Bíró Béla: Visszatérés az áldozati oltárokhoz?

Hogy a mi jó 2000 esztendős Európánkban továbbra is micsoda zűrzavar uralkodik, azt két, a világhálón szinte ugyanabban a pillanatban hozzáférhetővé vált szöveg kiválóan példázhatja. A mérvadó német gazdasági lap, a Handelsblatt a katalóniai terrorakciók nyomán felteszi a kérdést, mi lesz, ha a IS-kalifátus végképp összeomlik? S a szerző, Martin Gehlen úgy véli: korántsem valamiféle megkönnyebbülés. Épp ellenkezőleg: az iszlám Kalifátus bukása Európa számára feltehetőleg a terrorakciók újabb, minden korábbinál intenzívebb fokozatának kezdetét jelentheti. A szent háború harcosai a következőkben Európára fognak koncentrálni. Az Iszlám Állam a világ 100 országából 30 ezer idegen harcost verbuvált. Ezek – a bukást követően – félelmetes „szaktudás” birtokában térhetnek vissza egykori országaikba.

Feltehetően lesznek köztük olyanok, akik valóban kiábrándultak a vallási kábulatból és a kegyetlenkedésekből, de lesznek olyanok is, akik csak látszólag fordítanak hátat a szent háborúnak, s Nyugat-Európa szalafista mecseteinek védelmében csak arra várnak majd, hogy eljöjjön a kedvező alkalom, amikor majd bosszút állhatnak.

Az Iszlám Állam rövidesen összeomlik majd, de ez nem jelenti azt, hogy ideológiai kisugárzása is erejét veszítené.

Az úgynevezett liberális iszlám meghonosításának, egészen pontosan megteremtésének, mely mindenekelőtt a török származású, a női emancipáció élharcosa gyanánt ismert Seyran Ates nevéhez fűződik, a liberális Németországban sem sok esélye van a sikerre. A liberális mecsetbe kevesen merik betenni a lábukat, s akik megteszik, azoknak (ismétlem: egy liberális jogállamban is) folyamatos fenyegetésekkel kell szembesülniük, melyek legtöbbször halálosak. Sajnos, ezeket illik is komolyan venni.

Magát Atest is sokszorosan megfenyegették, ma is rendőri védelem alatt áll. Okkal, hiszen nem rejti véka alá (számos keresztény által is vitatott) véleményét, miszerint az iszlám bizonyos irányzatai és a terrorizmus közt szerves kapcsolat van.

Minden jel arra vall, hogy valamiféle iszlám reformációra a keresztény reformáció 500. esztendejében sem túl sok az esély.

Márpedig ha ez így van, Európát tényleg komoly veszély fenyegeti. Főként akkor, ha a bevándorlók továbbra is ellenőrizetlenül léphetik át a határokat.

Ennek ellenére az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű segélyszervezet egyik képviselője, Volker Westerbarkey a DW.com internetes fórumon már nem is Orbán Viktort, hanem egyenesen Angela Merkelt vádolja azzal, hogy Európa menekültellenességét elindította. Elkeseredése indokolt, hiszen a szervezet mentőhajóját az olasz–líbiai egyesség folyományaként gyakorlatilag kitiltották a Földközi-tengerről. Hajójukat a líbiai határőrség, amint azt több tévéadó hírműsoraiban is láthattuk, a szó szoros értelmében fegyveres erőszakkal kényszerítette meghátrálásra, figyelmeztető lövések is eldördültek. Igaz, a segélyszervezet sem volt hajlandó aláírni az olasz kormány által kezdeményezett viselkedési kódexet, mely lehetetlenné tette volna az embercsempészek és NGO-k összjátékát.

Westerbarkey cikkének címe: Humanitárius segélyszervezetek – egykor barátok, ma ellenségek? Az írás valóban megrázó. Az emberi nyomorúság, kiszolgáltatottság, halált is kockáztató kétségbeesettség kétségtelen példáival. A szerző feltehetőleg maga is orvos, aki a szakmája alapértékéhez a hippokratészi eskühöz híven valóban emberi életeket ment. Olyan emberi életeket, melyeket mellesleg éppen mi, önmagunkat humánusaknak aposztrofáló nyugatiak juttattunk végveszélybe. Azzal, hogy önnön gazdasági érdekeinket hajszolva szorgalmasan szétvertük azokat a hagyományos társadalmakat, melyek évezredeken át mégiscsak képesek voltak többé-kevésbé emberhez méltó feltételek közt megszervezni életvilágukat.

Ma már lelkiismeretfurdalásunk van. Hogy mennyire őszinte, azon lehetne vitatkozni. A muszlim vallás nem sokban különbözik a mi egykori vallásainktól. A mi középkori társadalmaink is a máglyákon, a kerékbetöréseken, a kalodákon alapultak.

Az igazi tragédia azonban nem ez.

A modern világ nagy tragédiája akkor kezdődött, amikor a mai világ szent értékeit: a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget megalapozó Nagy Francia Forradalmárok „kitakarították” a templomokat, és Isten trónjára az Emberi Észt ültették. S az új istenség jegyében a tradicionális társadalmak által jobbára kordában tartott emberi individuum vehette át a hatalmat. A Robespierre-i gesztust a restauráció visszavonta, a lényeg azonban megőrződött. Az új világ ideológiája azonban továbbra sem a vallást tüntette el, csupán egy új, paradox módon a réginél is irracionálisabb vallással, az emberállat legalantasabb ösztöneire alapozott értékvilággal helyettesítette. Ennek az új vallásnak a hitelvei is ugyanolyan megkérdőjelezhetetlenek, mint a korábbiak. Annak ellenére is, hogy a hagyományos vallások hitelvei immár megkérdőjelezhetők. Az újak – legalábbis a nyilvánosságban – alig. Továbbra is egyfajta credo quia absurdum uralja a világot. Aki merészeli az új hitelveket a tudományban, a művészetben, a politikában megtagadni, azt nem küldik ugyan máglyára, nem törik kerékbe, nem zárják kalodába, de irgalmatlanul kirekesztik. Önbizalmát, szellemi függetlenségét zúzzák ripityává, a biztonságot, önállóságot meglapozó közösségeit számolják fel. S száját – mintegy kárpótlásként – a szent természet romjaiból elővarázsolt élvezeti cikkekkel tömik tele.

Az kétségtelen tény, hogy a muszlim vallásra ráférne az a bizonyos reformáció, azaz a vallási fanatizmus alapelveinek felülvizsgálata.

De vajon az új vallás, az egyébként is fuldokló racionalizmus nem szorulna rá maga is némi reformációra? Vajon nem kellene végre nekünk (már régen nem vagy alig keresztény) európai embereknek is újragondolni világunk megkérdőjelezhetetlen hittételeinek: az individualizmusnak, a racionalizmusnak, az civilizatórikus önelégültségnek a megalapozottságát? Vajon nem szolgáltunk rá mi is az új vallás valamiféle reformjára?

Efféléről azonban szó sincs. A nyugati elit sok mindenhez ért: hatalomgyakorláshoz, manipulációhoz, világra szóló műszaki vívmányok kieszeléséhez, csak az önvizsgálatra nemigen mutatkozik sem alkalmasnak, sem hajlandónak.

Miközben továbbra is az Ész trónjára halmozza áldozati adományait. Köztük az Orvosok Határok Nélkül képviselői által megrázó szavakkal elénk tárt emberáldozatokat is.

Márpedig amíg mi nem reformáljuk meg közösségellenes individualizmusunkat, haszonelvű gondolkodásmódunkat, az önimádat kultúráját, a két világ inkompatibilisnek fog bizonyulni. Nem elég pusztán a muszlimoktól elvárni a liberalizációt, nekünk is vissza kellene térnünk elhagyott értékeink legalább egy részéhez: a családhoz, a nyelvi-kulturális közösséghez, a természethez. Hogy többé-kevésbé közös értékek mentén találkozhassunk.

Manapság sokan vélik úgy, hogy a terrorizmussal meg kell tanulnunk együtt élni. Pedig pusztán egymással kellene.

Hogy mindenféle terrorizmusnak elejét vehessük.

Fotó: f1g.fr

Kimaradt?