Önmagukat komoly embernek tartó politikusok, magukat megfontoltnak mondó politológusok húzzák meg a vészharangot: bajba került Románia nemzetbiztonsága! Jöhetnek majd az orosz hódítók, Nagy-Moldovát akaró moldovaiak, Erdélycsenő magyarok, nemzetállamokat ellenző brüsszeliek! Vége Romániának, hiszen mindazok, akik ettől a töméntelen veszélytől megóvnák az országot lám, nyugdíjba vonultak.

Hivatalos statisztikák szerint is a honvédelmi tárca, a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer aktív tisztje – közülük sokan alig 45-50 évesek! – köszönt le, és nyugdíjaztatta magát. Természetesen „speciális nyugdíjjal”, amelynek összege 10-30 ezer lej is lehet (nyilván nem éves, hanem havi lebontásban!)

Szóval veszélyben van Románia, amely az ellenségek szabad prédájává válhat, miután az ország védelmére felesküdött hős tábornokok inkább magas nyugdíjaik oltalma alá helyezték magukat.

Napóleon óta tudjuk, hogy háborús időkben minden káplár tarsolyában hordja a marsallbotot. Igaz, a mi „káplárjaink” (akik a béke nehéz esztendeiben védtek bennünket rettenthetetlen bátorsággal) előmenetelüket nem kimagasló teljesítményüknek, nem rendkívüli képességeiknek köszönhetik. Ők voltaképpen „pártkatonák”, akik nagyrészt hazai „gyorstalpaló” akadémiákon nyertek megkérdőjelezhető képesítést, katonai rangjukat a párt iránti szolgai hűségükkel érték el. Példájuk a „gatyatábornok”, Gabriel Oprea, aki alig győzte vállapjára varrni a békeidőben kapott tábornoki csillagokat.

A haza volt mindig a legkisebb gondjuk, a ranglétrán való felemelkedésükben is csak a nagyobb fizetés vonzotta őket. Most, hogy megszimatolták, hamarosan véget vetnek a pimasz nyugdíjakat biztosító törvénynek, fejveszetten menekültek a magas nyugdíj biztonságába. (Háború esetén feltehetően úgyszintén hanyatt-homlok kerestek volna biztos védelmet a golyók elől is. Félő, hogy valamennyien a hátukon sebesültek volna meg…)

Természetesen bizonyos esetekben akár szükség is lehetne a speciális nyugdíjakra. Olyanok kaphatnák meg például, akik Irakban, Afganisztánban tették le a garast, akik háborúban, a terrorizmus elleni harcban kockáztatták az életüket. Valóban, ők nagyobb nyugdíjra érdemesültek, mint a honvédelmi tárca iratmozgató tábornokai.

Csakhogy mindez megfordítva történik: miközben a „specnyugdíjasok” több tízezer lejes nyugdíjakat vesznek fel, addig például a háborús veteránok legmagasabb nyugdíja 259 lej. (Ráadásul a honatyák sem voltak restek, és immár maguk is ott szerepelnek a „különleges nyugdíjasok” listáján).

Ezek a nyugdíjak teljesen tönkretették az amúgy is – stílusosan szólva – hadilábon álló nyugdíjrendszert. Amely – normális országokban – három alappilléren nyugszik: ki mennyit fizetett havonta, hány éven át fizetett és – az átlagos életremény alapján – körülbelül meddig élvezheti a nyugdíját.

A „specnyugdíjasok” olyannyira fiatalon mennek nyugdíjba, hogy hatalmas nyugdíjaik mellett hozzájárulásuk mértéke szinte elenyésző. Az átlag román állampolgárnak 45 éves korában még legalább 20 éven át kell dolgoznia a nyugdíjáért, amely sokkal kisebb, és amelyet ráadásul jóval kevesebb ideig is élvezhet majd.

Ráadásul most már amolyan divattá vált, hogy a specnyugdíjasokat nyomban nyugdíjazásuk után újraalkalmazzák, többnyire ugyanabba a tisztségbe, így nyugdíjuk mellett még fizetésben is részesülnek. Csak azt nem tudni, hogy ha annyira nélkülözhetetlenek voltak, miért engedték őket nyugdíjba ennyire fiatalon? Hiszen a katona kötelessége nem a nyugdíjba vonulás, hanem a haza védelme.

Gazdasági megfigyelők szerint mindegyik újra alkalmazott specnyugdíjas havi 20 ezer lejünkbe kerül. Így nem csak a jelenlegi dolgozóknak, de azok gyermekeinek, netán unokáinak is hozzá kell majd járulniuk a specnyugdíjasok jelenlegi luxus életviteléhez.

A vállalkozások manapság lámpással keresnek a szakmájukat valóban ismerő, szakképzett dolgozókat, vízszerelőt, villanyszerelőt, gázszerelőt… Nem tudok róla, hogy tábornokokban hiány lenne az országban. Alighanem senkinek sem hiányoznának, senkinek sem tűnne fel nyugállományba helyezésük – ha normális nyugdíj mellett vonulnának vissza.

De azért ismerjük el: háború esetén mégis csak nagy szükség lenne a „gatyatábornokokra”. Ez esetben puskalövés nélkül győzelmet arathatnánk. Ha meglátná őket az ellenség, halálra röhögné magát…

Fotó: momenteistorice.ro