Úgy van a kulturális miniszter a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárral, mint a napokban nyolcvanadik évét betöltő Csukás István – lám, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló –meséjében Ödönke. A hisztis kisgyerek, aki rátalál keresztapja, a nagy ho-ho-ho-horgász műanyaghalára, s ugyan semmi szüksége nincs rá, de nem adja, nem adja és nem adja.

Sejti, hogy ez a merev ragaszkodás nagyromán identitásának része. S jól érzi, hisz ebben a választási előkampányban, mindenki – szinte azt írtam kormánypártok és ellenzék – a minisztereket szidja. A teljes igazság az, hogy ma már minden parlamenti politikai párt ellenzékben van. A szociáldemokraták érthetően, az államfőt és az ő kormányát hatalomra juttató liberálisok érezhetően.

Mivel azért mégsem illene a liberálisoknak szemből támadni a Cioloș-kormányt, cselesebben igyekeznek játszani, noha a recept régi: hazafiabbként kell kitűnni. Például úgy, hogy a nemzeti televízió igazgatótanácsába a legionárius mozgalomhoz közel álló költőt dicsőítő újságírót jelölik, majd amikor ezt a kisebbségek képviselői kifogásolják, válaszul a volt művelődési miniszter, Puiu Hașotti elszavalja az inkriminált poéta latin vért dicsőítő versének néhány sorát. Amire ráerősít egy magát szenátorrá éheztető pedagógus is, azzal a véleményével, hogy a legionárius mozgalom képviselői nem háborús bűnösök, és nem szabad feledésre ítélni az általuk létrehozott kulturális értékeket.

Megvallom, a liberális Radu F. Alexandrutól vártam a legkevésbé, hogy maga is bekapcsolódjon a ki a legnagyobb hazafi országos versenyben, melynek válogatói szakasza a helyhatósági, döntője minden bizonnyal a parlamenti választások kampányában zajlik. S mégis ő robbantotta ki azt a hazafiságtól bűzlő petárdát, miszerint a szakértői kormány művelődési minisztere felajánlotta a római katolikus egyháznak, a Vatikánnak, hogy közösen igazgassák Európa egyik leggazdagabb és legértékesebb állományával rendelkező könyvtárát, a gyulafehérvári Batthyáneumot, ami Radu F. Alexandru és a hozzá mérhető honfiaknak elfogadhatatlan.

Hogy mi kára lenne a román államnak, ha a Batthyáneum látogatható, a könyvek, kéziratok tanulmányozhatóvá válnának, ha állagmegőrző munkálatokat végeznének az épületen, arról Radu F. Alexandru nem nyilatkozott. Ő csak azt hajtogatta, hogy ez a „román nemzeti érdekkel ellentétes álláspontot” jelent, hogy Romániának jogvitája van a katolikus egyházzal az értékes könyvritkaságokat és ősnyomtatványokat tartalmazó gyulafehérvári gyűjtemény tulajdonjogát illetően. Ami vitán felül Romániát illeti meg.

A leváltással megfenyegetett miniszter, nevét sem érdemes megjegyezni, elég annyi, hogy tőle származik az az ötlet, hogy Brâncuș szobrát a minisztériuma kalapolással a lakosságtól begyűjtött pénzen vásárolja meg, megriadt.

Villámgyorsan cáfolta, hogy akár pillanatra is elejtenék a hazafiasság műanyaghalát. Azért sem mert a könyvtárat és épületet Batthyány Ignác püspök végrendeletében Erdélyre hagyta, Erdély pedig mindenestül Románia kizárólagos tulajdona.

Az ördög ügyvédje, akivel a publicistának minden esetben konzultálnia kell(ene), hogy saját szempontjait ütköztesse másokéval, talán azt súgná e peres ügyben, hogy szép dolog szeretni, ragaszkodni a könyvekhez, nem feltétlenül elítélendő. Csakhogy azon a napon, amikor a miniszter cáfolta, hogy közös megegyezésre törekednének a katolikus egyházzal – ami már amolyan elavult XX. század végi szükségmegoldás – a brassói sajtó a Cenk alatti első román iskola könyvtárának pusztulásáról írt. Minden bizonnyal nem fogja elérni a központi média, Radu F. Alexandru, Puiu Hașotti, a miniszter ingerküszöbét a hír. Megsemmisülőben van számos középkori román nyelvű kézirat és nyomtatvány, mert a 15. századi első román iskola épületének szobáiban pénzforrások hiánya miatt,  szakszerűtlenül tároltak azokat.

A miniszternek valójában ezért kellene lemondania, nem azért mert miniszterelnöke tanácsára a Battyháneum ügyének a megoldásán elgondolkodott. Azért kellene távoznia, mert miközben azzal van elfoglalva, hogy az erdélyi magyar kultúrkincshez tartozó nemzeti örökséget elzárva kívánja tartani, nem törődik azzal, hogy pótolhatatlan román örökség válik az enyészetté. Szóval semmit sem csinált. Azaz mégis. Példája ragadóssá vált: az első román iskola értékes könyvgyűjteményét kalapolással akarják megmenteni, akár a  miniszter a Föld bölcsességét. Mert az állam, miközben a  Batthyáneumot nem adja, a Brâncuș szobrára vagy az első román iskolára sem sokat ad.

Fotó: itthon.ma