Persze van még idő, két televíziós mérkőzés hátra van, de úgy látszik az amerikai kampányosok nem figyeltek a pszichológiai alaptörvényre: általában a sorozatok elejére és végére emlékezünk.

Érdemi dolgokkal robbantani lehetett volna, a személyeskedés úgyis elvárt. Donald Trump hozta a formáját: a konkrétumok, pontos infók kérésétől besértődött, az összbenyomás az, hogy a színfalrepesztő obligó-mosolyokat kivéve végigdühöngte az eseményt. Így Hillary Clinton mosolygása többnek, emberibbnek tűnt, mint valós percepciós körülmények között, ugyanakkor megszívlelhetett egy tanácsot, így győzött a diadal-eseményen belül: nem nevettette ki a könnyen nevetségessé tehető Trumpot. Ha ridikulizál, átfordulhatnak a nézők: sajnálni valakit majdnem annyi, mint kedvelni, majd megszeretni valakit. Hillary összeszedett volt, jól begyakorolta beszédét, a kérdéseket tudniillik napokkal előtte megkapják a jelöltek.

Bár alaphangulat volt, hogy szívből utálják egymást, beszéltek infrastruktúrákról, megújuló energiáról, minimálbérről, a középosztály vagy a felső tízezer pártolásáról mint potenciális munkahelyteremtő rétegről, de édeskeveset néhány életfontos külpol-témáról. Szíriát érintően egy szó nem hangzott el arról, hogy valami változás állna be a világ legfekélyesebb humanitárius katasztrófájában. Ezt megoldható, ha távolodnak (Clinton is) az obamai doktrínától, szárazföldi erővel van esélye tárgyalóasztalhoz kényszeríteni és tartani a két felet, akitől valami is függ: Moszkvát és Teheránt.

A DAESH-sel kapcsolatban Hillary ismét alaposabb volt, s hogy Moszul, Rakka volt a téma, amerikai-arab-kurd koalíciós hálózatról beszélt, annak továbbfejlesztéséről. Donald a rég döglött hintalovat sarkantyúzta mondván: az ISIS-rémet Irakkal és Líbiával az Obama-éra hozta a nyakunkba. Egy szó se arról, hogy ha legyőzik a DAESH-t, hogyan gátolják meg, hogy más formában visszatérjen.

Ismert, hogy az izraeli miniszterelnök stratégiai időzítéssel még a televíziós vita előtt mindkét kandidátust megszólította, hogy majd ott az ő álláspontját képviseljék. Hillarytól kapott egy ígéretet, hogy elnökként nem megy az izraeli szövetséges ellen, Trumptól meg egyenesen azt, hogy Jeruzsálembe fog költözni a tel-avivi amerikai külképviselet, aminek implikációja lehet, hogy az USA zsidó fővárosnak jelzi azt, amit senki más nem. A vitán azonban ezzel kukaként hallgatott Trump, és a szokásos szájtépésben nem derült ki, hogy a szintén főbb izraeli problémaként kezelt iráni fegyverkezési engedetlenségekre milyen konkrét büntetőlépéseket tenne Amerika.

Az iráni szempontból szintén fenyegetettként Szíriai megnyugtatása elúszott. Elég hozzágondolni, hogy milyen diplomáciai jókedv kerekedik abból, hogy a kongresszus megvétózta Obama vétóját Szaúd-Arábia 9/11-es perelhetősége iránt. Arról nem beszélve, hogy ezzel az amerikai katonák is bárhol a világon perelhetőek lettek, és sérelem van dögivel...persze idő van még, és elnökké készül a nagy svindler, aki majd mindent megoldhat. Ha nem botlik meg egy hirtelen „kinőtt” adóelkerülésén.

Fotó: thefiscaltimes.com