Megkérdeztük publicistáinkat: Figyelemmel követték-e a romániai választási kampányt, ezen belül az RMDSZ és más magyar pártok kampányát? Mi róla a véleményük? Milyen esélyeket jósolnak az RMDSZ-nek?

Ágoston Hugó

Már újságírói és szerkesztői kötelezettségeimnél fogva is figyelemmel követtem az eseményeket. Érdekelnek országosan is az eredmények, előre vetíthetnek jelentős politikai folyamatokat, átalakulásokat. Természetesen elolvastam a tájékoztatókat és néhány kommentárt, olyan véleményt is, amelyről nem tudtam előre, hogy mit mond. De azt hiszem, az olvasónak az is elég lehetett, ha elolvasta lapunk tájékoztató cikkeit, tudósításait, különös tekintettel Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilatkozataira.

Lényegében sok helyen azért nem volt szükség különösebb kampányra, mert a választás lefutott ügy. Meg vagyok győződve róla, hogy országosan több ezer győztes neve előre ismert. Hogy bizonyítsam részletekbe menő érdeklődésemet: láttam a közkedvelt portálunk kérdésére adott válaszokból az olvasói preferenciák megoszlását; még az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a múlt héten a Kolozs megyei jelölteket népszerűsítő tabló alatt hol egy testizom-tömeget, hol egy fütyihosszt növelő reklám díszelgett. (Még a derűs pillanatok kedvéért sem mennék bele ennek alkalmazott szimbolikájába.) Megfontolandónak tartottam a kolozsvári RMDSZ-es polgármesterjelölt biztatását, miszerint hinnünk kell benne, hogy Erdély fővárosának lehet magyar polgármestere. Kissé zavarba akkor jöttem, amikor egy román értelmiségi lapban azt olvastam, hogy a PNL jelöltje, Emil Boc több mint kétharmados többséggel nyer. Leginkább a szatmárnémeti jelöltünk nézetét osztom, aki szerint „választást kell nyernünk, nem közvélemény-kutatást”.

Különösebben nyilván a városaim érdekelnek. A bukaresti helyzetet röviden már leírtam, Gabriela Firea és a PSD uralta a kampányt is, ahogyan a választásokat is fogja. Meg kell jegyeznem, hogy színvonalas tévévitákat láthatott az, akit ez érdekelt.

Marosvásárhelyen sajnos nem érzékelek „rendszerváltó hangulatot”, bár elborzadok arra gondolva, hogy a minap hatvan évet töltött Dorin Florea, aki 2000 óta polgármester, még négy évet kaphat a város élén, ahelyett, hogy több évet kapna korrupt ügyeiért. Már 2008-ban Borbély László mennyivel aktívabb, hatékonyabb, jobb polgármester lett volna, Bernády György nyomdokain haladva, mint ez az ócska importcikk.

Soós Zoltán is jobb lenne Dorin Floreánál, kétségtelenül, fontos részeredmény, hogy a független magyar jelölt nem a megosztottság, hanem az összefogás jegyében indul. Előny kellene hogy legyen, a választók tudatában is, hogy Soós a vásárhelyi RMDSZ és a korábbi magyar jelöltek tapasztalának birtokosa, remek, újszerű tervei is vannak (a városi ösztöndíjrendszer gondolata például pompás). Meglátjuk, mennyire tényleges az összefogás a választók körében is, és sikerül-e legyőzni a legnagyobb ellenséget, a közönyt. Drukkolok Soósnak, és természetesen rá szavazok, ugyanerre biztatva minden vásárhelyit.

Egészében, országosan a PSD fölényes győzelme néz ki, s az RMDSZ részéről is a kampányerőfeszítéseket honoráló jó eredményekre számítok, „ahol eddig erősek voltunk, ezután is erősek leszünk”. Nagyon fontos a megyei és városi tanácsosok szám(arány)a is, hiszen voltaképpen ez bizonyítja közösségünk lojalitását, felelősségtudatát. Meggyőződésem, hogy a globális adatok jók lesznek. Nagyjából ugyanott leszünk, ahol most vagyunk. (Jelenleg 203 polgármesterünk van.) És ha Szatmárnémeti és Marosvásárhely közül az egyik bejön, továbbá pluszban egy-két fontosabb települést megszerzünk, az már sikernek számít.

Ambrus Attila: Vegyünk lélegzetet

Talán csak Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben akkora a tét, hogy izgalomtól mentesnek egyáltalán nem nevezhető ez az időszak. Bukarestben inkább amolyan főpróbának számít a főpolgármester-választás, a teszt eredménye hasznos információkat szolgáltat a két nagy pártnak, hogy mire várhat a központosított Romániában a helyhatóságinál fontosabb parlamenti választásokon.

Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy az álmosító, szavazófülkéktől eltávolító kampány csak a jelöltek számlájára írható. Az üzenet receptálásának a visszautasítása egyre inkább jellemző tünet a politikából kiábrándult hazai társadalomban.

Noha volt itt az elmúlt napokban sok-sok bohócprodukció, még csak renyhe mosolyt sem sikerült ezzel a jelölteknek kicsikarniuk. (Hol vannak azok a kilencvenes évek, amikor a választási kampány időszaka maga volt a hamisítatlan politikai kabaré?) Pedig mondtak-ígértek a katindátusok fűt-fát! Még azt is tudják, hogy a szükséges pénzt miként szerezzék meg megalomániás ötleteikhez. Egy dél-erdélyi város polgármestere például többé nem hívná meg énekelni a világhírű, ám korosodó popsztárt a városnapokra, s az összeget máris ipari park építésére fordítaná. Egy moldvai város polgármestere ötezer lejjel büntetné azokat, akik kóbor ebeknek vetnek oda koncot. A legtalálóbb szlogen pedig kétségkívül egy szintén moldvai kisváros Karaj becenevű roma jelöltjéé: „Fekete ember a rózsaszín jövőért!”

A magyar-magyar csörte a kitaposott páston zajlott. Az RMDSZ a megszerzett jogok megőrzésének, megtartásának szükségességét hangsúlyozta, még nem lépett túl a jogvédelem parancsán a jogérvényesítés felé. Talán ősszel... Az MPP az RMDSZ köpenyébe bújt. Ez megmenti a bukástól. Az EMNP sokáig tanácstalanul állt, milyen üzenettel rukkoljon elő aztán jött a mentőöv: korrupcióval kell vádolni a versenypártot, így ismét ellenében pozícionálhatják magukat azok, akik amióta kiléptek vagy kizárták az RMDSZ-ből ismét tiszta lappal kérkedhetnek. Fő választási vektoruk ezúttal is Tőkés László fideszes EP-képviselő volt. Tőle azt jegyeztük meg, hogy nekünk még a lélegzetvételhez is autonómia kell.

Vegyünk hát egy mély lélegzetet és hitessük el magunkkal, hogy a többségi politikai kínálat és opciók diverzifikálódása miatt is sokat nyerhetünk vasárnap, s ha centralizációs szándékáról az ország érdekében lemond Bukarest lehetőségünk is nyílik a régió- és településfejlesztésre. Ebben egyetlen belső ellenségünk akadályozhat meg végérvényesen: beletörődő közönyünk. Van veszítenivalónk: ezért megyek én el szavazni.

Bogdán Tibor: A Duna-alagút

Szívesen figyelemmel követtem volna a választási kampányt – ha lett volna. Kampányról azonban szó sem volt, sem a „kampányhónapban”, de a megelőzőekben sem, amikor is a jelöltek a törvényben meghatározottnál hónapokkal előbbre hozták a választók beetetését. A kampányban ugyanis politikai programok ütköznek egymással, a jelöltek településeik tényleges szükségleteit felmérve konkrét, megvalósítható fejlesztési programokkal igyekeznek legyőzni ellenfeleiket.

De hát szegény jelöltek az idén mit is tehettek volna? Választási program híján, amint az évek során megszokhattuk, legfeljebb ingyen sörös-miccses „kampányrendezvényekkel”, étolajjal, cukorral, liszttel teli nejlonzsákokkal szerezhettek volna maguknak szavazatokat, ám idén mindez tilos volt. Maradtak tehát a golyóstollak – ezekkel azonban nem lehet választót fogni. Így a „nejlonzsákokat” csakis ígéretekkel tudták – igaz: dugig – megtölteni, és nem panaszkodhattunk: a tisztségekre pályázók nem szűkölködtek a fantázia hiányában.

A képtelen választási ígéretek a buszmegállókba ültetett és az éhezést megoldó gyümölcsfáktól, a polgármestert leváltó lakossági kártyáktól, a meleget a lakásokba eljuttató hőszivattyúktól kezdve a nyári szánkópályákon, a Gheorghe Funar által már korábban kiötölt kolozsvári metrón át az 5000 euróba kerülő háromezer új lakásig, a Bahlui patak hajózhatóvá tételéig, a Dunát átszelő alagútig változtak. (Utóbbi kapcsán jut eszembe a magyarországi humorista, Sándor György egy képzelt diliház őrültjeiről szóló monológocskája, amely szerint az egyik ápolt normálisnak vallja magát, mivel csak azért zárták be, mert hidat akart építeni a Dunán. Igaz, hosszában… Nos, ez minősíti a jelöltek ígéreteit is.)

Egy ilyen „kampány” után a győztesekről természetesen nem a jelöltek rátermettsége, ügyessége, gazdaszelleme dönt, hanem a politikai pártok közötti erőviszonyok. Az egyfordulós választás mindenképpen a Szociáldemokrata Pártnak kedvez, aki a legtöbb polgármesterrel rendelkezik – ők az egyfordulós rendszer után nagy valószínűség szerint megnyerik a választásokat a nemzeti liberálisok előtt. Mindez pedig előrevetíti az őszi parlamenti választások eredményeit is, hiszen azok megszervezésében helyi szinten éppen a polgármestereknek van igen nagy szerepük.

Az RMDSZ várhatóan megismétli eddigi eredményeit – nagy győzelem lenne, ha Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere lehetne, Marosvásárhelyről már nem is beszélve! A magyar „versenypártok” pedig valahol a nulla és a két százalék között végeznek majd.

Bíró Béla: Megőrizni az összetartást

Követem, de lakhelyemből következően meglehetősen alulnézetből. Innen szemlélve pedig úgy tűnik, hogy a romániai magyarság politikai apátiája, akárcsak a románságé, növekszik. Az okok szétágazóak. A mi szempontunkból mindenekelőtt a román hatalom fokozódó magyarellenessége kelthet olyan látszatokat, hogy magyar pártok, mindenekelőtt az RMDSZ erőfeszítései meddőeknek bizonyultak. De a választók túlnyomó többsége az ellenzék, azaz az EMNP radikálisabb megoldási javaslataiban sem látja a működőképes alternatíva körvonalait.

S ez is érthető. Tőkés László ugyanis Magyarország támogatására és a nemzetközi közvéleményre alapozna. Csakhogy Magyarország ez idő szerint nincs abban a helyzetben, hogy az amerikai védőernyő alá húzódó román hatalommal szemben a magyar érdekek hatékony érvényesítésének esélyével léphetne fel. Az Európai Unió államai pedig a migrációs válság hatására sok mindenről szeretnek hallani, de a kisebbségi kérdésről, nyelvi-kulturális jogokról, autonómiáról bizonyosan nem.

A folyamatok azonban nem a többség/kisebbség viszony normalizálódásának, hanem éppenséggel elmérgesedésének irányában hatnak. Európa szerte. Ezért aztán az új európai elit (a réginek szemmel láthatóan kicsúszott a lába alól a talaj) előbb-utóbb kénytelen lesz a kisebbségi kérdés megnyugtató rendezésére fordítani legfőbb energiáit. S mert a többség és a kisebbség együttélésére eleddig az autonómiák rendszere bizonyult az egyetlen – többé-kevésbé mindkét részről elfogadható – megoldásnak, előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek maguk is ismételten feltalálni a spanyolviaszt.

És akkor számunkra is elérkezhet a pillanat. Persze csak akkor, s éppen ez a mostani választások legfontosabb tétje is, ha képesek leszünk megőrizni az összetartozás-érzést, a kisebbségi identitást, s a többség számára sem tesszük lehetetlenné, hogy az oktatási rendszer és média által egy évszázada csaknem töretlenül sulykolt téveszméitől végre megszabaduljon.

Ezeket az elképzeléseket egyelőre az RMDSZ gyakorolja a legátgondoltabban, ennek ellenére, nézetem szerint, nem teheti meg, hogy a másként gondolkodó romániai magyarokkal kötött szövetség esélyéről lemondjon. Ehhez túl kevesen vagyunk.

Demény Péter: Politika presszó

Amennyire lehetett, tudtam és érdekelt, figyelemmel követtem a kampányt. A legfontosabb és legszomorúbb benyomásom az volt, hogy a magyar pártok nem és nem tudnak kilépni az etnikai politizálás ódiumából, csapdájából vagy akármijéből. A minap is olvastam a Facebookon egy szórványjelölt bánatát, amiért valamelyik, többségében magyar faluban a román polgármesternek szurkol a nép! Ez a hozzáállás nemcsak azért borzalmas, mert folyamatosan fogyunk, és már nem lehet matematikailag nyerni, hanem azért is, mert így nem a minőség számít, hanem a puszta tény, hogy valaki magyar.

Belátom, hogy sok román is ebben vergődik, azt is, hogy nehéz ebből kilépni, meg azt is, hogy a politika instant eredményeket akar lefőzni, a szolgai alkalmazkodás mégis olybá tűnik nekem, mintha azért nem küzdenénk az erőszaktevők ellen, mert a társadalom 80 százaléka macsó.

Ami jót látok messziről, az Horváth Anna vagy Antal Árpád működése, de hát ez nem a struktúrát dicséri, hanem egyes individuumokat, akik kellően dinamikusak, rugalmasak és ellenállók ahhoz, hogy nemcsak a nehézkes szerkezet, hanem az alpári nyilatkozatok ellenére is jól tudjanak dolgozni.

Gál Mária: Mint a focimeccs

Az új választási törvény miatt olyan lett ez a kampány, mint egy május elseje miccs és sör nélkül. Alig látszott, és az igazi kampányhangulat is hiányzott. Próbáltam követni, de ebben az időszakban is több hír szólt arról, hogy épp hol és kire csapott le a Korrupcióellenes Ügyészség, mint arról, hogy mi is történik párték háza táján. Én őszintén kalapot emelek mindenki előtt, aki ilyen körülmények között is vállalta a megmérettetést. Bátor emberek, akik egyben azt is vállalták, hogy győzelmük esetén bármikor, bármiért – senki sem tudja, miért, épp kinek a feljelentése alapján megjelennek majd lakásán – munkahelyén a fekete maszkos, géppuskás DNA-lovagok.

Az RMDSZ kampányán is meglátszott az új szabályozás bénító ereje. A többi magyar párt meg csak nagyítóval látszott. Leginkább azt furcsálltam, hogy mindvégig nem jelentek meg közvélemény-kutatások, sem magyar sem országos vonatkozásban.

Felmérések hiányában elég nehéz jósolni. Kelemen Hunor RMDSZ elnök nyilatkozata alapján azonban arra lehet következtetni, hogy a szövetség is pozíciói megtartására törekszik, arra mintha nem számít, hogy növekedni tudna. A kommunikációból ítélve azt tartanák győzelemnek, ha Marosvásárhelyt és Szatmárnémetit „visszaszereznék”. De hogy ez mennyire sikerülhet, a részvételi szándék ismerete nélkül elég nehéz megjósolni. Úgy gondolom, Szatmáron erre több esély van. A részvételen múlik az eredmény.

Amúgy a romániai választások szép lassan úgy néznek ki, mint az anekdota szerinti focimeccs, amelyben kétszer 11 ember rúgja a labdát, aztán mindig a németek nyerik meg. Ha igaz, hogy a PSD áll nyerésre – merthogy ennek alátámasztására sem igen adtak ki közvélemény-kutatási adatokat –, és ha igaz, hogy ezúttal szociáldemokrata jelölt hódíthatja el a bukaresti főpolgármesteri tisztséget, akkor az igencsak nagy fordulatot hozhat. Főképp akkor, ha az erdélyi városokban is sikerül előretörniük. Az erőviszonyok további alakulása ennek ellenére kérdéses, mert itt nem a maguk természetes rendjén folynak a dolgok. A továbbiak attól függenek, beletörődik-e ebbe a győzelembe a DNA-SRI stb., vagy ismét felborítja valamivel az erőviszonyokat, gondoskodik arról, hogy ősszel ne történjék izgalmak nélkül a parlamenti voksolás. De feltételezzük, hogy Románia normális ország, normális jogállami működéssel. Akkor pedig a mostani PSD győzelem révén tovább erősödik majd a Kárpátokon túliakénak tekintett párt, az őszi választásig tovább erodálódik az elnöki tábor, a liberálisok amúgy sem fényes támogatottsága.

„Lehetőségeink”, mármint az RMDSZ-éi pedig tovább szűkülnek, kevés esélye lesz a kormányra kerüléshez, hiszen önszántából lépett ki a Ponta-kabinetből. A most megválasztandó polgármesterek sikeressége nagymértékben attól függ, milyen fejlesztéseket tudnak eszközölni az általuk irányított településen. Ellenzékben, örökös DNA-veszélyben nem lesz könnyű dolguk.

Magyar kormányzati forrásokkal, bármekkorára emeljék is azokat, nem lehet pótolni a hazai kiesőt, Budapest soha sem lesz képes infrastruktúra- fejlesztésre anyagi fedezetet biztosítani. Az onnan érkező egy-két milliárd elég egy hokiakadémia építésére, de nem elég az utak kijavítására, az iskolák felújítására, munkahelyek teremtésére. Vagyis, lehetőségeink mindenekelőtt nem annak függvényében alakulnak, hogy most hány RMDSZ-es, illetve magyar tisztségviselő szerez mandátumot a helyi testületekben, hanem annak függvényében, hogy ősszel milyen kormány, milyen parlament alakul, s milyen anyagi háttérrel fognak majd ezek a helyi elöljárók gazdálkodni. Persze, attól is, hogy mennyire tudnak majd bármivel és bármennyivel gazdálkodni, képesek-e okosan használni a rendelkezésükre álló fejlesztési forrásokat.

Sebestyén Mihály: Ha a központ...

Csak a helyi viszonyokat és kampányt figyeltem, ugyanis itt élek, itt szándékszom élni. Az RMDSZ városomban végre bölcsen nem a többi magyar szervezet ellen hadakozott. A jelölt jó, és támogattam a magam szerény eszközeivel.

Ami a jövőt illeti, sok függ a polgármester mögött felsorakozó frakciótól és tanácstól, amennyiben az én jelöltem győz. Máskülönben is, de az már nem az enyém... Vásárhely még lehet jó példa. Ha a központ – mindenféle központ – hagyja majd kibontakozni.

Minden egyéb részemről az évek során kifejtendő véleményekben fog tükröződni, visszaverődni, csalódni vagy reményelni.

Székedi Ferenc: Csendben izgalmasabb jelölések

Alighanem az elmúlt negyedszázad legunalmasabb kampánya volt az idei és nem hiszem, hogy a hét végéig változna még valami. Lehet keresni az okokat: a szigorúbb választási törvény, amely megtiltotta az össze-vissza reklámozást, a kisebb-nagyobb ajándékokat és szívességeket, a DNA, amely százas nagyságrendben mutatott rá szerte az országban, hogy a helyhatósági tisztségek felelősséggel járnak, a lakossági közömbösség, amely egyre inkább terjedőben. Magyar tekintetben, székelyföldi vonatkozásokban, a jelölések időszaka sokkal izgalmasabb volt, mint maga a kampány: Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson vizsgálatok borzolták a kedélyeket, Székelyudvarhelyen az elején nehezen érthető helycserékre került sor, de aki ismeri a Küküllő-menti viszonyokat, nem csodálkozik, mert itt minden egyes választásnál erős érdekcsoportok próbálják két vállra fektetni egymást, illetve megalapozni a következő négy esztendő közpénz- és különböző intézményi tisztségekhez való közelkerülést.

Az RMDSZ keretprogramjába a helyi jelöltek nem túlságosan kapaszkodtak, de azért adott mértékben ráéreztek közösségeik elvárásaira: míg Székelyföldön sokkal nagyobb hangsúllyal esnek latba a különböző infrastrukturális fejlesztések, növekednek az elvárások a munkahely-teremtés és a szociális kérdések hatékonyabb kezelése terén, addig Erdély más részein és különösképpen a szórványban az azonosság megőrzése, a közösségfejlesztés kerül előtérbe. Az RMDSZ érezhetően növelte kampányát a virtuális térben, a közösségi oldalakon, viszont jóval visszafogottabb maradt a mindennapi életben. Egész sor székelyföldi jelöltje érzi úgy, hogy akkor is biztos befutó, ha egyetlen szalmaszálat sem tesz keresztbe.

A magyar vetélytársak közül az EMNP képtelen volt más kampányszlogent kitalálni, mint amit az oknyomozó újságírás kínált neki, de nem hiszem, hogy túlságosan nagy vonzereje lenne. Noha létezik egyfajta választói apátia a magyar lakosság körében is, az nem olyan erőteljes és arányaiban nem tér el a románságétól, így összességében nem veszélyezteti az RMDSZ–t, viszont elvihet néhány mandátumot.

Ambrus Attila írt a hét elején a brassói választásokról, és kimondottan rokonszenves, ahogyan ebben a remek ütemben igazi európaivá fejlődő városban képesek túllépni az etnikai szavazáson, és azokat a városatyákat keresik, akik továbbra is lendületben tudják tartani és regionális főszereplővé előléptetni a Cenk alatti várost.

Marosvásárhely még mindig az etnicitással birkózik, és nem biztos, hogy az előcsatározásokban használt középkori háborús terminológia (elfoglalni, visszafoglalni, elesik, nem esik el stb.) képes lesz több magyar szavazót elvinni az urnákhoz. Az egyfordulós polgármester-választás előnyeit talán más jelszavakkal is jobban ki lehetett volna használni.

Mindent összevetve: lapos kampány után helyenként ugyancsak lesz még ok az izgalomra. Vasárnap jót tesz majd egy kis nosztalgia: az idősebbek emlékezzenek arra, hogy milyen lelkesen álltak sorba az első szabad választásoknál, és ne feledjék, hogy közösségeiknek most is szükségük van a szavazataikra. A fiatalok pedig, az először, másodszor vagy harmadszor választók gondoljanak arra, hogy valóban a jövő egy szeletét hasíthatják ki maguknak, ha az urnákhoz mennek. Tíz percnyi előleget megér a következő négy esztendő! 

(A címlapos illusztrációnk forrása: tasz.hu)