Amint kezdtük már megszokni, hogy Brassótól Budapest alig két órányi úttal van távolabb Kolozsvártól, amint kezdtük élvezni az Unió biztosította utazási előnyöket, máris változás történt. Változtatott a szabályain éppen az Európai Unió. Állítólag a mi érdekünkben. Valójában nem úgy tűnik.

A román–magyar határ több átkelője is az uniós csatlakozás előtti évekre  emlékeztetett a hét végén, miután pénteken éjfélkor életbe lépett az új schengeni határellenőrzési előírás. Araszoló autók, hosszú sorok, türelmüket vesztő gépkocsivezetők és utasok, dühös határőrök. Az előírás szigorúbb ellenőrzésre kötelezi a hatóságokat. A rendelet értelmében az Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és össze kell azokat vetni a Schengeni Információs Rendszerrel, valamint az Interpol lopott vagy elvesztett dokumentumokról összeállított adatbázisával is, hogy a határőrök meggyőződjenek arról, hogy az utazó nem jelent biztonsági kockázatot.

Az intézkedés az EU-bürokraták felfogásában a bevándorlást hivatott mérsékelni, no meg szándékuk szerint a terrorakcióktól fogja megvédeni az európaiakat. (Ennek némiképp ellentmond a hét végi stockholmi sajnálatos merénylet, de a szándék a fontos, főként ha az alacsonyabb sebességbe ragadt államok szenvedik el annak következményeit és nem a bevándorlással és terrorista cselekményekkel szembesülő „nagyok”.)

A még tünetinek is aligha nevezhető kezelés – mert mit érhet fejfájás ellen a falábra alkalmazott borogatás? – semmit sem ér, ha Európában vígan vonulhatnak minden személyazonosságot igazoló irat nélkül a bevándorlók. Kevéssé valószínű ugyanis, hogy a gonosz szándékkal Európába (vissza)érkező terroristák a sokkal lebukásveszélyesebb hivatalos határátkelést választanák, a migrációs útvonalak helyett vagy lopott okmányokkal próbálnák megtéveszteni a határellenőrzést. Ezek a módszerek már a múlt század regényíróinak fantáziájára vallanának...

Az Európai Unió ismét hozott egy fontosságában az uborka görbületét szabályozó törvényéhez hasonló döntést. Inkább elaltatja mint megnyugtatja önmagát, ha bürokratikus intézkedéseket léptet életbe, úgy megvédi magát a bajtól. Vagy legalábbis csökkenti a veszélyt. Kiszűrnek egy-két zsebtolvajt, közlekedési bírságot ki nem fizető bliccelőt, esetenként egy-egy rablót is.

Ennek a példátlan biztonságnak az ára... Az ár nem számít, főként ha nem azok fizetik meg, akik kifundálták. Megfizetik viszont elsősorban azok, akik éltek az Európai Unió nyújtotta lehetőségekkel, a határmentén élő munkavállalók,  diákok. És megfizetik azok is, akik csak egyszerűen élni szeretnének az Unió által szavatolt szabad mozgás lehetőségével. Valami homályos okból kell visszatérniük az időben, elfogadniuk, hogy ők másodrangú európai uniós polgárok. Eszükbe jut majd, hogy milyen volt átutazási vízum hiányában több száz kilométer kitérőt tenniük korábban, S noha ma – még – ugyan nem kötelező számukra a vízum, azért az uniós szabad munkavállalás zavartalansága és mozgás is csak rövid, szép emlékké változott.

Csak a bevándorlók-kérdése és a terrorizmus veszélyének mértéke nem változik a rendelkezéssel. Utóbbi ugyanis nem ismer határokat.