Múlt héten Cervantes és Shakespeare lenyomta a földműveseket, ezen a héten azonban róluk lesz szó.

Ugyancsak április 23-án ugyanis az ortodox naptár szerint Szent György vértanúra emlékeznek, és ezen a napon hirdette ki az RKP, hogy a kollektivizálás folyamata győzedelmesen lezárult.

Ez többek közt azt jelentette, hogy egy csomó parasztembert egyszerűen főbe lőttek, mert útjába állt a történelemnek, és mihelyt valaki eldönti egyfelől azt, hogy mi a történelem útja, másfelől azt, hogy azt neki kell megóvni, máris áldozatok sorakoznak fel az út mindkét szegélyén. „Gyávaság félni attól, hogy feláldozzuk a mások életét” – hallottam a kommunizmusról szóló egyik dokumentumfilmben, és a kommunisták soha nem voltak gyávák. Erről a folyamatról a közvetlen közelünkben leginkább Szabó Gyula Gondos atyafiságából lehet értesülni, már amennyire megírhatta a kommunizmus legdicsőségesebb időszakában a kollektivizálás rémségeit. Vagy ott van az a megrendítő, felháborító jelenet a Halottak napja Bécsben hatalmas épületében: „kértem a mérnök urat / adna egy fogatot / arat a nép / mindenki a mezőn / áll az iga / ingyen eszik a ló / közérdek is hogy az a kicsi rossz / széna födél alá kerüljön / a harmada csak az enyém / a harmada / majd meglátjuk úgy dél felé / hé-te-hé hé-te-hé / suhintotta felém a szót / úgy dél felé / hogy suhant volna válaszul a bot / de akkor oda a cél a kicsi / rossz szénám hé-te-hé csavarni / lehetett volna az inget a hátamon / mint a szegény bujdosó kossuth lajosén / ott égje el a tűz / vagy ott rothadjon ítéletnapig // s már nem is a lába / a botja hozza / az én hetvenen túli / földig alázott /édesapámat.”

„A mérnök úr” – az egyik hatalmasságot nevezték így akkoriban, ami persze nem azt jelenti, hogy fölötte ne más, nagyobb és aljasabb hatalmasságok uralkodtak volna. Meg nem jelenti azt sem, hogy minden mérnök aljas lett volna. Azt azonban jelenti, hogy a „mérnök” címkéjű foglalkozás hatalommal járt, és a hatalom meg tudja rontani az embert. A legigazabb igazság viszont mégiscsak az, amit Tamás Gáspár Miklós mondott Mikó Imre kapcsán: nem kell az embereket olyan helyzetbe hozni, hogy megtörjenek és elbukjanak.

A gyilkosságokat és az aljasságot ellenben ugyanolyan nehéz elválasztani a kommunizmustól, mint azzal számot vetni, hogy volt falu, és ma már nincsen, vagy nem úgy van. Abban a kalotaszegi faluban, ahol gyerekkorom egy része telt, bivalyok bődültek hajnalban és este, az emberek a csorgónál beszélték meg az életüket, a szőlőbe mentek, és egy nyáron tíz bála szalmát kerestem, mert segítettem a begyűjtésnél. Ma már sehol egy bivaly, a csorgó kiszáradt, szőlőjük pedig vagy van, vagy nincs. Ez a kapitalizmus hozadéka, és ez sem valami vigasztaló.

Fotó: iiccr.ro