Nemrég egy televíziós beszélgető műsorban arról vitáztunk – kulturált mederben –, hogy véget kellene-e vetni az etnikai szavazásnak, véget lehetne-e vetni a frontvárosokban a többségi és kisebbségi táborok egymásnak feszülésének, hiszen az a választások után is megmérgezi a román–magyar együttélés mindennapjait. Felmerült, hogy a magyaroknak kellene próbálkozniuk azzal, hogy megszólítsák a többségi szavazókat, mint tették azt nyolc évvel korábban Szászrégenben, Zsombolyán vagy Szatmárnémetiben, ahol sikerült is kisebbségi polgármestert a város élére juttatni.

Azóta azonban sokat romlott a román–magyar viszony, hangsúlyosan szerepet kapott a kampányokban és a választásokon az etnikai hovatartozás, így aztán négy évvel ezelőtt mindhárom településen román lett a városatya. Majdnem azt írtam, hogy helyreállt a rend, ám ez így egyáltalán nem igaz, hiszen épp az ellenkezője történt. Legalábbis Szatmárnémetiben, ahol Illyés Gyula fejlesztéseit rendre leállították, és a városon eluralkodott a káosz. A felmérések szerint  Szatmárnémetiben ismét a magyar jelöltnek, Kereskényi Gábornak van icipici előnye. Kíváncsian várom a végeredményt, még inkább azt, hogy négy év rossz tapasztalat elegendő-e az etnikai szavazás mértékének csökkenéséhez.

Ahol minden bizonnyal nem lesz elegendő: Marosvásárhely. Itt is szoros lehetne a küzdelem Dorin Florea jelenlegi polgármester és fő kihívója, Soós Zoltán között, ha... a magyar lakosság választási kedve nem maradna el jócskán a román lakosoké mögött. A magyar választók passzívitásának számos oka van, ám ezeket most nem tárgyalni, taglalni kell, hanem cselekedni ellene. Soós Zoltánnak innovatív kampányra van szüksége ahhoz, hogy behozza a nem behozhatatlan hátrányát.

Érdekes színfoltja a marosvásárhelyi kampánynak a vegyes, román–magyar politikai alakulatként jelentkező Szabad Emberek Pártja (SZEP). A felmérések szerint – ha ugyan hinni lehet a közvéleménykutatóknak – a szavazatok közel tíz százalékát kapná meg a Dan Mașca vezette párt, amely egyesek szerint látványosan felkarolta a magyarság ügyeit, és a multikulturalizmus és megbékélés ígéretével jelentkezett. Van, aki már a vegyes pártok előnyeit kezdte el ecsetelgetni.

Már a négy évvel ezelőtti választások idején felmerült a regionalista, vegyes párt szükségszerű megjelenésének és felfutásának gondolata. Volt, aki az igazi baloldaliság visszatérésének lehetőségét látta egy ilyen erdélyi politikai alakulatban. Azóta azonban sok víz lefolyt a Maroson. Számos tapasztalattal gazdagabbak lettünk, és ahogyan Virág elvtárs nem győzött figyelmeztetni, a nemzetközi helyzet is folyton fokozódott.

A SZEP alapítóinak jószándéka kétségtelen, azonban az idők sem kedveznek egy ilyen kezdeményezésnek és a kezdeményezés sem kedvez az önmagától is egyre lanyhuló kisebbségi képviselet megerősödésének.

A SZEP-et nem lehet vállon veregetni azért, mert valóban látványosan karolná fel a magyar ügyeket. Már a párt irányultságát néhány szóban bemutató szöveg is gyengécske tolmácsolás, magyartalan: „Az emberek annyira szabadok, amennyire szeretnének. A Szabad Emberek Pártja az első olyan párt Romániában, amely kisközösségi szintről indul. Szükségünk van egymásra, hogy megváltoztassuk az elrontott rendszert. Az innovatív ötleteknek és a projekteknek nincs nemzeti identitásuk. Ezek csak jólétet teremtenek.”

Elolvastam továbbá a vegyes párt művelődési programját, amely azonban nyomokban sem utal egy interkulturális közeg kulturális igényeire, leginkább a pályázatok elbírálásának mikéntjét taglalja, amely szintén nem részesíti előnyben a multikulturális rendezvényeket, csupán a multidiszciplináris tervek kapnak egy pontot a lehetséges százból...

Az sem mellékes, hogy a SZEP tanácsosjelöltjeinek hatvan százaléka román nemzetiségű. Igaz, a lista elején egyenlő arányban állnak a magyar és román jelöltek.

A SZEP szándéka értékelendő, azonban a vegyes pártnak nincs előnye az etnikai párttal szemben, sőt, amint az elmúlt években bebizonyosodott, hátrányos helyzetet teremt. Felgyorsítja az asszimilációt, megszünteti az önálló kisebbségi politika érdekérvényesítő hatását a nemzetállami törekvéseket erősítő többségi politikai közegben. Valószínűsíthető az is, hogy az asszimiláció hatására a vegyespártban a magyarság érdekképviselete és jelenléte is lassan elsorvad. De arra is vannak már utaló jelek, hogy az ilyen vegyespártok a magyarok lakta településeken lassan, de folyamatosan veszítenek támogatottságukból. Felvidéken szinte semmiféle javulás nem állt be az ott élő magyarok életkörülményeiben, a jogaik sem szélesedtek ki, nem gyarapodtak a Híd-Most térnyerésével. Vajdaságban az egyik párt soraiban ülő magyarok esetében a nemzeti szempontokat felülírták a pártszempontok: a kárpótlási törvény megszavazásakor a a magyar közösség érdekei ellen szavaztak.

Éppen a vegyespártok megjelenése és működésüknek eredményei késztethették a Fidesz-KDNP-ét, hogy beismerjék: a jól begyökerezett, egyesek szerint akár becsontosodott etnikai pártokat, mint amilyen az RMDSZ, a jelen politikai helyzetben nem helyettesíthetik a vegyespártok.

A választóknak is fel kell ismerniük ezt, még akkor is, ha a többség és kisebbség közötti szimbolikus falakat párbeszéd révén minél sürgősebben le kellene már bontani.

Fotó: oameniliberi.com