Mit is ír az újság? Valljuk be férfiasan: néha – egyre gyakrabban – zöldségeket. Hogy le ne maradjon a hírversenyben, hogy a blogokhoz – sok esetben a kommentekhez –  hasonlóan elborzasszon, felháborítson, letaglózzon, ritkábban, hogy reményt keltsen, tudatosan vagy gõgös butaságában féligazságokat, emeletes hazugságokat közöl. Ezek látszólag az eltitkolt igazságok hírkategóriájába sorolhatók, ki is váltják a fotelpolitikusok, nethuszárok, kommenthetetlenek heves indulatát. Elõbb sokan méltatlankodnak, majd tiltakoznak, fenyegetõznek, árulóznak és sohatöbbetnemszavazunkrátokoznak. (Noha nagyon valószínû, eddig sem.)

A legutóbbi eset, amire ismét felkaptam a fejem – Mitsisír a hogyishívják?!, szörnyülködtem el – a Bogdan Diaconu féle szánalmas törvénytervezet sorsának ecsetelése volt a sajtóban és a közösségi médiában.

A nacionalista politikus választási év közeledtével kiizzadt egy alkotmányellenes törvénytervezetet, amelyet a Képviselõház nem volt hajlandó megtárgyalni, így döntõházként a Szenátus vitatja majd meg, és várhatóan el is utasítja. Ha valamilyen okból a szenátorok a fejükre esnek, és mégis rábólintanak, az alkotmányosság próbáját amúgy sem állja ki Diaconu férctörvénye. Ráadásul nemzetközi egyezményeknek is ellentmond, így eleve bukásra ítélt. Nem is érdemes szót, idõt, energiát pocsékolni rá, s ha mégis, akkor csak azért, hogy az olvasó is felfrissítse, hogyan mûködik a törvényhozás még egy olyan eredeti demokráciában is, mint Románia.

Ehhez képest a (hon)lapok megírták, hogy hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát betiltó törvénykezdeményezést a Képviselõház. Elfogadottnak azt, hogy megtiltják a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Akik pedig nem tartják tiszteletben a román nyelv hivatalos jellegét elveszítik munkahelyüket, állami intézményekben pedig többet nem vállalhatnak munkát. A helyi és megyei tanácsok ülései, az alkalmazottak munkahelyi megbeszélései kizárólag románul folyanak. Betiltják az intézményneveknek a kisebbségek nyelvén való használatát is. S mindehhez már csak az szükséges, hogy a tervezetet a Szenátus is elfogadja. Bizony!

Bloggerek és kommentelõk estek neki a magyar érdekképviseletnek, beleadtak apait-anyait, mármint anyáztak is az édes anyanyelv védelmében. Aztán valaki biztos forrásból merítve megírta, hogy már alkalmazzák is a Diaconu törvénytervezetét. Majd egy jogvédõ szervezet felvetette arra az álhírre, hogy megszüntetik a hallgatólagos elfogadás gyakorlatát, hogy mi lett volna, ha egy RMDSZ-es képviselõ terjeszti be a Bogdan Diaconu magyarellenes törvénytervezetének hallgatólagos elfogadása elõtt a javaslatot, hogy vonják vissza ezt a nagyon furcsa házszabályi rendelkezést. Az ugyan már kit érdekel, bizonyára legkevésbé a harcos civileket, hogy a hallgatólagos elfogadás nem egyszerûen csak házszabályi rendelkezés, hanem alkotmányos elõírás. Alkotmányt pedig nem olyan egyszerû – mint láttuk – módosítani.

A sajtókrími csúcspontja azonban az volt, amikor a közösségi médiában megjelent a nagy leleplezés: Diaconu törvénytervezetét úgy fogadták el hallgatólagosan a Képviselõházban, hogy 175 honatya megszavazta, köztük azok az RMDSZ képviselõk, akik ott voltak a teremben, mert sokan el se mentek a szavazásra! Lám-lám, miketisír a hogyishívják!

Mintha az az erdélyi magyar médiahakni is a múlt pénteken halhatatlanná vált Umberto Ecót igazolta volna. Eco tavaly kimondta, amit más még csak pedzeni sem mer: A nyomtatott sajtó háttérbe szorulása, a szórakoztató média: a tévé, majd az internet térhódítása a világfalu bolondjainak megdicsõüléséhez vezetett. „A közösségi hálózatok ostobák egész légióinak biztosítanak megszólalási lehetőséget, akik azelőtt csak a bárban beszélhettek, egy pohár bor mellett, nem okozva kárt a közösségnek. Azonnal letorkolták őket, míg most ugyanúgy véleményt mondhatnak, mint egy Nobel-díjas. Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu bolondját tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság egyedüli és csalhatatlan birtokosaként tolta előtérbe a falu bolondját” – nyilatkozta keserűen, figyelmeztetett féltőn.

Hozzáfűzte: „Az újságoknak legalább két oldalt kellene szánniuk a honlapok kritikus elemzésére, mint ahogy a tanároknak is meg kellene tanítaniuk a diákoknak, hogyan használják házi feladataik elkészítésére a honlapokat. Jól másolni tehetség, de az információkat össze kellene tudni hasonlítani, hogy megértsék, hitelesek-e, vagy sem” – mondta Umberto Eco. Világosan látta ugyanis, mi lehet a következménye annak, ha nem így cselekszünk: egy elidegenítő társadalom, gyűlöletből táplálkozó emberiség, amely elferdített tényekre, féligazságokra és emeletes hazugságokra, félelmekre építi megrozzant jövőjét.

Fotó: hotinfo.ro