Székedi Ferenc: Sajt az egérfogóban

A Singer varrógép a családunkban nagy becsben áll. Mondhatni egész életében azon varrt Édesanyám, ő pedig úgyszintén az édesanyjától örökölte, most pedig nem varr rajta senki, de a lányom szobáját kimondottan otthonossá tevő patinás bútordarabnak számít. Gyermekkoromban ez volt számomra a gép: mindig megcsodáltam, a lábak gyorsabb vagy lassúbb pedálozó nyomogatását hogyan képes a kattogó szerkezet a tű függőleges, szaggatott mozgásává átalakítani és nem értettem akkor sem, mint ahogy mind a mai napig nem értem, hogy a felülről és alulról érkező cérnaszálakat miként képes elszakíthatatlan öltésekké összekombinálni. Ugyanúgy számomra az is örök csoda, hogy noha játszószerként gyermekeim, unokáim is hajtották éppen eleget a nagy lendkerekét, a bőrből készült hajtószíj még mindig nem szakadt el, noha egy évszázad is elszállhatott fölötte, miközben más gépezetekben évente cserélnek vezérlőláncokat, ékszíjakat, hajtóműveket és mindenféle más szerkezeteket. Ehhez a géphez nem kellett más, csak cérna, amelynek befűzésében cseperedvén már segítettem, és néhány csepp olaj ugyanabból az olajozóból, amelyet formáját tekintve a géppel együtt szállíthattak – és ment minden, mint a karikacsapás.

Igy, amikor kilenc-tíz esztendővel ezelőtt többen is meg akarták vásárolni, természetesen határozott nemet mondtam. A vásárlási láznak egyébként az volt az oka, hogy a székelyföldi lapokban is egyre-másra jelentek meg az apróhirdetések, miszerint hatalmas összegekért keresik a Singer varrógépeket és már akkor lehetett érezni, hogy valami turpiság van a dologban. Hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg az elmúlt héten a Gyulafehérvári Táblabíróság végre pontot tett az ügy végére és jogerősen összesen 241 évre ítélte a bűnbanda harmincegy tagját, akik 1748 személytől csaltak ki pénzt szerte az országban. A módszer nem volt túlságosan bonyolult: a célszemélynek, persze a hirdetésben megadott telefonszámon, azt mondták, hogy csak akkor vásárolják meg a megnevezett hatalmas összegért a gépét, ha ő a párját is leszállítja, amely ezen és ezen a címen található és két-három ezer euróért már megvásárolható. A megadott címre többen is elküldték a pénzt és ez jelentette az amúgy lélektanilag is előkészített átverést, miszerint a Singer-varrógépek bizonyos sorozatainak alkatrészeit aranyból vagy platinából készítették, ugyanis a zsidók a második világháború alatt így dugták el a kincseiket…

Szóval nyolc-kilenc év kellett az igazságszolgáltatásnak, amíg ennek az ügynek a végére járt, és csak úgy eszembe jutott: ha ilyen lassan halad, akkor mi lesz a románoknak azokkal a Pruton túli testvéreivel, akik éveken át itt az országban olyan nyakba akasztható fémlapokat árultak, amely megvéd a mobiltelefonok, a mikrohullámú tűzhelyek, a számítógépek, az elektromos vezetékek és a nagy földi antennák elektromágneses tereitől és így mindig azonos szinten tartja a máskülönben hullámzó vérnyomást és természetesen megszünteti a derékfájást is, amely úgyszintén az elektromágneses terek csigolyákra való hatásának köszönhető.

Vagy mi lesz egyes olyan magyarországi cégeknek a Romániában bejegyzett fiókjaival, amelyek olcsó kínai árukat német termékekként nyomnak rá harminc-negyvenszeres áron a különböző termékbemutatókon megvendégelt nyugdíjasokra, akik sebtében megkötött szerződések alapján utána éveken át fizethetik a részleteket és reggeltől-estig nézhetik az edénysorozatot, amelybe már egy kiló húst sem tudnak vásárolni?

És mikor kapják el azt a sok digitális trógert, akik kezdetleges szoftver alkotta grafikonokkal nem halál-, hanem életbiztosan megmondják bárkinek, hogy a lábujjától a füléig, a mandulájától a veséjéig mi a baja? Hát a hamis táplálékkiegészítőkkel handabandázókat? Hát azokat, akik állandóan méregtelenítenek és gyermekláncfűvel, vagy az ágyak földalatti vízerekre való áthelyezésével gyógyítják a rákot? Hát azokat, akik a multiknál olcsón megvásárolt zöldségeiket kiviszik a piacra és ráírják, hogy bió, így adva tovább három-négyszeres áron?

Hosszan folytathatnám a sort, a példák helyett viszont újból a Singert ajánlom megfontolásra. Noha neve alapján a gép németnek tűnik, nem az. A XIX. század közepén Amerikában jelent meg, majd később létesítettek nagyobb gyárakat Skóciában. Az amerikai népi bölcsesség viszont az évtizedek során szállóigévé tett egy mondást, amelyet mifelénk is érdemes megszívlelni: ingyen sajt nincsen, csak az egérfogóban. Gondoljunk rá, ha valamilyen terméket, szolgáltatást, gyatra elméletet vagy bármit olcsón, igazán nagyon olcsón és csakis a mi javunkra, csakis emberbaráti alapon ránk akarnak sózni. 

Fotó: gs-static.com

Kimaradt?