Az Átlátszó Erdély, azaz Sipos Zoltán RMDSZ-et érintő oknyomozása továbbra is forró témát kinál hazai magyar közéletünkben, és így van ez jól, még akkor is, ha kampányidőszakban vagyunk.

Zárt ajtók és zárt ajkak felnyitása. Az amerikaiak ezzel a metaforával írják le a műfajt, amelynek lényege: az újságíró nem egy vagy több arra hívatott hatóság vizsgálatának eredményeit ismerteti közönségével, hanem olyan, a saját munkájával, írott és szóbeli források alapján összegyűjtött tényeket és információkat tár az olvasó elé, amelyeket személyek, intézmények részben vagy teljesen igyekeznek eltitkolni. Igazát vagy tévedését rendszerint nem a törvényszék, hanem a nyilvánosság erősíti vagy cáfolja meg, a tényfeltáró újságírás így tesz eleget a maga igen fontos társadalmi ellenőrző és kiigazító szerepének. Ha az újságíró előitéletmentesen, tárgyilagosan végzi a munkáját, növekszik a hitele és ezzel egyetemben értéke a médiapiacon, amennyiben nem így cselekszik, kiírja magát a szakmából.

A tényfeltáró újságírás dolgos műfaj, éppen ezért meg kell becsülni a szakmának azt a nagyon kevés erdélyi képviselőjét, akik erre adták a fejüket És ne feledjük: Sipos Zoltánnak az RMDSZ pénzügyeit érintő vizsgálódásai. csupán egy újabb állomás abban a sorban, amely több erdélyi – és kapcsolataik révén számos magyarországi – politikai erőt is érintett. Lehet, hogy legutóbbi sorozatában Sipos helyenként túl sokat következtet, és nem mindig hagyja, hogy olvasója fejében álljon össze a kép, de véleményem szerint a műfaj elméletileg nagyon is alaposan kidolgozott szabályait betartotta, a kulcsinterjúval megadta a lehetőséget a célintézmény képviselőjének is, hogy kifejtse a véleményét.

Nem szeretnék elveszni a részletekben, így összpontosítsunk az alapvető kételyre: a román állam nemzeti kisebbségek számára biztosított többletpénzei kit illetnek meg? A kisebbséget vagy annak képviseletét?

Tételezzük fel, hogy a kisebbséget, hiszen azonosság megőrzésről, közösségfejlesztésről van szó. Kerekítsünk felfele és a könnyebb számolás kedvéért tekintsük úgy, hogy a romániai magyarság létszáma másfél millió. Az adatok szerint a román kormány kiutal számára évente 4,5 millió eurót, gyors osztás alapján kiderül, hogy ez személyenként és évente 3 euró. Azaz eurónként 4,5 lejt véve alapul 13 lej és 50 bani. Havonta alig valamivel több mint egy lej. Megkaphatja ezt minden romániai magyar, hogy havonta egy lejre ápolja az önazonosságát? Nyilvánvalóan abszurdum. A pénzeket tehát valamilyen intézménynek valamilyen elvek alapján kell szétosztania!

Milyen intézményei vannak a romániai magyarságnak? Politikai, egyházi, szakmai és civil intézményei. Politikai: jelenleg három párt. Egyházi: történelmi és neoprotestáns egyházak. Szakmai: művelődési, természet- és társadalomtudományi egyesületek, szövetségek. Civil: alapítványok, egyesületek az élet minden területén.

Lássuk be, a politikai intézményeken kívül valamennyien rétegképviseletek. Egyetlen kis rész pedig alkalmatlan arra, hogy kezeljen egy egészet. A romániai magyar társadalom egészének a lecsapódásai csupán a politikai intézményekben vannak jelen.

És hogy közülük melyik a hiteles? Erre még nem született jobb módszer, mint a választás. Márpedig 1989 után a romániai magyarság minden választáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget választotta, ha úgy tetszik legitimálta, törvényesítette mint a kisebbség avagy nemzeti közösség hiteles képviselőjét.

Országos összefüggésekben beszélünk: kétség nem fér tehát hozzá, hogy az RMDSZ a romániai magyarság érdekvédelmének, önazonossága megőrzésének, közösség fejlesztésének a hiteles képviselője, így a romániai magyarságnak szánt pénzek jogszerűen érkezhetnek a címére.

Lehetne más változat? Mondjuk egy romániai magyar költségvetési tanács, amelyben összeül minden párt és fentiekben említett intézmény képviselője, a testületet jogi személyként bejegyzik, majd felruházzák különböző jogkörökkel? Elképzelhető, hogy döntésképes lehet egy ilyen, több száz tagú vitafórum, amelyben minden szentnek maga fele hajlik a keze? Nyilvánvalóan nem.

Vagy ezenkívül lehetne más változata annak, hogy ne az RMDSZ kezelje a kisebbségi többletpénzeket? Ha valaki úgy látja, hogy igen – nagyon kérem, írja meg, írja le azt a testületet.

Én úgy látom, hogy jelenleg más változat nincs.

És akkor el is jutottunk a második fejezetig. Az RMDSZ hogyan, milyen kritériumok alapján, milyen mechanizmusok segítségével osztja el ezeket a pénzeket? A tényfeltáró sorozat eredménye az, hogy az RMDSZ vezetősége nyilvánosságra hozta – nem először, de most részletesen és közérthetően – az elosztás elveit és szabályait. Kellene ezeken módosítani ? Vagy csak a kommunikáción, az átlátszóságon, a rendszerességen, az időszerűségen? Véleményem szerint itt bontakozhat ki egy olyan, vagdalkozások és címkézések nélküli, akár új ötleteket is hozó, érdemi vita, amelynek eredményeként erősödhet a romániai magyar társadalom demokratizmusa. 

Fotó: mosaicon.hu