banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Demény Péter: „Vátrás! Vátráskám!”

Emlékszem, valamikor 1990 körül azt mesélték, egy ember így nevezte el a kutyáját. A fekete március után ez mulatságosnak tűnt, de ma már úgy látom, az volt a baj vele, hogy ott és akkor annyit jelentett: „román”.

A sespsiszentgyörgyi orvosírnok esete nem azért szomorú, mert megtörtént, hanem azért, mert megtörténhetett. Az illető különben is nyilvánosan bocsánatot kért azóta, meg aztán nem lenne jó, ha a „minden bűnért egy kirúgás” társadalmát kezdenénk élni, hiszen egy büntetés soha nem nevel. Az a szomorú, hogy a kórházi alkalmazott viselkedése arról árulkodik, sok még az olyan magyar, amelyik büntetésként fogja fel, ha románul beszél valakihez. „Büntetem a magyar betegeket azzal, hogy románul beszélek velük, mert felbosszantottak” – válaszolta a sorszámot kérő hölgynek.

Ez a hozzáállás nincs távol a hírhedt kolozsvári esettől, amikor is megbüntettek egy olaszteleki leányt, mert nem tudott románul. Amott a román nyelv miatt, emitt a román nyelvvel – egyik sem túl vigasztaló változat. Valahogy olyan ez, mint amikor az orosz nyelvre haragszunk a megszálló Szovjetunió miatt. Holott sem itt, sem máshol nem a nyelv a hibás, hanem a használói, még pontosabban: a rosszindulatú használók.

A román állam mindent megtett azért, hogy romániai magyarként ne érezhesse jól magát az ember, ez egészen nyilvánvaló. Hogy ez a hozzáállás azóta is létezik, azt sem kell magyarázni. Hogy ez aztán leszivárgott a tömegekbe, az is biztos. De az, hogyha mi, romániai magyarok is elkezdjük használni, az semmi jóra nem vezet, nos, az a biztosnál is biztosabb.

Amúgy is olyan riasztóan egyformák vagyunk, hogy az már hajmeresztő. Az egyik a dák világelsőbbségre esküszik, a másik a szkítára. Az egyik „Decebalus per Scorilo”-kat mutat fel ereklyeként, a másik a rovásírást. Ezek a műemlékek nem volnának baj, ha forgalmazóik nem bunkóként használnák őket egy elképzelt küzdelemben, mely afölött folyik és zajlik, ki volt itt először, és ki kéne az idők végezetéig itt maradjon. Mintha a történelem valami focimeccs lenne, ahol a gólokat a tribünben rúgják.

Az orvosírnoknak először is azt kellene megtanulnia, hogy a betegek nem bokszzsákok. Aztán pedig azt, hogy a román nyelv nem az ördögtől való. Érteni nem szégyen, beszélni nem hazaárulás. Nem valami fronton élünk, hanem egészen normális helyen, ahol igazán ritkán lőnek, iskolák és kórházak vannak, kenyeret és húst lehet kapni, internethozzáférésünk biztosított. Nem kell túlfeszülni.

Fotó: cemoblog.wordpress.com

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kimaradt?