Sok minden nem sikerült, nem sok minden sikerült az elmúlt négy évben a törvényhozóknak, ám a kampány előtti kampányt és a csendet a kampányban mégis összehozták. Összeférceltek egy olyan választási törvényt, amely ellehetetleníti a vitát – legyen az érdemi vagy alpári –, a jelöltek médiamegjelenései is főműsoridőn kívüliek, s azokra is inkább a másod- vagy harmadrangú politikusok vállalkoznak. Szinte mindenki belenyugodott: a kampánynak vége lett, amikor hivatalosan elkezdődött.

Addigra a pártok felkészítették kemény választói magjukat a részvételre, aki meg bizonytalan, az inkább maradjon otthon, ne húzza keresztül a szolgálatok, a pártok, a közvéleménykutatók előzetes számításait.

Van természetesen egy-két vézna próbálkozás, elvégre hivatalosan kampányidőszakban vagyunk. A sajtó is igyekszik azokat tematizálni, hiszen néhány éve még a kortes- és gyűlöletbeszéd volt az, ami emelte az olvasók, hallgatók, nézők érdeklődését. Ám órák alatt ülnek el a botrányok, nem is kell ehhez három nap.

A fiatalítás és a nemzedékváltás jegyében indított jelöltekről nem sokat tudunk, még a szatirikus lapok és honlapok sem tudják emberközelbe hozni őket, mint tették azt egykor a „kágébés” Iliescuval, a „piás” Văcăroiuval, a „más” Năstaséval vagy a „kenternás” Ludovic Orbánnal.

Maradt Ponta, Dragnea, Cioloş és Iohannis, no meg Alina, aki megvédi a kisgyereket attól, hogy Victor szóról szóra lemásolja a dolgozatát, s hogy Liviu ellopja a szendvicsét (amint azt minden idők legostobább választási klipjéből megtudhattuk.)

Maradt a már unalomig ismételt trükk, hogy az egyik oldal ily módon licitál rá a másik oldal ígéretére: „Mit ígért? Húsz lejt? Nem sül ki a szeme?! Adja ide azt a húszat, negyvenet adok helyébe!”

Mintha a közösségi oldalakon sem folyna az adok-kapok. A szüleik elől a Facebookról elmenekülő tinédzserek után visszavonulnak lassan azok is, akik hittek a közösségi média demokráciateremtő erejében. Csak néhány saját vélt igazát mániákusan ismételgető nethuszár posztol, hovatovább már csak inkább önmaga örömére, mintsem mások bosszúságára.

Néha meg-meglódul a net népe is. Például amikor Victor Ponta olyanokat mond, hogy a székelyföldi románok ne hagyják szétfaricskálódni esélyüket, szavazzanak ugyanarra a jelöltre. Természetesen a szocdemre. Akár megszívlelendő tanács is lehetne, ha a székely megyék szocdemjei nem állnának közelebb a szélsőjobboldali pártok ideológiájához, mint az egyenlőség, testvériség eszméjéhez. Így nehezen győzi meg Ponta a Székelyföldön otthont találó és magyar barátokra is lelő románt, hogy szavazzon a békétlenséget hozókra.

Székelyföldön a Nemzeti Liberális Párt képviselői, elöljárói – ellentétben az országos vezetéssel – inkább liberálisak (a szó nemes értelmében), mint nemzetiek. Ki tudja, talán megszívlelik a választók Ponta tanácsának első részét...

Zúg az erdélyi Jobbik net is, s vele susog a kikopott eremdéeszes hoppmesterek vékony hada, mert az RMDSZ nem pária Budapest szemében, pedig ők, a jobbik-huszárok és levitézlett obsitosok ezt nagyon szerették volna. Szerették volna szavazásról lebeszélő reakciójukhoz odabiggyeszteni Orbán Viktor miniszterelnök lesújtó véleményét is az RMDSZ-ről. Nos, ez nem jött össze nekik.

Kedden a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottságának tanácskozásán a napirenden többek között a külhoni magyarokat érintő jogsértések és az erre adott lehetséges lépések szerepeltek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig találkozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, minden korábbinál világosabban és egyértelműbben fogalmazta meg: fontos, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen! A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás.

A széthúzás-pártiak pedig megverten szűkölhették a Faceboo- sarokban, hogy Orbán Viktor súlyosan téved, s hogy rájuk, az RMDSZ deklarált ellenségeire, a magyar érdekképviselet gyengítésének önkéntes és önkéntelen hálóharcosaira Orbán Viktor többé ne számítson.

Egyébként csend van.

S ebben a jótékony csendben mindenki átgondolhatja, mit veszíthetünk, ha szavazunk és mennyi mindent, ha nem.