Volt hajdanán vidámabb is ez az ország. Legalábbis nem ennyire dühös és beletörődő. Amikor még azt, hogy a politika színpadán Caragiale alakjai cseteltek-botoltak, chatteltek és bótoltak, tragikomédiaként kezelte, s a borúra derűt borított. Mára azonban elveszett a humorérzékünk, a Parlamentet sem tudjuk nagyvonalúan cirkusznak tekinteni, s az újbeszélt – a semmitmondó vagy éppen a kiejtett szónak az ellenkezőjét kommunikáló – beszédet is egyre idegesebben fogadjuk.

Az első romániai politikai szatirikus lapban olvashattuk a kilencvenes évek végén a természetrajzi megállapítást, hogy az ember, amint képviselő lesz, egy másik állatfajhoz sorolhatja magát. Találó volt akkor, mára már korántsem. Aki ugyanis felkapaszkodik a politika uborkafájára – s ezzel megszerzi a maga és társai által megszavazott előjogokat –, nem embernek, hanem egyenesen istennek képzeli magát, akinek nemcsak joga, hanem egyenesen kötelessége megalázni az általa (orránál fogva) vezetetteket.

Ami a Szenátusban Gabriel Oprea volt belügyminiszter mentelmi jogának meg (nem) vonása körül történt, több mint felháborító: kiábrándító. Kérdések hosszú sorát veti fel az eset, amelyre viszont a válasz változatlanul ugyanaz: Csak! Csak mert így akarják ők Gőg és Demagóg fiai.

Első kérdés: Miért a Korrupcióellenes Ügyészségre tartozik egy gondatlanságból elkövetett gyilkosság körülményeinek kivizsgálása? Akkor is, ha a balesetet megelőzte a hivatali visszaélés bűntette.

Második kérdés: Miért van mentelmi joga annak a szenátornak, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak?

Harmadik kérdés: Miért fél egy volt belügyminiszter attól, hogy kivizsgálják a baleset körülményeit, és megállapítsák, okozója volt vagy sem az útjavítási munkálatok miatt bekövetkezett motoros bukásnak vagy sem.

Negyedik kérdés: Miért akadályozzák meg a szenátorok, hogy szenátortársuk tisztázza magát, s ezzel a demokrácia legfőbb letétményesének, a Parlamentnek a presztízsén se essen folt?

Így újabb folt esett, és a törvényhozás népszerűsége tovább zuhant volna, ha nem lett volna már a szakadék mélyén.

Tanúi lehettünk annak, hogy hetvenhárman (nem volt közöttük egyetlen RMDSZ-es sem és ez némiképpen jóleső érzés) hogyan akadályozzák az igazságszolgáltatás munkáját, hetvenhárman, akik gyakran követelték, hogy Románia a jog és az igazság országa legyen.

Egy velejéig korrupt politikust védtek, akiről bebizonyosodott, hogy plagizált, így szerezte meg doktori címét, majd ő juttatott doktori címhez arra érdemteleneket, hozzá hasonló, szellemi termékeket eltulajdonító bűnözőket. Mondd meg, kit védsz, s megmondom, ki vagy... Ez sem érdekelte a hetvenhármakat. Úgyis tudják, újabb mandátumra számíthatnak idéntől, annak ellenére, hogy valaki vagy valakik nagyon szeretnék az utcára, tüntetésre szólítani a felháborodott egészséges erkölcsű tömegeket. Ha Gabriel Oprea ténykedése a Colectiv-tűz esetén jó ürügy volt arra, hogy eljöhessen az Ő kormánya, Oprea szégyenteljes megmentése miért ne lenne jó ürügy az Ő parlamentjének az összeeszkabálására is. Ezért az a sok gyalázkodó szöveg, amely a napokban a világháló felületein jegyzetnek, vezércikknek álcázva megjelenik, s amelyeknek minden sorában ott szerepel a gyilkosok, hülyék, okádékok minősítés. Az ilyen típusú újságírás természetesen minősíthetetlen.

A csütörtökre tervezett tüntetéseknek valószínű semmilyen hatásuk nem lesz a választások végkimenetelére. A magukat istennek képzelő politikusok olyan világot teremtettek, amelyben a társadalom kettészakadt, önmagát a másik ellenében határozza meg az ember és lassan beletörődik abba, hogy őt folyton és büntetlenül megalázzák.

Ismétlem: világot. Mert lám, mi történik a konszolidált demokráciákban is kampányban! Amerikaiak millióit sértette meg Hillary Clinton elnökjelölt is egy adománygyűjtő rendezvényen. Azt mondta, hogy a konzervatív, tradicionális értékek iránt elkötelezett hívők – vannak pár tízmillióan – a „szánalmasok kosarába” tartoznak. Az elit gőgje eddig is folyton kisejlett, de az újdonság, hogy egy világhatalom demokrata politikusa nyíltan megtagadja az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának első pontját. Talán nem fölösleges a kérdés, hogy milyen elnök lehet az a jelölt, aki pusztán eltérő politikai véleménye alapján állampolgárok tömegeit bélyegzi meg.

Az elit gőgje és demagógiája tehát nem hazai, hanem globális probléma.

Románia csupán e téren jobban teljesít, hagyományosan túlbuzgó tanítvány. Annyival teljesít jobban, mint amekkora különbség van Hillary Clinton és Gabriel Oprea közt.