Az 1989-es romániai fordulat után vasárnap immár hetedszer járultunk az urnák elé (már aki járult), és érdemes figyelni néhány sokatmondó adatra.

Igen érdekes, hogy míg 1992-ben az első hasonló választásokat még februárban tartották, addig valamennyi következőre már júniusban került sor. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt negyedszázadban háromszor neveztek ki olyan technokrata miniszterelnököt, akinek legfontosabb feladata éppen a választások lebonyolítása volt. 1992-ben Theodor Stolojanra, 2000-ben Mugur Isărescura hárult az a feladat, hogy megteremtse a választások megfelelő körülményeit, az idén pedig Dacian Cioloş miniszterelnököt bízták meg, mandátumával együtt, ugyanerre.

Azt sem szabad felednünk, hogy 2016-ra alaposan megváltozott a választási törvény: eltörölték a mindeddig két fordulós választásokat, helyi polgármestereket, tanácsosokat, illetve megyei tanácsosokat közvetlenül választhattunk, és ez utóbbiak döntik majd el, minden bizonnyal megelőző háttéralkuk nyomán, a megyék elnökeit. Az eljárás egyszerűbb, de egyértelműen csökkenti a megyei elnökök felhatalmazását, akiket legutóbb a szavazókorú lakosság közvetlenül választott meg. Még akkor is, ha például a Székelyföldön jóval többen szavaztak a megyei RMDSZ listákra, mint a helyiekre.

De a szervezetről szólva, érdemes néhány pillanatra a számok világában maradnunk. A kétfordulós választások nyomán az RMDSZ-nek 1992-ben 131, 1996-ban 139, 2000-ben 148, 2004-ben 186, 2008-ban 184, 2012-ben pedig 203 polgármestere volt, az egy ciklus kivételével növekvő számokhoz azonban az is hozzájárult, hogy menet közben, népszavazások nyomán több, addig egy községbe tömörített falu vált önállóvá. A vasárnapi választások nyomán az RMDSZ (néhány MPP-vel közös polgármester befutóval együtt) őrzi az a legutóbbi számot.

Nem feledhetjük azt sem, hogy Kolozsvár 1992-ben megválasztott nacionalista polgármesterét, Gheorghe Funart a város lakosainak csupán tizenkét évre rá sikerült meneszteni, mint ahogyan az is ott áll a helyhatósági történelemben, hogy előbb Marosvásárhelyen, majd Szatmárnémetiben kellett búcsút mondani a magyar polgármestereknek. Éppen ezért megkülönböztetett figyelem hárult erre a két városra.

Marosvásárhelyen négy esztendővel ezelőtt tízezerrel többen szavaztak a most függetlenként indult és újra megválasztott Dorin Florea polgármesterre, mint Frunda Györgyre, Szatmárnémetiben pedig a több román párt oltárán most feláldozott Dorel Coica, Illyés Gyula akkori vetélytársa, hatezerrel több szavazatot kapott.

Marosvásárhely tekintetében jómagam nem voltam túlságosan derűlátó, az 1700 szavazatra ledolgozott hátrány azonban nem rossz teljesítmény, és jobb is lehetett volna, ha Soós Zoltánt hamarabb kezdik felépíteni, köztérre lépését nem övezik kis- és nagypolitikai összevisszaságok, és a kampányában nagyobb hangsúlyt helyeznek a város fejlesztésére, mint a harcias etnikai nyelvezetre: frontváros, fel nem adás, visszafoglalás stb.stb. A Székely Nemzeti Tanács néhány helyi rendezvénye, amelyeken főleg Hargita és Kovászna megyéből odaszállított lakosok vettek részt, ugyanis azt igazolta, hogy a múlt század kilencvenes éveinek elejére még jól emlékező marosvásárhelyiek inkább élnek békésebb, polgári életet, mint hogy újra a kiélezett etnicitás barikádjaira vonuljanak fel.

A szatmárnémeti és a kolozsvári mértéktartó, a városok gondjaira, de a magyarság gondjaira is figyelő, kiegyensúlyozott kampány jól mutatta a hasonló, nem a múlton rágódó, hanem a jövőre összpontosító stratégia sikerét.

Kovászna és Hargita megyében, a legtöbb helyen, különleges izgalmakat nem tartogattak a helyhatósági választások, Székelyudvarhelyen viszont már hetek óta az okozott fejtörést, hogy a nyolc esztendővel ezelőtt a magyar polgári párti Szász Jenőt RMDSZ színekben kibuktató Bunta Levente most függetlenként indult egykori szervezete ellen, az eredményt pedig ismerjük: az egykori vetélytárs, immár Budapestről, hazautazott, hogy megveregesse a diadalra jutott MPP-EMNP koalíció polgármesterének a vállát. Esztendőkkel ezelőtt Székelyudvarhelyen még két gazdasági érdekcsoport próbálta egymást kétvállra fektetni azért, hogy közelebb kerüljön a tisztségekhez, a közpénzekhez, a közbeszerzési és más előnyökhöz. A helyzet annyiban változott, hogy most már hárman vannak.

Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Változnak az idők és velük együtt mi is – tartották a régi rómaiak és legalább őszig, a parlamenti választásokig érdemes nem feledni a romániai magyar társadalom összességében sem a mondás igazát, ha az RMDSZ túl akar jutni az öt százalékos küszöbön.

Fotó: mihir.ro