Mintha két különböző országról közvetítenének a különböző magyarországi médiák: az egyik oldalon történéseket ismertetnek, érveket sorakoztatnak, a másikon összeesküvés-elméletekkel operálnak.

Az persze nem kérdés, hogy minden sajtótermék igyekszik hatni a közvéleményre, objektivitás pedig nem létezik. Az sem kérdés, hogy a fotókkal, címekkel, kiemelésekkel mindenki képes hatni az olvasóira, és él is a lehetőséggel. Semmi nem véletlen, egy olyan összetett ügyben pedig, mint a CEU ellehetetlenítése, egy akkora tömegben, amelyik napok óta kivonul Budapesten és vidéki városokban, természetesen találni olyant, amelyik egyik vagy másik oldalnak kedvez.

Amit azonban a kormánymédiák űznek, túllép minden határt, a manipuláció legcsúnyább időszakaira emlékeztetnek. Ez már a nyelvezetből is kiderül: a sorosistázás, anarchistázás, provokátorozás, álcivilezés és hasonlók arra szolgálnak, hogy egyrészt címkézzék az ellenségként feltüntetett ellenzékieket, másrészt kizárják a vita lehetőségét velük, hiszen őket vagy megtévesztették, vagy lefizették, vagy egészen egyszerűen gonoszak. Ez persze sokak számára kézenfekvő: aki más véleményűből ellenséggé válik, az nem vitapartner többé, hiszen a szándékai rosszak vagy ő maga beszámíthatatlan.

A többezres és több tízezres tüntetésekről több kormánypárti média is úgy számolt be, hogy sikertelenek voltak, csalódottak a szervezők. Láttunk fotókat is, amelyeken alig lézengett néhány ember, miközben pontosan láthattuk, hogy rengetegen kivonultak az utcára.

Miközben Bayer Zsolt azzal fenyegetőzött, hogy „megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni”, a kormánypárti sajtó hanyagolta ezt, viszont kiemelte a tüntetők közt elenyésző arányú erőszakosan megnyilvánulókat. Kettős beszédet alakítanak így ki: az erőszakot helyeselik a saját tábor részéről, hiszen csupán védekezés a „háttérhatalommal” szemben, az erőszakot elítélik a másik oldal részéről. Nem megoldást keresnek, hanem megosztást.

Gyakran alkalmazott trükk – olvasható az összeesküvés-elméletek szakirodalmában, amely most remekül alkalmazható számunkra is – a körbehivatkozás, vagyis a cikk hitelességét alátámasztó másik forrásra hivatkozás. A Magyar Idők hivatkozik az Origóra, az Origo a 888-ra, a 888 a Magyar Időkre és így tovább. Fő forrás persze az MTI, amely időnként megbízhatatlan orosz forrásokból dolgozik, információkat „felejt ki”, fontos híreket nem tematizál.

Ráadásul mintha egy valóságos szereposztás volna ezen a térfélen – bár ez valószínűleg többé-kevésbé organikusan alakult így ki. A Magyar Idők, bár hangnemében nem tér el igazán a 888-tól, komolyabb lapnak mutatkozik, a nemrég gazdát cserélő Origo pedig sok szempontból tartja magát, de a hatalom számára fontos híreket szégyen nélkül manipulálja.

Aztán hemzseg az internet azoktól a nem hivatalos kamuoldalaktól, amelyek a fent említettekre és más lapokra hivatkozva, nagy tömegeket érnek el,     és a hivatalos médiák számára is – még – elfogadhatatlan módszerekkel dolgoznak. Ilyen például egy orosz domainnel rendelkező portál, amely egy blogra hivatkozó Magyar Időkre hivatkozva sokkol a címmel: „Kiderült: a szado-mazochizmus és pedofília fellegvára volt a Soros-egyetem”. Végső soron semmi nem derül ki: a forrás néhány szakdolgozatot emel ki a CEU-n készült több ezer közül és a torzított képpel akarja ellehetetleníteni a világszinten elismert intézményt. Ez már önmagában problémás, hiszen egyrészt dilettánsok válogatnak és értelmeznek tudományos ismereteket igénylő szakdolgozatokat, másrészt, mint említettem, szubjektíven válogatják össze ezeket. Az orosz portál pedig mindebből következtet arra, hogy a CEU nemzet- és emberellenes intézmény.

A kérdés az, hogy mit tehetünk mindezzel szemben? Aki szimpatizál a kormánnyal, annak sem érdeke, hogy átverjék. Ha igénye is van arra, hogy a nézeteit megerősítsék, kritikával pedig nem szívesen szembesül, akkor sem szeretné senki, hogy egy alternatív valóságba csöppenjen, amelyben kihúzzák alóla a gondolkodás lehetőségét. Éppen a klikkesedést használják ki, azt, hogy ügyekhez gyakran szereplőkkel szembeni szimpátiánk vagy antipátiánk mentén viszonyulunk.

Ez már csak azért is fontos, mert a magyarok elleni gyűlöletkeltés Romániában számos hírportálon megjelenik, és amikor azzal riogatnak például, hogy a magyar kormány orosz segítséggel akarja visszaszerezni Erdélyt, akkor sok szomszédunk, kollégánk, barátunk méregethet majd minket úgy, mint ősellenségét. Nem árt éppen ezért megérteni, hogyan működik a dezinformáció, miért fontos több forrást elolvasnunk, visszalépni egyet és megvizsgálni, a kiindulási pontok mennyire valószínűek.

Ha például végiggondoljuk, hogy a magyar kormány mai tagjai a rendszerváltás után még az azóta keveset változó Soros Györgyöt védték – akinek a támogatásával tanultak külföldön –, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy a még néhány éve is elfogadható viszony melyik fél részéről változott meg. Ugyanez a román sajtót illetően: amikor a kormány ellen tüntetőket külföldről finanszírozott embereknek kiáltották ki, és magunk is köztük vonultunk ki, pontosan tudtuk, hogy hazudnak.

Ez pedig egy fontos pont: amikor mi magunk érezzük a bőrünkön a dezinformáció hatását, akkor tudjuk pontosan, hogy miként is operálnak ezek a médiaszereplők. Meg kell tehát védeni magunk attól, hogy könnyedén becsapjanak: nem egyik vagy másik oldalnak kell hinni, nem egyik vagy másik szereplőnek, nem a nekünk kedveseknek, nem a számunkra előnyt nyújtóknak, hanem a független, kritikus gondolkodásnak, amit mindenki maga számára kell kitenyésszen.

Fotó: cdn.blog.hu