Jó emlékezetű Zrínyi Miklós sem gondolta, hogy halála után 353 esztendővel is komoly csapást mér azokra a nebulókra, akik mit sem törődve a Szigeti veszedelem című művének nemzeti célzatával és keresztényi felfogásával, visszavonhatatlanul cáfolták az eposz berekesztésében (Peroratiójában) leírtakat: „minden szem reám néz,/ Hirrel, böcsülettel, valamig világ lesz...” Hát nem! Az érettségiző diákok közül sokan kezükbe, figyelembe se vették a könyvespolcról rájuk leselkedő veszedelmet. Zömük egyébként azt sem tudja, kinek ígért könnyű álmot az édesanyja (Sütő András) vagy ki hajtott végre kényszerleszállást az erdélyi magyar költészetben (Szilágyi Domokos), ki tárta fel a történelem függőleges veszedelmeit (Szabó Gyula) vagy ki mutatta meg varázstükörben a kóros korunkat (Székely János)

Így történt meg, hogy nem csupán az analfabéták bukták el a magyar vizsgát, s így esett, hogy a magyar nem segített azoknak sem, akik kiizzadtak magukból egy ötöst románból, s legalább hetesre lett volna szükségük magyarból, hogy meglegyen az az átmenő fránya hatos... (Az általános számolásának leegyszerűsítése a könnyebb megértést szolgálja.) Brassóban a román vizsga jegyei sok esetben két-három ponttal haladták meg a magyar jegyeket. Ami akkor is elkeserítő, ha azért van így, mert a magyar diákok a román vizsgára készülnek, a magyarra meg nem. („Ki mondta, hogy a magyar bonyolult nyelv, a hároméves kishúgom is folyékonyan beszéli!” – mondják a diákok.) És akkor is elkeserítő, ha ennek az egyik oka a tétel foka. Székelyföldön pedig alig haladták meg a románból kiküszködött átmenőjegyet.

Történt mindez alig néhány nappal a nyolcadikosok kisérettségije után, ahol szintén kemény diót jelentett a nebulóknak a magyar tételsor.

Szórványban az a tapasztalat, hogy a magyar tétel nehezebb, mint a román, tovább fokozza azt a tendenciát, hogy a magyar vagy etnikailag vegyes házasságban élő szülők lemondjanak a magyar oktatás kínálta előnyökről. (Mert ígérni ígéri, de lám, nem nyújtja!) Akkor is így van ez, ha a jelenség nem újkeletű. Én például a nyolcvanas évek eljén magyarból Arany János erkölcsballadáiból vizsgáztam, románból pedig a román paraszt ábrázolása a két világháború közti regényekben volt a tétel.

Szó se róla, nem a magyar tételek lebutítását tartom célravezetőnek, hanem azt a kitapintható gyakorlatot tartom elhibázottnak, hogy nem azt mérjük, mit tud, hanem azt, hogy mit nem tud a diák. Miközben mi tudjuk, hogy még az elmúlt száz év vagy a mai magyar irodalom remekműveit sem olvassa a diákok zöme, számon kérjük a fikciót és valóságot egy 17. századi – szakértők szerint a sok egyedi szóalak, továbbá a tudatosan használt török, horvát és latin kifejezések miatt már a maga korában is nehezen befogadható – eposz beható ismeretét. (Egyébként ajánlom mindenkinek a Szigeti veszedelmet elolvasásra. Én azért olvastam el tizenegyedikesen, mert magyartanárom azzal csapott be, hogy bele ne fogjak, mert bizonyára nem fogom kedvelni.)

Körültekintőbb módszer szükséges a magyar kisérettségi és érettségi tételek kiválasztásához, nem szabad a fiataljaink jövőjére sorsot vetni. A tételjavaslat során pedig nem árt megfogadni Zrínyi Miklós utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált mottóját: „Ne bántsd a magyart!”

Fotó: mek.oszk.hu