Ady András: A beteg kódneve: kuss!

Vegyünk egy ötéves kislányt, veleszületett rendellenességgel: kongenitális makrodaktiliával, ami azt jelenti, hogy mondjuk egyik lábujja gyorsabb ütemben nő, mint a többi, és a növést nem is hagyja abba. Magától, beavatkozás nélkül. Szülők mivel lányról van szó, nem akarták a kérdés drasztikus megoldását: a lábujj teljes kimetszését.

Csíkszeredában meghallgatják egy magyarországi professzor véleményét, aki kivágás-párti, meghallgatják egy marosvásárhelyi professzorét, ő plasztikai megoldást ajánl, nem eltávolítást. Mivel a kislány nem műthető korú még, várnak egy évet, s visszatérnek, ám ekkorra elromlik a vásárhelyi sebészet gyermek-altató gépe, így a prof ajánlására felkeresik annak kolozsvári kollégáját. Ez is reparáció-, nem pedig lemetszés-párti, a vizsgálás időpontjában megegyeznek.

Szülők tesznek még egy kört Magyarországon, hogy hátha kapnak még ötletet, szakembert: ott is levágáspártiak. Haza, Kolozsvár és hírneves prof, aki elméletileg mindent kellene már tudjon a lánykáról, az édesanyja beszélt vele, anyának az az érzése, hogy minden rendben.

A műtét után egy nappal derül ki, hogy a lábujjat levágták, s az enyhén sokkos anyának a prof cirkuszmegelőzően magyaráz. Jobb, hogy levágta, mert amit ígért az nem lett volna szép, a kislány megnő, nem fog látszani a hiány, a láb alakul, formája sem fog utalni az eltávolításra. Lehet – de nem ez volt az egyezség, nem ezért választották a kolozsvári hírességet. Minden lehet, de egy biztos: az édesanyát nem világosították fel a döntés megváltozásáról, nem volt informáló beszélgetés az orvos és a páciensért felelő anya között. A műtéti beleegyezésbe pedig utólag, miután az anya aláírta (még az íróeszköz is más színű volt, amivel odavésték) vezették be, hogy levágásról és nem reparációról lesz szó.

Mire megy ki ez az írás Noémi és Boglárka esetéről? Arra, hogy aki olvassa, tudja: amikor önökről, vagy hozzátartozóikról van szó, addig semmit se engedélyezzenek, ameddig nem százszázalékosan biztosak benne, hogy az orvos is kötelezve érzi magát, hogy odafigyeljen és válaszoljon, valamint bizonyosodjanak meg, hogy a páciens beleegyező nyilatkozatba részletesen beírták, hogy mit fognak tenni, és nem maradnak üres helyek, ahova utólag beírhatnak.

Profot a műtétet megelőzően lehetetlen volt elérni, műtét után egy „minden rendben” mondattal kifizette az édesanyát, az intenzív osztályon az első vizit, a kötés levétele előtt, a kába kislányhoz intézett „ce mai faci?” kérdésből állt. Profot csak rezidensfelhőbe burkoltan lehetett látni pillanatokra, amikor nem épp a cerberus-főnővér védte, akiről sejtem, azért van ott, hogy emberbaráti, meleg, empatikus és szolgálatkész keresztényi viszonyulásával minél több kérdést és kérdezőt elmarjon a plasztikai sebészet tájáról. Prof attitűdje hazugsága védelmében, a főnővéri attitűd úgy általában és a bőrüket féltő rezidensek összezárása a hazugság védelmében csak egy jelenség csúcsa, egyik csúcsa.

Tudjuk, hogy romanikából az élni-érvényesülni akaró orvostanoncok elhúznak: megértem. Tudott, hogy a sperc az továbbra is kisisten: ha az államkai fizetések és felelősség arányát nézem. A malpraxis-per, Dáciában és főleg deitásokat illetően: istenkáromló ritkaság. Adni mi is akartunk, logikus naivitással: elvégzett munkát, nem pedig elvégzendőt akartunk honorálni. Komolyabb a dolog: senki, semmi nem tartatja be a félistenekkel, hogy a pácienst, a hozzátartozót tájékoztatni kell, ha tudja e jogát az illető, ha nem. Mert ez jog, törvény kéri. Mert a nyavalyás életbe is, emberi belső kényszer kellene hogy legyen tudatni azt, hogy ki mit, miért és hogyan csinál majd.

Igen, akik itt maradtak, azok patrióták, vagy befutottak már, van mit félteniük, akik maradtak, azok sokan profik, nem vitatom, és azt is tudom, hogy Isten után, a legtöbb isteni vonással korrumpáló meló az orvoslás.

De prof úr, ismétlem, a rohadt életbe: a félre- vagy a nem informálás emberéletbe is kerülhet, s ez már nem a fenti eset, ez olyan lehetőség, amely minden főúri linkséggel kezelt páciens feje felett ott lebeg.

Az olvasóknak pedig: kérdezzenek, akkor is kérdezzenek, ha elsietnek önök elől, ha elérhetetlenek az illetékesek, agresszívek az alárendeltek, ha visszaélnek az önök kiszolgáltatottságával, kérdezzenek, mert az életük vagy életek függhetnek ettől.

Fotó: arq.ro

Kimaradt?