerintem inkább mintha Keleti úr nyomulna. Aki annak idején, igaz, még elvtárs korában egyszer már meg is erőszakolt.

Túléltem, persze, bár azért nem volt könnyű dolog. Az aktus túlságosan hosszú ideig tartott, és igencsak durva volt. Keleti úr soha nem volt tekintettel énrám és igencsak követelőző volt: elvitt mindent, amire csak szüksége volt, ő ezt kölcsönös gazdasági segítségnyújtásnak nevezte. Kiette a hűtőszekrényemet is, feltúrta a padlózatomat, mert, hogy szüksége volt az alatta levő (tim)földre, átrendeztette házamat az övéhez hasonlatosra, mondhatni börtönbe zárt, és kötelezővé tette, hogy mindezért szeressem, és hűséges legyek hozzá.

Amikor egyszer lázadni próbáltam ellene, szétverte a lakásomat.

Védelmezőm azonban szerencsére – nem is olyan régen – megmentett az erőszakoskodó Keleti úrtól, akit felszólított, hogy minden cókmókjával együtt kotródjék a házból. Keleti úr akkoriban éppen betegeskedett, így hát fogta magát és nem kevés retyerutyáját, és csendben hazasomfordált.

Védelmezőm akkoriban Keleti elvtárssal szemben Nyugati úrra esküdött, odáig volt érte, meg a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamért, az emberi jogokért, mindazért, amitől Keleti elvtárs megfosztott engem.

Most ugyan úr lett Keleti elvtársból, de az elvtárs akkor is csak elvtárs marad, ha úr lesz, nem tud kibújni a bőréből. A címzés nem sokat változtat az ember modorán, stílusán. Én nem tudom, hogy védelmezőm ezt hogyan nem vette észre, és miért akar engem Keleti elvtárs ágyába csalogatni. Én félek Keleti elvt… bocs, úrtól, bár védelmezőm szerint nem tőle, hanem Nyugati úrtól kellene tartanom, aki most maga is meg akar erőszakolni.

Mit tehetne ebben a helyzetben a kis ember, még akkor is, ha nagynak képzeli magát? Ha már az erőszaktól megszabadulni úgysem lehet, és választani lehetne, akkor én inkább Nyugati úrra szavaznék. Ő ugyanis jó modorú, civilizált úriember, van stílusa, igazi européer, aki biztosan nem tör rá csak úgy az emberre, nem dönti hanyatt erőszakkal, hanem gondolom, türelmesen kivár, ameddig az ember felismeri elkerülhetetlen sorsát. És ha az ember még ekkor sem engedne neki, akkor azt hiszem, abból sem lenne gond, Nyugati úr nem csinálna belőle különösebb problémát.

Nyugati úr igen bőkezű is: euró milliárdokkal halmoz el. Pénzt ad házam tatarozására, a hozzá vezető utak felújítására, szívesen befogad elegáns házába, ahol otthon érezhetem magam, gyermekeimet elegáns egyetemeken taníttatja, bőségesen megfizeti, ha nála dolgozom… Soroljam még?

És mindezt teszi anélkül, hogy megerőszakolna!

Én nem is hiszem, hogy Nyugati úr meg akarna engem erőszakolni, nem úgy ismertem meg őt.

Természetesen nem vitatkozom védelmezőmmel, aki biztosan jobban tudja nálam, hogy mi motoszkál Nyugati úr fejében.

Persze, persze Nyugati úrnak is vannak hibái. Elvárja például, hogy tartsam magam azokhoz a rendszabályokhoz, amelyeket maga is betart, és amelyeket egyébként, minden külső felszólítás nélkül, jómagam is felvállaltam, csakhogy közelebb kerüljek Nyugati úrhoz. Szeretné, ha tiszteletben tartanám az alapvető európai értékeket: a sokszínűséget, az emberi méltóságot, a törvény előtti egyenlőséget, a pluralizmust, a megkülönböztetés tilalmát, a másságot, az igazságosságot, a szolidaritást, nemek közötti egyenlőséget…

És én pedig már attól tartok, hogy ennyi jóság, jótétemény, nagylelkűség után már nemcsak hálát érzek Nyugati úr iránt, de talán szerelmes is lettem belé.

Az erőszak tehát – ha netán mégis sor kerülne rá – kölcsönös beleegyezéssel történne. Amit már nem is lehetne erőszaknak nevezni.