banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Ágoston Hugó: Ki kivel köt

Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a nagykoalíció lehetőségével a parlamenti választások után mindenképpen számolni kell, „függetlenül attól, mit mondanak most róla az érintettek”. Két okból is igaza van: a nagykoalíció lehetősége reális, benne van a politikai helyzet logikájában, belföldi és feltehetően külföldi hatalmi tényezők elgondolásaiban, másfelől régi tapasztalatunk, hogy Romániában mindennel számolni kell. (És még így is érhetnek meglepetések).

A Szociáldemokrata Párt, a PSD nyilvánvalóan megnyeri az immár nem őszi, hanem téli parlamenti választásokat. Erre megvan az alapja (politikai tapasztalat, erős szerkezet és területi hálózat, kormányzásának sikerei, különösen szociális téren), és megvannak a biztos előjelei (eredményessége az önkormányzati választásokon, politikai ellenfeleinek bizonytalansága). A kérdés a nagykoalíció – bármilyen kormánykoalíció – szempontjából az, hogy milyen arányban, milyen többséggel nyeri meg, és kivel köt majd szövetséget.

Ilyen szempontból fontos, hogy miként szerepel majd a parlamenti választásokon az igazi liberális párt, Călin Popescu Tăriceanu ALDE-ja. A jelenlegi Nemzeti Liberális Párt, a PNL zavaros és zavarkeltő elnevezése messze nem fedi a doktrináris tartalmát, a sajátos román hibrid nem is a liberális európai pártcsalád, hanem a heterogén gyűjtőalakulat, az Európai Néppárt tagja; soraiban több szempontból a nem liberális komponens, a szerfölött kacskaringós pályát befutó PDL dominál stb. Ez is azt igazolja, hogy Romániában mindennel számolni kell: azzal is, hogy valaminek az elnevezése független a tartalmától, ha ugyan nem egyenesen ellentétes azzal.

Véleményem szerint az RMDSZ-nek a PSD-ALDE szövetséggel kellene társulnia, ez a hármas stabilabbnak és kompetensebbnek tűnik bármelyik másiknál. (Egyelőre esélyesebbnek is, aritmetikailag számolva, különösen ha figyelembe vesszük a magyaroktól eltérő kisebbségek csoportját, amelynek a lecsökkent számú törvényhozásban a maga változatlan létszámával megnő a súlyaránya, az pedig köztudott, hogy általában a kormányoldalon áll.)

Természetesen nem kellene kimaradni a kormánykoalícióból akkor sem, ha azt a jobboldal alakítja meg, amolyan „az én kormányom” alapon (apud Iohannis) – ha van kivel. És a fő kérdés, amelyet kissé körüljárnék, pont ez: kinek van kivel lehetősége kormányt alakítani?

Minden jel szerint a parlamentbe bekerül a volt államelnök vezette PMP (az elnevezését, a spirtus rectorát és a politikai „mondanivalóját” most ne firtassuk, mint ahogy azt sem, hogyan lehet az illető egyáltalán szabadlábon). Nem valószínű, hogy a PNL és a PMP, akár egy esetleges harmadik erővel együtt, képes lenne megszerezni a szükséges többséget. Mivel azonban a romániai politikában bármi megtörténhet, számolni kell azzal, hogy a PMP az ellenkező irányban tájékozódik, így használva ki, hogy a mérleg nyelve lehet.

A koalíció kérdése tehát így alakul át: az RMDSZ, vagy pedig a PMP lesz a mérleg nyelve? Látszatra a PSD-ALDE kétosztatú gyomra nehezen veszi be a csőcselékes PMP-t – kivéve, ha utóbbi két számjegyű eredményt ér el a decemberi ünnepek bódulatában. Ha tehát a PMP a parlamenti választásokon sokkal több szavazatot szerez, mint az RMDSZ, vagy pedig – amire gondolni sem merek – utóbbi nem éri el az öt százalékot, és csak néhány képviselője jut be a választási törvény mellékvizein, akkor a volt államelnök pártja lehet a mérleg nyelve.

Ha viszont az RMDSZ jó eredményt ér el, akkor ismét meghatározó szerepe lehet az ország sorsának irányításában, a saját sorsáról nem is beszélve. Kapásból nyilvánvaló, hogy ha csak tud, az RMDSZ-nek kormányzati szerepvállalásra kell törekednie. Aki ebből kimarad, az sok mindenből kimarad, számára pedig megmarad a tiltakozás, a sérelmezés, a siránkozás. Marad az, hogy valamilyen magasabb „rezon”, jóviszony érdekében a mi sajátos kisebbségi ügyeinket, jogainkat „félreteszik” a „felek”, ideig-óráig „leveszik az asztalról”. (Amivel a végkifejletet is siettetik, hisz aki akár öt másodperccel többet ül a víz alatt, mint ameddig bír, utána már tud ülni akármennyit.)

Nem részletezem itt, de van egy mozzanat, ami külön indokolja a kormányzati szerepvállalást: mindenki elismeri, hogy az RMDSZ miniszterei mind a kompetencia, mind a hitelesség és a megbízhatóság szempontjából helytálltak az eddigiekben. Az ALDE pedig azért jó, mert a CPT-vel való jó viszony, a pozitív közös kormányzási tapasztalat, nemkülönben a jelen talán egyetlen igazi magyarbarát élvonalbeli politikusának társasága talán garantálhatja, hogy a jogaink kérdését mégsem „veszik le az asztalról”.

Az RMDSZ persze nem csak akkor maradhat ki a kormányalakításból, ha nem ő a lesz a mérleg nyelve, hanem akkor is, ha nem lesz szükség mérlegre: ha tehát nagykoalíció alakul. Erre mondta a szövetségi elnök, hogy számolni kell vele. Persze nehéz megállapítani, hogy egy esetleges PSD-PNL szövetség esetén (amely a mostani tagadó nyilatkozatokon túl is eléggé természetellenesnek tűnik – de hát nem természetellenes a jelenlegi technokrata kormány is, és nem természetellenes maga az államelnök úgy mindenestül?), tehát ha a nagykoalíciónak a kétharmadot meghaladó többsége lesz, akkor kiből fog állni az ellenzék? PMP, RMDSZ, esetleg az ALDE? Kétharmaddal már alkotmányt lehet módosítani; látványos nacionalizmus nélkül – szinte azt mondtam, EU-konform nacionalizmussal – fittyet lehet hányni a kisebbségi jogokra, az Első Ember képére és hasonlatosságára lehet alakítani a társadalmat, antidemokratikus huncutságokat lehet elkövetni. Tudjuk jól, hogy mi mindent lehet csinálni kétharmaddal.

Az RMDSZ-nek tehát minden érdeke megvan, hogy Romániában a jövő évtől ne nagykoalíció kormányozzon. Tapasztaltuk, hogy külön-külön mit ér a két legnagyobb politikai alakulat, semmi szükségünk megtapasztalni, hogy együtt mire képesek.

Az előbbi változatok mellett előfordulhat az is, hogy kisebbségi kormány alakul. Kelemen Hunor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a szövetség a jelenlegi miniszterelnök vezette kabinetnek legyen a tagja, bár a kormányfő eddigi működésével van oka elégedetlenek lenni: „Amennyiben egy párt nem szerzi meg a mandátumok felét, akkor az alkotmány szerint a legtöbb képviselői és szenátori tisztséggel rendelkező alakulatnak áll jogában megkísérelni a többség kialakítását és miniszterelnök-jelöltet állítani. Ha ők Dacian Cioloşt javasolják, akkor megemelem a kalapom előttük, és tudomásul veszem, hogy ezt a megoldást választották a választók bizalmával felruházott politikai erők" Kérdés, hogy milyen körülmények között javasolná a PSD Dacian Cioloşt.

Nem vagyok politikus, tehát nincs se szekerem, se lovam, hogy utóbbit az előbbi elé köthetném. A kormányalakítás perspektívája folytatása a választások perspektívájának. Ezért nem árt a lehetőségeket latolgatni, miközben természetesen minden erővel a választásokra összpontosítunk.

Ugyanis választóinknak a fentiek távlatában is nagyon jól kell tudniuk: feltétlenül ott kell lennünk minél több képviselővel a parlamentben! A parlamenti választásokon ezért csakugyan fontos minden egyes szavazat az egész országból. Minél jobb az országos százalékos eredmény, annál több képviselőnk lehet. A minimális követelmény a parlamenti jelenlét. Hát nem szerencsés helyzet, hogy ehhez a minimumhoz olyan közel állhat a maximum is – kormányra kerülni?

Fotó: portaluldestiri.net

banner_y97vR58b_970x250.png

Kimaradt?