Feljegyezték, hogy a Római Birodalom összeomlásának oka az erkölcsi romlás és a hitetlenség eluralkodása volt. Ma, amikor a politológusok a nyugati demokráciák bukását jósolják, éppen az észlelhető morális válságra és kiábrándultságra hivatkoznak.

A XXI. századi társadalmi változásokhoz hasonló megrázkódtatásokkal járó újkor hajnalán Samuel Rotherford megjegyezte: A szél most Krisztussal szembe fúj! Ez az ellenszél ma újra erősödőben van. Ezért a televíziós reklámokon felnőtt generációk számára nem vonzó a keresztény erkölcs és életmód elfogadása, gyakorlása. Mert ki ne akarna a napos oldalon élni, és ki szeretné, ha útján haladva jeges szél fújna arcába?

A hit és hitetlenség évezredes ütközésében számottevően nem változott az állás: milliók vannak, akik a napos oldalra vágynak, akik semmiben sem bizonyosak, csak abban, hogy nem szenvedhetik a szembe fújó szelet; milliónyian vannak rizskeresztények, akik a kereszténységből fakadó azonnali anyagi előnyökre esküsznek; és csak kevesek, akik a zsidó–keresztény parancsolatokra figyelve igazgatják életüket.

A hitetlenek érvei megdönthetetlennek tűnnek. Papokról, lelkészekről cikkez a média, akik bort isznak és vizet prédikálnak. Nevükhöz sikkasztás, üzérkedés, megrontás, házasságtörés fűződik. Nem békességet hoznak, hanem gyűlöletet szítanak. Zsarnokoskodnak felebarátjukkal. Együttműködtek vagy együttműködnek az állam megtorló titkosszolgálataival. A csuha vagy a palást csak külcsíny, amely nem a belbecs kivetülése.

Ám legalább ennyi szép példa is említhető, papok, lelkészek példája, akik iskolákat, öregotthonokat működtetnek, kulturális rendezvényeket szerveznek, közösségeket éltetnek ezáltal.

A napos oldalt árusító üzérek azt is bizonyítékként használják a hit ellen, hogy Isten nem véd meg a természeti csapásoktól, a terrortól. A 2001. szeptember 11-i támadás utáni napon a CBS amerikai televízió műsorában Jane Clayson provokatívan megkérdezte a meghívott Anne Graham lelkésztől: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi megtörténjen? A válasz mellbevágó volt. „De hát nem mi mondjuk évek óta Neki: Távozz az életünkből?!” A napos oldalon élők azt mondták: Nem akarunk imádságot az iskolákban. És a többség azt kiáltotta: Rendben! Aztán valaki azt mondta: Ne olvassák a Bibliát az iskolákban, a Bibliát, amely arra tanít, hogy ne ölj, ne lopj, szeressed felebarátodat és tenmagadat. És a többség azt kiáltotta: Így legyen! A napos oldalon unatkozók azt kérték: készüljön minél több erőszakot és borzalmat propagáló film, zene, amelyben a Gonosz győzze le az embert. És a többség helyeslően morajlott: Rendben!

Ma a magyarság nagyobb része büszkén vállalja, hogy hitetlen. Nem ateista, annál több: istentagadó. Kétségbeesetten keresi a napos oldalt, amely önzése miatt alighogy felsejlett, ködbe is veszett. Miért ne engedné meg Isten, hogy hitetlenségüket felváltsa a mély depresszió, hiszen képmutató kérésként, nem átélt fohászként hangzik tőlük az Isten áldd meg a magyart. Valójában annyira félnek a keresztény embert érő megpróbáltatásoktól, lemondásoktól, hogy inkább a halálos luxust választják.

Erdély maradt a hitnek földje. Nagyhéten sok ezren keresik azt az utat, amelyen ugyan szembe fúj a szél, de amely az Élet és amelynek ígéretét a húsvét hozta el.

Fotó: Kiss Gábor