Stílust váltott az RMDSZ: nem a védekezés, hanem az egyenes beszéd és a nyílt konfrontáció taktikáját választotta pénteken kezdődő kampányban. Hogy ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy eredeti demokráciánkban a valódi korteshadjárat nem is annyira a törvényekkel korlátolt, szabályokkal kiherélt kampányidőszakban indul és zajlik, hanem jóval előtte.

Kezdődött az RMDSZ kampány a román nacionalistákat hergelő óriásplakátokkal. Zseniális húzás volt – noha szinte biztosra mehetett, aki kiötölte –, hogy az RMDSZ-programban fontos helyen szereplő decentralizáció szükségességét a konkurens (sőt ellenséges) pártok hírtelevíziói, honfiúi, honlányai és honlapjai kürtöljék szét Erdély és országszerte. Ráadásul úgy, hogy maguk bizonyítsák, mennyire káros a nemzetieskedő centralizációs gyakorlat.

Az értelmetlennek és túlzónak tűnő óriásplakátolás visszhangja igazolta, hogy egyáltalán nem volt az, és haszonnal is járt. Színt váltott és színt vallott a szociáldemokraták jogerősen elítélt titkos kormányfőjelöltje, Liviu Dragnea is, aki azonnal sietett kijelenteni: ezek után nem kíván az RMDSZ-szel együttműködni a kormányalakítás során. Majd önbegerjedt és akaratlanul is segített felerősíteni Kelemen Hunor véleményét, miszerint Erdély Magyarországtól való elszakítását a magyarság veszteségként éli meg. Arról már egy szót sem ejtett Dragnea, hogy mi a véleménye arról, hogy a gyulafehérvári határozat ígéreteinek a betartása csökkenthetné Románia magyar állampolgárainak veszteségérzetét.

És nemcsak a kisebbségi kollektív jogok megvonása frusztrál minket, erdélyi magyarokat, hanem az is, hogy az eddigi kormányok képtelenek korszerű európai országgá alakítani Romániát. Az infrastruktúra elmaradottságát látva dühünkben már csak ironizálni tudunk, ahogyan tette azt Markó Béla is a szombati kolozsvári kampánynyitón, amikor arról beszélt, hogy milyen jó, hogy a Marosvásárhely-Kolozsvár távolságot fél óra alatt meg lehet tenni a megépült autópályán. Ez a nem létező megépült autópálya illusztrálja a legjobban, mit és mennyire kell elhinnünk, ha a nagypártok ígérgetnek a kampányban.

Azt, hogy mire számíthatunk – semmi jóra! – az ellopott kampánystart időszakában, már rég megtanultuk. Ilyenkor lendül mozgásba a sokunkban régi idők elnyomó intézményeit – legalábbis módszereikben – idéző gépezet.

Ilyenkor derül ki, hogy nagyobb bűn magyarként elfogadni ajándékbelépőket egy fesztiválra, mint sikkasztani vagy törvénytelen kifizetéseket eszközölni a közpénzből. Aki magyar és megteszi, azt felfüggesztik tisztségéből, aki viszont nem magyar, sőt, magyarellenes és nagypárt nagykutyája az maradhat a helyén.

Ilyenkor tudjuk meg, hogy diszkriminál az a polgármester, aki olyan hivatalnokot alkalmazna, aki a város többségi magyar és kisebbségi román lakosainak a nyelvét is beszéli, az igazságszolgáltatás szerint ezzel hátrányosan megkülönbözteti a románságot.

Ilyenkor derül ki, hogy az iskolaalapítás törvényességét nem a tanügyminisztérium állapítja meg, hanem a Korrupcióellenes Ügyészség.

Ilyenkor derül ki, hogy bűnös, aki iskolát igazgat. Bizonyára elégedetlenek az ország dolgait a háttérből irányító sötét erők, hogy a hazai diákok mindössze 42 százaléka funkcionális analfabéta, 58 százalékából mégis újságolvasó, gondolkodó ember válhat, akit nem lehet majd ugyanazokkal a választási ígéretekkel egész életén át megvezetni.

Ilyenkor derül ki, hogy még a megvádolt és megkárosított egyház is óvatoskodóvá lett, imádkozásra szólít fel, ami kétségtelenül üdvös, de a földi gonosszal folytatott küzdelemben nem biztos, hogy elégséges. Ahhoz élni kellene a törvényes válaszlépésekkel is.

És ilyenkor derül ki, hogy a változó időkhöz tud-e alkalmazkodni az erdélyi magyar érdekvédelem, az RMDSZ-MPP koalíció. A kolozsvári kampánynyitó azt valószínűsíti, hogy igen. A „védjük meg jogainkat!” helyett az „érvényesítsük a jogainkat!” lehet az új irány. Ehhez határozottság, bátorság kell. No meg a határozott választói lakossági támogatás.

Meg kell állapítanunk, hogy a világ nem változott meg körülöttünk 1989 óta. Kétoldali nacionalizmustól szenved az ország. Emiatt sokan hajlamosak a letargiára. Bevallom, egyre gyakrabban magam is. Általam nagyra becsült értelmiségi mondta hét végi könyvbemutatóján: „Küzdve küzdj és bízva bízzál”? Bízni már nem lehet, küzdeni viszont kell.

Ennek a küzdelemnek a felvállalását villantja fel az RMDSZ kampányindítójának leütése.

Fotó: YouTube